KOVÁCS LÁSZLÓ(MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Úgy igaz, ahogy itt többen elmondták: tegnap a külügyi és a honvédelmi bizottság együttes ülésén alapvetően konszenzus alakult ki ebben a kérdésben, és a Ház sincs nehéz helyzetben, amikor döntenie kell. Úgy gondolom azonban, hogy minden ilyen típusú döntésnél joga a Háznak, hogy pontosan tudja azokat az információkat, amelyek alapján dönteni fog.
Tegnap szóvá tettük az előterjesztés időzítését is, de szóvá tettük azt is, hogy az előterjesztés hányaveti módon készült – vagy legalábbis arra utaló jelek vannak benne –, hiszen az előterjesztés címe nem említi az állomásoztatást, csak "átvonulás"-ról szól. A határozati javaslatban szerepel az "állomásoztatás" is, az indoklásban pedig "esetleges állomásoztatás"-ról van szó – tehát három különböző megközelítést alkalmaz egy alig több mint egy oldalas előterjesztés. Amikor ezt szóvá tettük és rákérdeztünk, akkor a Külügyminisztérium képviselője mondta el azt – amire Hegedűs István is utalt –, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem kérte a csapatok állomásoztatásához a hozzájárulást, tehát a Parlament hozhat ilyen döntést, de tudnia kell, hogy ilyen kérés nem érkezett a Magyar Köztársasághoz.
Ezt szerettem volna – ugyancsak a történeti hűség kedvéért – elmondani. Köszönöm. (Taps a bal oldalról.)
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.