ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Full text search

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Igen, tudniillik egyszerűen az volt az oka, hogy más jelentkező nem volt, és egymás után következett a két MSZP-s felszólaló, és a monitor most sem mutat más jelentkezést. Megkérdezem képviselőtársaimat, szándékában áll-e még valakinek fölszólalni? Nem. (Közbeszólás: Dénes Jánost hallgassuk meg még egyszer! – Derültség.)
Miután ilyen szándékot nem jeleztek, az általános vitát lezárom. Most jó lenne, ha az Országgyűlés határozatképes lenne. Kérem képviselőtársaimat, a folyosókról fáradjanak be az ülésterembe! (Néhány képviselő bejön az ülésterembe.)
Indítványozom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Kérem a táblát beállítani. (Megtörténik.) Tehát indítványozom az Országgyűlésnek, hogy a törvényjavaslatot bocsássa részletes vitára. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik: 139 "igen", 0 "nem", 0 tartózkodás.)
Kevés. Tisztelt Országgyűlés! Ezek szerint majd holnap ejtjük meg a részletes vitára bocsátást. Viszont felkérem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat – a szociális, a gazdasági és az alkotmányügyi bizottságot –, hogy a módosító javaslatot lehetőség szerint ma vagy holnap tárgyalják meg annak érdekében, hogy a részletes vitára és a határozathozatalra holnap sor kerülhessen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit