KIRÁLY ZOLTÁN (független)

Full text search

KIRÁLY ZOLTÁN (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt a magam és legalábbis az itt, a környezetemben ülő egy-két képviselő nevében hadd mondjam Orbán Viktornak, hogy sikerült megsértenie bennünket, bár tudom, hogy nem szándékosan tette. Nem személyünkben, hanem egyszerűen azért, mert úgy gondolom, nem lehet különbséget tenni a között, hogy valaki kormánypárti, ellenzéki vagy független képviselő: a mandátum között nem lehet különbséget tenni. Ebből sajnos, ezt tudjuk – legalábbis én ezt tudom – kiolvasni, amit fájlalok, hogy éppen Orbán Viktortól hallom.
Mondandója lényegével azonban teljes mértékben egyetértek. Az itt kissé szélsőségekbe is hajló vita ellenére én azt remélem, hogy ebben a magyar demokráciában nem lesz soha olyan párt, olyan parlamenti képviselő, amelyik nekem mint magyar állampolgárnak elő kívánja írni, hogy vallásos lehetek-e vagy sem, és nekem mint szülőnek elő kívánja írni, hogy hogyan neveljem a gyermekemet. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit