ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján indítványozom az Országgyűlésnek, tűzze napirendjére az önálló indítványt. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 220 szavazattal 10 ellenében 3 tartózkodás mellett az önálló indítványt napirendjére tűzte.
Mint hallottunk, az előterjesztők a sürgősség kimondását is kérik. Így újabb határozathozatalra kerül sor. Most kérem állásfoglalásukat a sürgősség kimondása tekintetében. (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés 191 szavazattal – 4 államtitkár szavazatával együtt – 9 ellenében 17 tartózkodás mellett a javaslat tárgyalására kimondta a sürgősséget.
Tisztelt Országgyűlés! Az egyes előterjesztések bizottsági megtárgyalási rendjéről a bizottsági elnökök holnap reggeli tanácskozását követően tájékoztatom az Országgyűlést.
Bejelentem, hogy a környezetvédelmi bizottság a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos feladatokról szóló 5015-ös számú országgyűlési határozati javaslatát visszavonta.
Bejelentem továbbá, hogy a Kontyfa utcai Általános Iskola igazgatója több mint 50 ezer aláírással népi kezdeményezést nyújtott át nekem annak érdekében, hogy a közoktatásról szóló törvény elfogadása minősített többséget igényeljen.
Az 1989. évi XVII. törvény rendelkezéseinek megfelelően az aláírások hitelesítéséről intézkedem.
Bejelentem továbbá, hogy a mandátumvizságló bizottság mai ülésén Rózsa Edit képviselőtársunkat – a Szabad Demokraták Szövetsége részéről – a bizottság titkárává megválasztotta. Engedjék meg, hogy valamennyiünk nevében sok sikert kívánjak munkájához. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Most jelentem be, hogy kisgazdapárti egyeztetésre kerül sor az ülésrend megváltoztatása tekintetében, így azt csak a jövő héten eszközöljük.
Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim újabb interpellációkat és kérdéseket nyújtottak be. Felkérem Trombitás Zoltán jegyzőt, ismertesse ezek tárgyát.
Interpellációk és kérdések tárgyának ismertetése: Trombitás Zoltán jegyző

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit