NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP)

Full text search

NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP)
NAGY FERENC JÓZSEF (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Pár percre veszem igénybe türelmüket. Képviselői munkával, az itt kialakult renddel és azzal a miliővel kívánok foglalkozni, amelyben éljük sokszor nem is népszerű képviselői életünket és igyekszünk a parlamenti munkához szükséges harmóniát megteremteni.
Ennek külső, látható és belső feltételei vannak, melyek megvalósítása üdvös lenne, de kötelességünk is. Gondolok a parlamenti megjelenésünkre és a törvényhozói munkára, a megelőző felszólalásokat, meghallgatásokat türelmes, figyelmet igénylő részvételre, majd a gombnyomásra szavazásra. Ez így lenne rendjén, mert nekünk, képviselőknek ez a munkánk elsősorban, és a Parlament a munkahelyünk. Így képzeltem el valamikor a '45-ös koalíciós világban mint fiatal pártvezető, és álmaim Mont Blanc-ja volt a képviselőség, ahol e patinás falak között történelmi személyek után a kapott megtisztelő bizalommal és még nagyobb felelősséggel dolgozzunk a nemzet javára.
Ez az álom 45 évet késett életemben, de mintha vesztett volna ragyogásából is. Tudom, hogy külföldi utak, betegségek, egyéb okok, sokszor bizottsági ülések is akadályozzák a jelenlétet, de ez nem magyarázat, hogy a 386 képviselőből 20–30 bejelentett hiányzó ellenére is nagyon ritkán van jelen 300 honleány és honfi. Különösen elgondolkoztató, hogy szavazáskor négy-ötszöri csengetésre is ha sikerül a szükséges 200 körüli szavazatot biztosítani.
Megmondom őszintén, engem zavar ez a körülmény, mert gyerekkoromtól azt tanultam és tapasztaltam, hogy a munkát komolyan kell venni, legyen az az élet bármely területén is. Ebből adódóan következik, hogy a fontosabb, felelősségteljesebb munkát fokozottabb figyelemmel, odaadással kell végezni. Dolgozni szépen, ahogy a csillag megy az égen, csak úgy lehet. (Zaj.)
De maradjunk a földön, gyönyörű Országházunkban. A televíziós közvetítéseknek is különböző felhangjai voltak és vannak. A vezérszónokok, felszólalók igénylik, hogy ország-világ lássa és hallja szereplésüket, hiszen ez a népszerűség lehetősége, ami a politikában nélkülözhetetlen.
Viszont a közvetítés mutatja az üres padsorokat, az unatkozó, újságot olvasó képviselőket, és láttatja a jelenlét, szavazóképesség biztosítására történő kísérleteket. És ennek megítélése a televíziót néző állampolgárok részéről már nem dicsérő méltatásokban, hanem súlyos, jogos kritikákban nyilvánul meg. Mi lenne, ha ők is így jelennének meg a munkahelyen mint a nép követei, kapnák-e háborítatlanul a fizetésüket? (Zaj.) A további következtetés a múlt heti újságokban már úgy jelent meg, hogy a képviselők nem akarják a nyugdíjasok nagy táborának várva várt igényét törvényesíteni, erre utal hiányzásuk. A látszatot nagyon nehéz megcáfolni, hogy mindig más elfoglaltságunk van. Lehet, hogy más országok demokráciát régóta gyakorló parlamentjeiben is így van, én nem tudom. Mi a mi választóinknak tartozunk magyarázattal és nem utolsósorban példaadással is. A vezetés példamutatás. Nehéz munkamorálról, a munka szeretetéről papolnunk, ha mi nem azt gyakoroljuk. A vezetés, nevelés szép szóból és szigorúbb módszerekből áll. Ha nem tudunk a beidegzett rossz szokásunkon önként változtatni, akkor a házszabályok módosításával kell megtalálni az igazolatlan hiányzások anyagi ellentételezését, és biztosítani a tisztelt Ház működő-, szavazóképességét, hatékonyságát, mert törvénykezési munka van bőven, és ezt közmegelégedésre elvégezni nem is kis dolog.
Kérem képviselőtársaimat, hogy közösen tegyünk ennek érdekében a pozitív változások irányában, a harmónia megteremtéséért. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit