ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt képviselőtársunk logikája nyilvánvalóan helyénvaló, tundiillik elképzelhető, hogy egy-két képviselő nem kellő időben nyúl a gombhoz, nem szavaz, és így szándéka ellenére nem tud belefolyni a végeredmény kialakításába. (Közbeszólások: Így van!) Itt azonban egy más eset forog fenn. Az államtitkárok "igen"-jét akkor számítjuk be, ha felnyújtják a kezüket. Ha utólag jelzi, hogy föl akarta nyújtani a kezét, de nem nyújtotta föl. (Derültség.) ., akkor az ő szavazatát sem számítjuk be.
Az eset azonban más. Nem került kérdezésre az, hogy az államtitkárok, akik nem szavaztak "igen-nel, vajon "nem"-mel szavaztak-e vagy tartózkodással. Meg kell monanom, hogy ezt általában nem szoktam és nem szoktuk föltenni kérdésként. De ha az államtitkár igényli azt, hogy kérdeztessék meg, hogyan szavaz, ez nem analóg a fölhozott példával. Én ennek megfelelően jártam el. (Szórványos taps.)
A legszerencsésebb az lenne, amit nagy szavazáskor mindig alkalmazunk, hogy szavazáskor az államtitkárokat felkérjük, hogy fáradjanak képviselői helyükre, és ott szavazzanak. (Közbeszólás: Így van!) A napirend előtti – tehát napirendre vétel és így tovább – döntéseknél ez eddig nem volt szokásunk. A dolog tanulsága az, hogy én is, és nyilvánvalóan minden soros elnök ezentúl külön rákérdez az államtitkári szavazatokra akkor is, hogyha nem teszik föl a kezüket.
Eörsi Mátyás kíván szólni.
Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit