HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)

Full text search

HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szabó Lukács képviselő úr többször megemlítette a nevemet, ez indokolja, hogy megszólaljak ebben az ügyben. Előttem van a jegyzőkönyv, amit elolvashat minden képviselőtársam, én az elmúlt héten Szabó Lukács képviselő úr nevét ki sem ejtettem a számon. (Derültség. – Taps az ellenzék soraiból.) Tehát ezért meg tudom követni a képviselő urat, hogy nem említettem az ő nevét, de ezen kívül nem látom okát annak a vizsgálatnak, amit kértem és amely egyáltalán nem feltétlenül csak Hajdú-Bihar megyére kellene, hogy vonatkozzon, hanem több más településre is, például Veszprém megyében is csak egy jelölt volt – ismereteim szerint –, akit kineveztek. Ezt az ügyet is tisztázni kell.
Lehet, hogy ahhoz, hogy egy jelöltet kinevezzenek egy pályázó közül, ahhoz több kell, mint egyszerű pályázati részvétel. Lehet, hogy nem véletlen, hogy az a bíró egy miniszter édestestvére. (Derültség. – Taps az ellenzék soraiból.)
Tehát indokolt lenne sok mindent kivizsgálni, és én szerettem volna, ha az alkotmányügyi bizottság már múlt szerdán vagy csütörtökön begyűjti a tényeket. Nem az én hibám, hogy ez nem történt meg. Ha megtörtént volna, Szabó Lukács felszólalására sem került volna sor és a válaszomra sem. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit