GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Nagyon köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én a törvényjavaslat néhány jogi kérdésével szeretnék foglalkozni. Elsősorban azért ezekkel, mert a törvényjavaslat gazdasági hatásairól, illetve a törvényjavaslat politikai hátteréről én ugyanazt gondolom, amit Juhász Pál elmondott – viszont megítélésem szerint a törvényjavaslatot nem csupán ebből a szempontból, hanem jogi szempontból is alapos kritika alá lehet és kell is venni, lévén, hogy e törvényjavaslat elfogadása meglehetősen bonyolult és nehezen megoldható helyzetet teremtene.
A törvényjavaslat szerint a kiváló tagok az őket megillető vagyonrész természetben történő kiadását mindaddig kérhetik, amíg a közgyűlés a szervezeti változásról, illetőleg az új alapszabály elfogadásáról nem határoz. Így előállhat az az eset, hogy az új alapszabályról való szavazás előtt jelentik be a kiválni szándékozók vagyonkiviteli szándékukat. Ez alapvetően érintheti az előterjesztett alapszabály tartalmát – például a tevékenységi körre gondoljon itt előterjesztő képviselőtársam –, ezért az új alapszabály elkészítése, vagy legalábbis a korábbi jelentős módosítása válhat szükségessé. És kezdődik elölről az egész átalakulási procedúra…
Nem világos, hogy a módosítási javaslatok alapján hogyan képezeli el a képviselőtárs ennek a módosításnak a gyakorlati végrehajtását. A még át nem alakult szövetkezetek jelentős része képtelen lesz az átalakulás cégbírósági bejelentésére szabott 1993. évi január 31-i határidőt betartani, hiszen az átalakulási folyamat a módosító javaslat miatt újra és újra kezdődik – aminek elmulasztását a cégjogszabályok mellett a szövetkezeti átalakulási törvény is szankcionálta, méghozzá olyan módon, hogy azokat a szövetkezeteket, amelyek nem tudtak a törvényben meghatározott feltételeknek eleget tenni, a Cégbíróság törli a cégjegyzékből.
A módosító javaslat indoklását azonban érdemes ezen kérdések mellett szintén alaposan megvizsgálni, hiszen a módosító javaslat indoklása rendkívül sok ellentmondást tartalmaz. Magából az indoklások helytelenségéből lehet olyan következtetéseket levonni, hogy a módosító javaslat elfogadása helyett mit kellene inkább csinálni.
Az indoklási rész leírja, hogy a szervezeti változások – beleértve a kiválást is – és az ezzel összefüggő vagyonkiviteli szándék bejelentésére a törvény viszonylag szűk határidőt írt elő. A törvény szerint a vagyonnevesítésről hozott közgyűlési határozatot – amelynek legkésőbbi időpontja április 30-a volt – 15 napon belül a távol lévő érdekeltekkel írásban közölni kellett, és e határidő lejártát követően további két hónapon belül lehetett szervezeti változást – ide értve a kiválást is – kezdeményezni. E kezdeményezés legkésőbbi időpontja a törvény szerint így tehát június 15-e volt. Abban az esetben azonban, ha az érdekeltek szervezeti változás esetén a vagyonmegosztásban nem tudtak megegyezni, és a vagyonmegosztás érdekében árverésre került sor, akkor az árverésre bocsátott vagyontárgy megszerzésére irányuló igénnyel az árverés megkezdéséig lehetett szervezeti változást kezdeményezni.
Ezeket a határidőket lehet viszonylag szűknek vagy túlságosan tágnak tekinteni. A jogalkotók – tehát mi, itt, a parlamenti képviselők – igyekeztünk a törvény megalkotásakor egyensúlyt találni a szervezeti változást kezdeményezők és a kiválni szándékozók, és a szövetkezetben maradni kívánók érdekei között.
(18.30)
Természetesen a törvény elfogadásakor felvethető lett volna, hogy a 60 napos gondolkodási határidő helyett 90 nap legyen a kiválási szándék bejelentésére.
Nehezen indokolható most már azonban, hogy a határidőt akkor kívánja az előterjesztő módosítani, amikor a szövetkezeteknek egy jelentős része a törvény szerint már átalakult.
A módosító indítvány a viszonylag szűk törvényi határidő mellett azzal is indokolja a határidő meghosszabbítására tett javaslatát, hogy a szövetkezetek nagyon sok helyen azt a gyakorlatot folytatták, hogy az érdekelteket az említett határidő lejárta előtt csupán néhány nappal értesítették arról a vagyonmegosztásról szóló közgyűlési határozatról, amelynek alapján bizonyos mennyiségű, forintban meghatározott összegű vagyonrész állt a rendelkezésükre.
Az indoklásnak ebben a részében tehát nem arról van szó, hogy a törvényi határidő volt rövid, hanem arról, hogy a szövetkezetek a törvényi határidőt nem tartották be. Amennyiben ez a módosító indítvány valódi oka, akkor azzal az utóbbi időben több esetben is megfigyelhető jelenséggel állunk szemben, hogy néhány képviselőtárs összekeveri a Parlament és a bíróságok feladatait.
Ha egy törvény rendelkezéseit az érintettek nem tartották be, a törvény szerinti magatartás kikényszerítését nem úgy lehet elérni, hogy a Parlament az adott kérdésről újabb törvényt alkot, a törvény valamelyik paragrafusában azt újólag megismétli, hanem olyan módon, hogy a bíróság fogja azt kikényszeríteni, tehát azokat a szövetkezeteket, amelyek nem tettek eleget ennek a feltételnek, felszólítja ismételt határozathozatalra, megsemmisíti a kifogásolt rendelkezését, és ha még ez sem elegendő, akkor pedig ezeket a szövetkezeteket törli a cégjegyzékből.
Tehát én egyetértek azzal a népi mondással, hogy az ismétlés a tudás anyja, csak nem hiszem, hogy ezt az elvet a jogalkotásban alkalmazni kellene, és amennyiben valamely törvény nem ér célt azért, mert nem tartják be, akkor azt a törvényi rendelkezést számtalanszor újólag meg kellene ismételni. Egyébként hasonló kifogással fogok élni majd Gaál Antal törvényjavaslatának 1. §-ára vonatkozóan is, hiszen ott ugyanezt találjuk.
Felvetette az egyik képviselőtárs, ha jól emlékszem, akkor Zsiros Géza, hogy a kárpótlási törvényjavaslattal kapcsolatban egyszer már meghosszabbítottunk egy határidőt, tehát itt indokolt lenne újabb határidőmódosítást kezdeményezni, és ahogy az akkor alkotmányos volt, ugyanúgy ez most is alkotmányos lenne.
Azt hiszem, ennél a kérdésnél azonban nem a kárpótlási törvénnyel kapcsolatos határidő-módosítást kellene megvizsgálnunk, hanem sokkal inkább az ún. földmoratóriumi törvény határidejének meghosszabbítását, hiszen ott már sokkal inkább olyan esetről volt szó, amely ehhez az esethez hasonlít.
A kárpótlási törvény esetében ugyanis az állam és az állampolgárok közötti kapcsolatokra vonatkozó határidőket az állam módosította egyoldalúan, méghozzá olyan módon, hogy ez a módosítás kedvező volt az állampolgárokra nézve és senkinek az érdekeit, jogait nem csorbította. A földmoratóriumra kiszabott határidők módosítása azonban már nem az állam és valamely állampolgár vagy szervezet közötti viszonyokat érintette, hanem a különböző, az államtól független szervezetek és személyek viszonyait érintette, nyugodtan mondhatjuk azt, hogy jogait és érdekeit csorbította. Hiszen abban az esetben arról volt szó, hogy a szövetkezet nem adhatta el a földjét valamely más szervezetnek vagy pedig magánszemélynek, mert az állam ezt egy bizonyos határidő lejártáig számára megtiltotta, amit utána többször meghosszabbítottunk.
Az Alkotmánybíróság ez utóbbi döntésünket, a földmoratórium többszörös meghosszabbítását alkotmányellenesnek találta és erről egy alkotmánybírósági határozatban is véleményt nyilvánított. Most itt tulajdonképpen ugyanerről van szó, hogy az állam, tőle független szervezetek számára felállított korlátokat, határidővel megfogható korlátokat akar ismételten meghosszabbítani, tehát megítélésem szerint itt a földmoratóriumokhoz hasonló helyzet van, és amennyiben ezt nem mérik fel a tisztelt képviselőtársak és a nyilvánvaló alkotmányossági aggályok ellenére ezt a törvényjavaslatot ebben a formában elfogadják, akkor nagyon könnyen előfordulhat, hogy az Alkotmánybíróság újólag kénytelen lesz a korábbi döntését megerősíteni és az ilyen és ehhez hasonló határidő-módosításokat, meghosszabbításokat, főleg a határidők lejárta után való meghosszabbításokat újólag alkotmányellenesnek fogja minősíteni.
Kérem, hogy ezt kerüljük el! Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)
