KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Amikor a mai napon belefogunk az 5057-es számon önök előtt fekvő törvényjavaslat megtárgyalásába, mely a nemzeti gondozásról szól, akkor egy hosszú jogszabályalkotási folyamat kiteljesedése jut elérhető közelségbe: a kárpótlási jellegű jogszabályok széles körére gondolok. A nemzeti gondozással összefüggő kérdéskör ennek a rendezési folyamatnak mind az elején, mind a végén megjelent, jelezvén azt, hogy az önkényuralmi rendszerekben elszenvedett súlyos állampolgári bántalom – éppen annak jogtalanságából fakadóan – nem vizsgálható részrendelkezések halmazaként, hanem egy törvényhozási egységet kell képezzen. Ez a helyzet okozza azt a késedelmet, amelyről mindenekelőtt szeretnék most beszámolni, de amely, úgy látszik, elkerülhetetlen volt, hiszen az igazságossághoz csak valamelyest is közelítő rendezést az idevágó jogszabályalkotás egészének áttekintésével lehet csak létrehozni. Ezért van az, hogy a nemzeti gondozás és a vele kapcsolatos nemzeti ellenállás kérdése a kárpótlás épületének alap- és záróköveként tekinthető, vagy legalábbis az alap- és zárókő környékén elhelyezkedő részként.
Vegyük sorra, mi történik! Kiindulópontunk az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló 19/1991. (IV.9.) országgyűlési határozat, amelynek b) pontjában az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy 1991. július 1-jéig terjessze az Országgyűlés elé a nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslatot, a c) pontban pedig arra, hogy 1991. július 1-jéig nyújtson be törvényjavaslatot a nemzeti antifasiszta ellenállási mozgalomban résztvevők elismerésének és ellátásának egységes rendszeréről. Az ugyanezen a napon kihirdetett, egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló 1991. évi XII. törvény 7. §-ának (6) és (7) bekezdése elrendelte, hogy "A nemzeti gondozási díjnak megfelelő díjban kell részesíteni azokat: a) akik a nemzeti antifasiszta ellenállási mozgalomban résztvettek, b) akik az 1945 és 1963 közötti törvénysértések életüket vesztett áldozatainak özvegyei, szülei és árvái, valamint a törvénysértések következtében megrokkantak." – Vagyis lényegében a nemzeti gondozottakról rendelkezik itt a törvény, felhatalmazva a Kormányt ezek végrehajtási szabályainak kidolgozására.
Szó volt tehát egy kormányrendeletről és egy törvényről. Nyilvánvaló volt, hogy az országgyűlési határozat és az említett törvény tárgyának szoros összefüggése miatt egy ilyen jellegű kormányrendeletnek a törvényi szintű rendezés előtti kiadása csak ideiglenes megoldást kínálhat. A kapott megbízás alapján azonban elkészítettük az előterjesztést és a rendelet tervezetét, majd 1991. május 16-án sor is került tárcaközi megtárgyalására. Akkor váltak nyilvánvalóvá – immár kormányelőkészítési szinten – azok a nehézségek, amelyeknek lényege az, hogy az idézett jogszabályok két eltérő csoportot kapcsoltak össze, mégpedig az antifasiszta ellenállásban résztvevőket és a nemzeti gondozottakat – mely csoportok között ugyan gyakorlatilag lehetnek bizonyos átfedések, egységes elvek szerinti kezelésük azonban viszályforrássá vált.
Az elkészített kormányrendelet-tervezet 1991. május 16-ai egyeztetése során a legéletszerűbb kifogásokat és aggályokat a más kárpótlásokban már jelentős tapsztalatokkal rendelkező akkori Kárpótlási Hivatal hangsúlyozta, újabb kormánydöntés kieszközlését javasolva. Ennek kapcsán tárcánknak az volt az álláspontja, hogy a politikai rehabilitáció és az ehhez kapcsolódó kárpótlás átfogó törvényi szabályozást igényelne. Nehezítő körülmény viszont, hogy a különböző, érintkező jogszabály-előkészítések különböző tárcák gondozásában vannak.
A Kormány 1991. augusztus 15-én kormányrendelet helyett egyértelműen a törvény javaslatának előterjesztését rendelte el. Érdekessége a helyzetnek, hogy ugyanazon a napon az életüktől és szabadságuktól politikai okból, törvénysértően megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat koncepcionális kérdéseivel kapcsolatban lefolytatott tárgyaláskor a problémák még nehezebben megoldhatókká váltak számunkra. Az eddigiek folyamán társadalmi csoportok nevében a kormányzati szervekhez eljuttatott vélemények alapján előre lehetett látni azokat az indulatokat, amelyek abból keletkeznek, hogy egyes életüket vesztettek özvegyeinek nagy összegű kárpótlása összefüggést mutat a nemzeti gondozással, míg a szabadságukat vesztettek várhatóan kisebb összegű életjáradéka nyilvánvalóvá tette a meghagyott pótlékokhoz viszonyított aránytalanságokat. Ismételt egyeztetések után az igen erősen eltérő véleményekben megfogalmazódó kérdéseket a Kormány elé terjesztettük, amely 1991. december 5-ei ülésén megtárgyalta. Ennek talán a leglényegesebb elemét említem, ha elmondom: úgy foglalt állást, hogy nem csupán az antifasiszták, hanem minden totális diktatúra ellen fellépő ellenállást egyformán óhajt kezelni, és ilyen irányban kérte az anyag átalakítását 1992. január 15-ei határidőt adva.
Ennek alapján tárcánk elkészítette "A nemzeti gondozásról, valamint a totális (nemzeti szocialista, illetőleg kommunista) diktatúrákkal szembeni nemzeti ellenállási mozgalomban résztvevők elismeréséről és ellátásáról" szóló törvényjavaslatra vonatkozó előterjesztést, és ezt még múlt év végén tárcaközi egyeztetésre bocsátottuk.
1992. január 10-én kész volt az előterjesztésünk, azonban a továbbra is meglévő igen erős kifogások miatt nem alakult ki kormányzati egyetértés. Ezek után készült a tisztelt képviselőtársak előtt fekvő új előterjesztésünk, amely – mivel az ellentmondások kiküszöbölésére nem volt más mód – a Kormány jóváhagyásával tulajdonképpen átlépi az országgyűlési határozat és az említett 1991. évi XII. törvény által megszabott határokat, főleg azzal, hogy a nemzeti ellenállók ellátását leválasztja a nemzeti gondozásról.
Az anyag ilyen viharos előtörténete felveti annak az igényét, hogy kíséreljük meg elhelyezni a kárpótlással összefüggő jogszabályaink között. Ezek a jogszabályok két csoportra bonthatók: egyrészt a politikai és személyi sérelmek miatti kárpótlások, másrészt a vagyoni kárpótlások csoportjára.
A vagyoni kárpótlások csoportjában az 1991. évi XXV. törvény az első, amely a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról rendelkezik. Megjegyzem, hogy módosította az 1991. évi L. és XCI. törvény, valamint az 1992. évi II. törvény. Ez az, amire úgy szoktunk hivatkozni, mint kárpótlási törvényre, amely azonban még csak az 1949. június 8-át követően államosított, illetve elvett ingatlanok és vállalkozások jelentősen mérsékelt összegű kárpótlásáról rendelkezik.
A 104/1991. (VIII.3.) kormányrendelet az előbbi végrehajtásáról rendelkezik. Ezt is módosította egy későbbi kormányrendelet, a 114/1991. (IX.4.)
A következő tagja az 1992. évi, jelenleg még számozás alatt álló törvény, amely az előbb említett törvényt kiterjeszti 1939. május 1-jétől 1949. június 8-áig terjedő időszakra.
Végül itt említeném meg az 1991. évi XXXII. törvényt, a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről.
A politikai és személyi sérelmek miatti kárpótlásokra vonatkozólag elsődlegesen a semmisségi törvények rendelkeznek. Ilyen az 1989. évi XXXVI. törvény az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, az 1990. évi XXVI. törvény az 1945 és '63 közötti törvénysértő elítélések semmissé nyilvánításáról, és az 1992. évi törvény az 1963 és 1989 között elkövetett egyes állam- és közrend elleni bűncselekmények miatt történt elítélések semmissé nyilvánításáról.
(10.30)
Mivel a semmisségi tövények meghatározott politikai összefüggési ítéleteket nyilvánítanak semmissé, ezek megalapozzák az ilyen elítélteknek más jogszabályok által adandó kárpótlásait.
Külön csoportként kezelhetők a társadalombiztosítási és munkajogi rendelkezéssel foglalkozó jogszabályok, mint amilyen a 93/1990. (XI.21.) kormányrendelet, az 1945 és '63 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről. Itt is van egy módosítás: az 1991. évi XXVI. törvény.
A 74/1991. (VI.10.) kormányrendelet az 1938–1945 közötti időszakban faji vagy nemzetiségi hovatartozás, illetőleg a nácizmus elleni magatartásuk miatt deportált, munkaszolgálatot teljesített vagy egyéb szabadságkorlátozás alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szól.
E két említett kormányrendelet lényege, hogy nyugdíjkiegészítést biztosít a jogosultaknak az általuk meghatározott különféle szabadságkorlátozások idejére, és a kiesett időket beszámítani rendeli nyugdíjalapjául szolgáló idejükbe.
Ide sorolódik a 112/1991. (IX.2.) kormányrendelet a volt közszolgálati alkalmazottakat érintő nyugdíjjogi hátrányok enyhítéséről.
A nyugdíjkiegészítésektől elkülöníthetőek az egyéb pénzellátásszerű juttatások nyújtásáról szóló jogszabályok. Ezek körébe tartozik jelen törvényjavaslatunk is, valamint az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásával foglalkozó törvényjavaslat, s a 6/1992. (I. 16.) kormányrendelet a kiegészítő hadigondozotti pénzellátásról.
Elvileg tehát egy összetartozó csoportot bont ketté törvénykezésünk. Leválasztja a szabadságukat vesztőket és halálos áldozataink egy részét a nemzeti gondozottak csoportjáról, ugyanakkor az Országgyűlés korábbi döntése idekapcsolni kívánja a nemzeti ellenállásban résztvevőket azzal, hogy a nemzeti gondozási díj szerinti juttatásban részesítené őket.
Jelen törvényjavaslatunk e kettősségből kiindulva törekszik igazságos és egyértelmű helyzet teremtésére. Kiindulópontunk az volt, hogy az alapvető emberi jogok sérelmére elkövetett jogtalanságok orvoslásának igyekezete, törekvése nem terjed ki maradéktalanul az eddigiekben a nemzeti gondozásra szorulókra.
Már az előkészítő munkálatok során vitatott volt maga a törvény megnevezése, a jogosulati kör meghatározása, az időbeli hatály, a juttatások mértéke, az elbírálások módja, a határidők, valamint – és ez talán a legsúlyosabb – az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslathoz képest felmerülő eltérések, aránytalanságok és választási lehetőségek kérdései.
Különösen éles volt a vita a nemzeti ellenállási mozgalomban résztvevők tervezett életjáradékának a rokkantak nemzeti gondozási díjával való összevetésekor. Ez ugyanis az esetek többségében a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottakénak többszöröse lett volna, még akkor is, ha a rokkantakénak fele összegében állapítjuk meg. Ez azonban abból adódott, hogy nem akartunk elszakadni az Országgyűlés szándékától.
Viszont egyre igaztalanabbnak bizonyult a nemzeti gondozásnak és a nemzeti ellenállásban résztvevők ellátásának az előírás szerinti, vagyis a nemzeti gondozási díjnak megfelelő összekapcsolása. Ugyanis az antifasiszta ellenállási mozgalomban résztvevőknek, a nemzeti gondozottaknak az időközi emelések folytán havi hatezertől majdnem tízezer forintosra emelkedett összegű ellátásával való összhangba hozása olyan aránytalanság veszélyét vetette fel, hogy például egy olyan ellenálló, aki nem sérült meg, csupán valamilyen formában kinyilvánította ellenérzését az önkényuralommal szemben, jóval nagyobb havi ellátást kapna, mint az, aki szabadságát is elvesztette, vagy egy olyan személy hozzátartozója, aki deportálás, internálás vagy hadifogság miatt meghalt.
Ugyanakkor széles körben merült fel az az igény, hogy ilyen ellátási követelmény esetén – az antifasiszta nemzeti ellenállókhoz hasonlóan – a kommunista diktatúrával szembeni ellenállók is hasonló feltételekkel részesüljenek ugyanabban a havi járadékban. Ez viszont a már említett aránytalanságokat még sokkalta több jogosultra vetítve teremtett újabb problémákat, arról nem is szólva, hogy a kárpótlás ilyen mértékű kiterjesztése súlyos anyagi terhet jelenthet az országnak, márpedig a jogegyenlőség elve az azonos összegű juttatásokat kívánja meg.
A rendezést nehezítette más kárpótlási témakörökkel összehasonlítva az is, hogy ez jóval kevésbé szabályozható jogászi alapossággal, hiszen a jogosultság bizonyítása szabadságvesztés, vagyoni kár esetén egyszerűbb és az elbíráló mérlegelésének nem merül fel annyira tág tere, mint esetünkben.
Kérdés, hogy mindezek meggondolása és a kárpótlás egészével való egybevetés alapján mit tartalmaz beterjesztett törvényjavaslatunk.
Lényegileg azt, hogy az életvitelszerűen Magyarországon élő olyan személyek, akik akár tevékenységük következtében, akár anélkül, pusztán elszenvedve az emberi jogok sérelmére elkövetett jogtalanságokat, 67%-osan megrokkantak, vagy azoknak a hozzátartozója, akik mártírhalált haltak – törvénnyel fedezett vagy nem fedezett módon tulajdonképpen politikai gyilkosság áldozataivá válván –, mindezek nemzeti gondozásra szorultak, tehát jogosultak.
Amennyiben a jelen törvényjavaslat rendelkezésétől függetlenül az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat alapján is követelése áll fenn az ilyen személynek, úgy az mindkét jogforrás alapján juthat kárpótláshoz.
A politikai önkény okozta halál következtében, a család megnehezült helyzetére gondolván, a meghalt személy özvegye, árvaellátásra szorult gyermeke, valamint szüleje jogosult nemzeti gondozásra, kivéve az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvénytervezet 2. §-ában rendezett helyzetet, ahol a magyar bíróság által meghozott politikai jellegű halálos ítélet következtében történt elhalálozás esetén, az egyben kifizetendő kárpótlási összeg esetében, nemzeti gondozási díj külön nem jár. Ugyanakkor törvényjavaslatunk a deportálásban bekövetkezett elhalálozást, minden további körülmény vizsgálata nélkül, erőszakos halálnak, gyilkosságnak számítja be.
Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló 1991. évi XII. törvényből átemeli a jelen törvényjavaslat a kiváló és érdemes művészek, a népművészet mesterei és az olimpiai játékokon aranyérmet szerzett személyek részére meghatározott nyugdíjkiegészítéssel azonos összegű pótlékot, valamint azon személyek pótlékát, akik a kitüntetést tudományos, sport, egyéb művészeti vagy más, a nemzet számára kiemelkedő, hasznos munkásságuk elismeréseként kapták.
Törvényjavaslatunk viszont a nemzeti gondozási díjból kizárja mindazokat, akik méltatlanok rá, az alapvető emberi jogok sérelmére elkövetett jogtalanságokban való részvételük, a nemzet és a demokráciaellenes tevékenységük miatt. Ez világos kinyilvánítása annak a ténynek, hogy az önkényuralommal szemben valójában a magyar nép számára nem volt két oldala annak a sokat emlegetett torlasznak, csak egy.
A jelen törvényjavaslat elfogadása esetén tehát hatályukat az 1991. évi XII. törvényben pótlékká alakított politikai jellegű nyugdíjkiegészítések hatályukat vesztik, de ugyanakkor a nemzeti gondozottak immár kétjegyűvé olvadt csoportja több tízezerre szélesedhet ki.
Számítunk természetesen megítélésbeli eltérésre abban a vonatkozásban, hogy miért nem kívánjuk végül is az elkészült legutolsó változatban a különböző diktatúrákkal szembeni ellenállókat a nemzeti gondozási díjhoz fogható pénzellátással jutalmazni.
Az előbb már említettem, hogy a különböző mértékű teljesítmények és szenvedések nagy aránytalanságérzéseket okoznak és okoznának.
(10.40)
Ezenkívül tekintetbe kell vennünk azt a természetes emberi ellenérzést is, mely a magyar nép öszszességét jellemezte a diktatúrával szemben, és amelynek nehéz meghúzni a határát, hogy hol megy át az ellenérzés ellenállásba, mely akár sok millió emberre is kiterjedhet.
A haza ezen tisztelettel övezendő polgárait, ha a tisztelt Ház anyagilag kívánja jutalmazni, fontolja meg az előadottak alapján. Ez azonban már nem kárpótlási feladat. Én érdemben nem is merném felvállalni ezt a feladatot, és ki vállalhatná fel, hogy különbséget tegyen aközött, aki itthon maradt – vállalva a meghurcoltatást és a halált –, és aközött, aki levert forradalmunk után nyugatra menekülvén évtizedeken keresztül esetleg szervezte a diktatúra elleni ellenállást, felrázva a világ közvéleményét, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy hazánkat törekvéseiben rokonszenv övezi jelenleg.
Alapelvünk tehát az, hogy a nemzet és a demokrácia érdekében történő tevékenység önmagában nem feltétlenül jutalmazandó. Erkölcsi elismerését magában hordja, azonban ha ilyen tevékenység közben az illető személy súlyosan és tartósan megsérül vagy életével fizet érte, akkor ezért természetes, hogy államunk kárpótlásra kötelezett.
Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy végezetül Kennedy elnök gondolatát ismételjem meg: "Ne azt nézd, hogy mit ad néked, hanem azt, hogy te mit adhatsz a hazának."
Köszönöm. (Taps.)
