FILLÓ PÁL (MSZP)

Full text search

FILLÓ PÁL (MSZP)
FILLÓ PÁL (MSZP) Tisztelt Ház! Igen Tisztelt Miniszter úr! A Kormány az 54/1992-es számú rendeletével szabályozta a társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásainak igénybevételére jogosító igazolványokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Tisztában vagyok azzal, hogy a kormányzat megpróbált mindent megtenni annak érdekében, hogy a kártyákkal kapcsolatos ügyintézésben a lakosság felvilágosítása megtörténjen. Én magam is megpróbáltam ebben segíteni, hiszen Erzsébetvárosban ebben a témakörben lakossági fórumot is rendeztem.
Ennek ellenére úgy tűnik, hogy nem volt elég eredményes a felvilágosító munka. Nagyon sok a kérdőjel az igazolványokkal és egyáltalán az új renddel kapcsolatban betegeknél és orvosoknál egyaránt.
A legutóbbi időben egy új kérdés is felmerült, amelynek tárgyában munkavállalók és munkanélküliek egyaránt megkerestek, s azt adták elő fogadónapomon, hogy az igazolványok érvényesítésének módjával a munkahelyükön, illetve a munkaerőközvetítő irodákban nincsenek tisztában.
Ezért kérdezem a tisztelt miniszter urat, véleménye szerint mi ennek az oka. Hogyan kívánja a tárca az érintettek felvilágosítását megoldani? És befejezésül: mit tesz a minisztérium annak érdekében, hogy a jövőben a biztosítottaknak ne kelljen feleslegesen többször is "ügyintézniük"?
Várom a miniszter úr válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit