KOVÁTS LÁSZLÓ, a Független Kisgazda-párt-i képviselők 35 tagú csoportjának vezérszónoka:
KOVÁTS LÁSZLÓ, a Független Kisgazda-párt-i képviselők 35 tagú csoportjának vezérszónoka:
KOVÁTS LÁSZLÓ, az (FKgP 35 tagú képviselőcsoportjának vezérszónoka: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországnak az utolsó 50 éves története során sok tapasztalat került birtokába, sokszor a bőrünkön éreztük, hogy milyen szomorú sorstragédiák történtek ebben az 50 esztendőben.
Az 1944. március 19-ét követő náci megszállástól kezdve és az azt követő nyilas, valamint kommunista diktatúrák által az alapvető emberi jogok sérelmére elkövetett jogtalanságok legalábbis részleges orvoslása, az eddig megalkotott jogszabályok nem adnak teljes körű megoldást a nemzeti gondozásra szorulók ellátására. Ezt a hiányt igyekszik pótolni az előttünk fekvő 5057-es számú törvényjavaslat, amely egységes és következetes formában igyekszik ezt a nemzeti gondozást és ellátást szabályozni.
Az eltűnt, helyesebben letűnt politikai rendszer 1966-ban a 28. kormányrendelettel igyekezett ezt a kérdést úgy szabályozni, ahogyan az akkori pártállam érdekei megkívánták.
Örvendetes ténynek kell elkönyvelnünk azt, hogy a kezdeti nehézségek és – azt hiszem, most nyugodtan mondhatom, hogy – bizonytalanságok után, felgyorsult az elmúlt politikai rendszerek által elkövetett bűnök jóvátételét célzó törvénykezés. Ennek egyik állomása ez a nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslat, amely jól illeszkedik az e tárgyban eddig megalkotott törvények sorába.
Úgy gondolom, hogy e törvény megalkotása nélkül a kárpótlás jogintézménye nem tekinthető teljesnek. Ami a törvényjavaslatban megfogalmazott jogalkotói célt illeti, azzal messzemenően egyetértünk. Az elmúlt évtizedek során történt jogtalanságok ugyanis nem csupán az állampolgárok életét, szabadságát és vagyonát érintették, sok ember e jogtalanságok következményeként maradandó egészségkárosodást szenvedett. Ezeknek az embereknek a társadalomba való beilleszkedése, a munkában való részvétele az átlagosnál sokkalta nagyobb erőfeszítést kívánt és kíván még ma is.
Ezek az emberek tehát rászolgáltak arra, hogy a nemzet és a társadalom gondoskodását kiterjessze rájuk, és ezáltal enyhítsen anyagi helyzetükön.
Amíg tehát a törvény célkitűzéseivel azonosulni tudok, vannak azért bizonyos aggályaim a benyújtott törvényjavaslat egészével kapcsolatban. Ezek közül elsőnek említeném azt, hogy a törvényjavaslat a jogosultak körét elég bizonytalanul és bonyolultan, enyhén szólva nem közérthetően fogalmazta meg.
Zavaróak az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényre vonatkozó keresztutalások. Nem világos ennek következtében a sérelem elszenvedésének időpontjára vonatkozó törvényi meghatározás sem, hiszen míg például az 1. § (1) bekezdése a nemzeti gondozásra jogosító sérelem elszenvedésének időpontját 1944. március 19. és 1963. december 31. közötti időszakra teszi, addig ugyanennek a §-nak a (2) bekezdése a jogosultságot kiterjeszti az életüktől és szabadságuktól politikai okból megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény által felölelt időszakra, vagyis 1949. március 11-től 1989. október 23-áig.
A jogszabályt előkészítők bizonyosan jót akartak, de a beterjesztett törvényjavaslat alapján higygyék el, hogy még egy jóeszű és átlagon felül képzett állampolgár is nehezen fog tudni eligazodni.
Nem igazán értek egyet azzal sem, hogy éppen a legfontosabb kérdések tekintetében konkrét, határozott, féreérthetetlen megfogalmazások helyett a törvényjavaslat nehezen megfogható és értelmezhető, közelebbről meg sem határozott tartalmú megfogalmazásokat használ. Ilyennek tekintem például az 1. § (1) bekezdésének a) pontjában szereplő "politikai indíttatású önkény", valamint ugyane § (4) bekezdésében a "szociális helyzete indokolja" kitételt.
Aggasztónak tartom, hogy majd az egyedi ügyekben eljáró Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal fogja meghatározni, hogy az egyes konkrét esetek mikor tekinthetők politikai indíttatású önkény következményének, és azt, hogy mikor tekinthető egy-egy kérelmező szociális szempontból rászorulónak és mikor nem.
Úgy vélem, nem elegendő és nem engedhető meg, hogy a törvényeket bármilyen hivatal bármilyen apparátusa a saját jogfelfogása szerint értelmezze, a jogértelmezést magának a törvénynek kell elvégezni. Ennek pedig az a legegyszerűbb módja, hogy a törvény egyértelmű, világos, a köznyelv által is értelmezhető megfogalmazásokat alkalmazzon.
Megmondom őszintén, végképpen nem tudok mit kezdeni a törvényjavaslat 9. §-ában foglalt rendelkezéssel, amely szerint a Kormány felhatalmazást kap arra, hogy a nemzeti gondozási díj összegét az állami költségvetésről szóló törvényben meghatározott előirányzat alapján, évente állapítsa meg.
A törvényjavaslat 1. §-ának (1) és (4) bekezdése, valamint a 2. § (1) bekezdése konkrétan meghatározza a nemzeti gondozási díj összegét. Számomra elképzelhetetlen, hogy ezt később a Kormány egy generális parlamenti felhatalmazás alapján, bármilyen irányban, saját hatáskörében módosítsa. Megítélésem szerint erre kizárólag az Országgyűlésnek van joga.
Szeretnék végül még néhány szót ejteni az elmúlt fél évszázad károsultjainak azon csoportjairól, amelyek az előző kárpótlási törvényekből vagy teljes egészében kimaradtak vagy sérelmeik csupán szűk korlátok között nyertek orvoslást.
(11.20)
Legutóbb a múlt heti ülésünkön dr. Suchman Tamás képviselőtársam már szót emelt a zsidók és azok ügyében, akiknek élete, szabadsága és egészsége katonai büntetőtáborokban, gettókban vagy éppen pogrom során szenvedett sérelmet. Szóba hozta azokat, akik külföldre történő deportálásuk során nem is látták meg külföldet, mert még Magyarországon elpusztultak. Én ebből a szempontból is néztem a nemzeti gondozásról szóló törvényjavaslatot: vajon e sérelmeket elszenvedőkről gondoskodik-e majd ezen a törvényjavaslaton keresztül a nemzet. Megmondom őszintén, nem igazán találom meg a törvényjavaslat szövegében az egyértelmű és világos választ. Amikor ugyanis a törvényjavaslat 1. § (1) bekezdésének a) pontja a magyar vagy idegen állam hatósága vagy hatósági személye mellett közelebbről meg nem határozott "más személy" politikai indíttatású önkényét említi, akkor ebbe beleérthetem a katonai büntetőtábort, a gettót, de végül még egy politikai indíttatású provokációval kezdődő és súlyos sérüléssel végződő kocsmai verekedést is. Hiszen az a bizonyos "más személy" végül is bárki lehet.
Ugyanakkor az is lehet, hogy mások ezt másképpen látják, másképpen értelmezik, és ezért az előzőekben említett személyek nem fognak nemzeti gondozási díjban részesülni. Az pedig csupán – bocsánat a kifejezésért – tejszínhab a tortán, hogy ennyi évtized távlatából a nem hatóságként vagy bírói ítélet alapján alkalmazott önkény politikai indíttatását hogyan lehet majd bizonyítani.
Röviden ezek azok a talányok, amelyek a törvényjavaslattal szemben vegyes érzelmeket tápláltak bennem. Úgy ítélem meg, hogy az egyébként vitathatatlanul helyes jogalkotói célkitűzést következetesen kell a törvényjavaslat megszövegezése során érvényre juttatni. Az ezzel kapcsolatos konkrét javaslatokat majd a részletes vita során kívánom előadni.
A törvényjavaslat egészéről szólva azt megfelelő pontosítások és kiegészítések elvégzését követően elfogadásra ajánlom. Köszönöm. (Taps.)
