RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:

Full text search

RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár:
RAJKAI ZSOLT közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, és hogyha a tábla is rendben lesz, akkor minden rendben van.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! A távközlésről szóló 4548-a számon benyújtott törvényjavaslathoz 10 országgyűlési képviselő nyújtott be különböző indítványt. A javaslatok közül 16 indítványt – melyet Katona Kálmán és Németh Béla nyújtottak be együttesen – elfogadjuk, illetve azt megfelelő egyeztetés és a szakmai korrekciók után a törvényjavaslatba beépítettük.
A többi 8 képviselőtől származó indítványt – tekintettel arra, hogy részint nem igazodik a távközlésre vonatkozó törvényjavaslat szellemiségéhez, illetve nem kifejezetten a távközlési törvény kompetenciájába tartozó indítványokat is tartalmaz, másrészt az őáltaluk benyújtott indítványoknak egy jelentős része már a Katona Kálmán és Németh Béla által benyújtott indítványokban komplex módon benne szerepel – módosítva, így tudjuk csak elfogadni.
Külön említést érdemel azonban az a módosító indítványcsomag, amelyet öt képviselő együttesen nyújtott be az Országgyűlés elnökéhez. Erről az indítványról el szeretném mondani, hogy ez nem új a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium számára, ugyanis ezt az indítványt már egyszer láttuk, de akkor még a Dunaterv Kft. Befektető Társaság által történt előterjesztésben és gondozásban, amelyet január-február hónapban ajánlottak a minisztérium számára mint alternatív törvényjavaslatot.
Az így benyújtott törvényjavaslatot az előterjesztővel, Fetz Péter úrral többször próbáltuk egyeztetni, és minthogy nem tudtunk végül is sem szakmai, sem koncepcionális kérdésekben megegyezni, így nem került, nem kerülhetett beépítésre az eredeti törvényjavaslatba. Most csodálatos módon ez az indítvány 5 országgyűlési képviselő gondozásában, darabokra szedve végül mégis csak bekerült a Ház elé, viszont itt felvetődött Tompa Sándor képviselő úr részéről, hogy ez oly jelentős mértékű koncepcionális váltást jelentene a távközlési törvényben, hogy ez nem kezelhető módosító indítványként, illetve valamilyen más megoldást kellene találni.
Most két dologból, két szempontból sem tudja a kormányzat elfogadni ezt az indítványt, van egy ügyrendi és egy szakmai ellenvetésünk.
Az ügyrendi ellenvetésünk, melyet Tompa Sándor képviselő úr is elismert, illetve expozéjában elmondott, hogy nem szokásos és nem lehetséges egy, a bizottsági egyeztető tárgyalások után végre kialakított és teljes mértékben megfogalmazott törvényjavaslat közben koncepcionálisan más törvényjavaslatot beterjeszteni, amely részint nem a távközlési törvényhez kapcsolódóan, másrészt pedig egyéb más üzletpolitikai érdekeket megfogalmazva kerülhet csak be a Parlament elé. Ezért viszont úgy gondoljuk, hogy így, ilyen formában ez nem kezelhető, viszont kezelhető módosító indítványként. Bár eléggé nehezen – meg kell hogy mondjam –, jó néhány szakasza az indítványnak csak piacfeltételekre orientálódott indítvány, másik része pedig már eredetileg is benne van a törvényjavaslatban, viszont kezelhető és tárgyalható.
Ezért én úgy ítélem meg, hogy célszerű lenne ezt az indítványt módosító indítványnak tekinteni, és így a bizottságok elé tárva megvitatni, és kerüljön be a részletes vitába. Ezért az a kérésem és felvetésem, hogy az általános viták lezárása után ily formában kezelje a Parlament a módosító indítványcsomagot.
Arra vonatkozóan, hogy milyen hátrányokat jelentene, esetleg majd később szólnék, hogy ha ez így nem elegendő, viszont feltételezésem, hogy minden képviselőtársam tisztában van azzal, hogy egy új indítvány kialakítása, illetve egy ilyen jellegű módosítás beterjesztése megint igen hosszú késedelmet jelentene, annál is inkább, mert új koncepciót valójában nem jelent. Nem azért nem javasolható, mert most idő szűkébe kerülünk, de lényegében véve nem fogható fel egy teljesen új koncepciónak, mint ahogy az a része az indítványak, ami új, nem a távközlési törvény része kell, hogy legyen.
Ezért azt javaslom, hogy az általános vita lezárása után ezt módosító indítványként kezeljük, és nem szükséges – véleményem szerint – ügyrendi kérdésben így dönteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps jobbról.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit