KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Katona Tamás egyik múlt heti tv-nyilatkozatában azt ígérte, hogy januártól olyan kormánya lesz a Magyar Köztársaságnak, amelyik megfelelő empátiával rendelkezik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én nagyon szeretném, hogyha legalább a szociális törvény határozathozatalával megvárnánk ezt a kormányt. Egy empatikus, és magát európainak valló kormány felismerhető arról, hogyan siet azok segítségére, akik már végképp nem tudnak magukon segíteni.
Nálunk ma közel 3 millió ember került ilyen helyzetbe. Nekik a fizikai és társadalmi lét utolsó lehetősége a szociális biztonság. Egy empatikus és magát európainak valló kormány ilyen helyzetben nem terjeszt elő, a Parlament pedig nem fogadhat el olyan törvényjavaslatot, amelyik egyszerűen álságos. Márpedig a szociális ellátásokról szóló törvényjavaslat az, egészében és számos részletében. Hogy egészében miért, azt elmondtuk az általános vitában, már csak annak maradt – ha ugyan maradt – értelme, hogy felhívjam figyelmüket a részletekben rejlő álmegoldások veszélyeire.
Hogy esetleges figyelmüket ébren tartsam, nem elemzem végig a törvény valamennyi ilyen szakaszát, de kiemelnék két olyan rendelkezést, amelyik bemutatja, hogy az álságos szemléletmódból fakadó megoldás nem megoldás, ezzel szemben rendkívül káros következményekkel jár együtt.
Kezdem mindjárt a törvényjavaslat 1.§-ával. Eszerint ugyanis a törvény célja, hogy a szociális biztonság megteremtése érdekében meghatározza az állam által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a szociális ellátásokra való jogosultság feltételeit, valamint az érvényesítés garanciáit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Való igaz, hogy a javaslat tartalmaz egyes, de valóban csak egyes ellátási formákat. Megmondja: kinek, hogyan, hol lehet kérvényeznie, mikor mit kell bizonyítani, ki mit és mennyire vizsgáljon, és hogy végül milyen döntés születhet. De ennél többet nem tesz. Úgy kötelezi az önkormányzatokat valamennyi feladat ellátására, hogy tudja, odalent ennek nincsenek meg a személyi, a tárgyi és az anyagi kellékei. Az az állam, amelyik az összes megtermelt jövedelem több mint 73%-át központosítja, egyszerűen nem adja oda az önkormányzatoknak a szociális problémák kezeléséhez szükséges pénzt. Ki garantálhatja így, hogy a polgárok valóban szociális védettséghez juthassanak?
8332-es számú módosító indítványomban éppen ezért arra tettem javaslatot, hogy a szociális törvényben meghatározott feladatok fedezetét az Országgyűlés az éves költségvetésben biztosítsa. A Népjóléti Minisztérium bizottsági ülésünkön egyetértett velem abban, hogy a feltételek biztosítása és a fedezet biztosítása között nagy a különbség. Mégsem támogatta javaslatomat. A Népjóléti Minisztérium jelen lévő képviselője azt mondta, hogy azért sem támogathatja javaslatomat, mert baj lehet belőle. Az önkormányzatok ugyanis kitalálhatnak mindenféle szociális problémákat, azokat aztán majd még meg is akarják oldani, és majd kérik rá a pénzt a Parlamenttől.
Uraim! Kérem, világosítsanak fel arról, hogy mit ítélt a Kormány nagyobb bajnak. Azt, hogy új szociális feszültségek is napvilágra kerülnek, vagy azt, hogy ezekre költeni kell?
(11.20)
Mindenesetre módosító indítványomat sem a Kormány, sem a bizottság kormánypárti képviselői nem támogatták. Én mégis arra kérem minden képviselőtársamat, hogy lássák be, itt már nem az önkormányzatok politikai megítélése a tét, hanem az, hogy átsegítjük-e az ország lakosságának legkiszolgáltatottabbjait ezen a kritikus időszakon, vagy éppen kilátástalanságukat növeljük?
És még valami: a hit. A hit abban, hogy humánus országot építünk. Ezt a hitet pedig nem lehet csak törvényi deklarációkkal fenntartani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Erre áldozni kell! Álmegoldásokkal, álságos javaslatokkal persze nemcsak a kilátástalanságot és a kiszolgáltatottságot lehet növelni, de lehet méltatlan helyzetbe hozni azokat, akiket pedig cselekedetükért társadalmi elismerés illetne meg. Egy ilyen méltatlan javaslat a 46. §, a temetési segélyről szóló.
Temetési segély adható annak, aki úgy gondoskodott a meghalt személy eltemetéséről, hogy arra nem is volt köteles, vagy annak, aki köteles volt ugyan, de egyben veszélyeztette is a maga vagy a családja létfenntartását. Akár köteles volt, akár nem, ezt a segélyt csak akkor kaphatja meg, ha igazolja, hogy az egy főre jutó jövedelme nem több 12 ezer forintnál, akkor sem biztosan.
Nemcsak az a baj, hogy segélynek és nem hozzájárulásnak nevezzük, és nemcsak az, hogy talán fel sem mérték, mibe kerül manapság egy temetés, hanem az a baj, hogy aki szívességet tesz az államnak – hiszen a halottakat mindenképpen el kell temetni –, annak mindenféle kellemetlen hivatali eljárásokon kell keresztülesnie. És még az is lehet, hogy semmit nem kap cserébe.
De még ennél is sokkal nagyobb baj, hogy ez a rendelkezés üzenetet hordoz. Azt üzeni a társadalom jóérzésű polgárainak: az emberségre, a tisztességre itt csak ráfizetni lehet. (Zaj a kormánypártok soraiban.)
Hölgyeim és Uraim! Amikor majd nem támogatják idevonatkozó módosító indítványomat, jusson eszükbe, nem kevesebbet tesznek, mint szaggatják a társadalmi szolidaritás lassan fonódó hálóját.
A törvényjavaslatban még számos olyan rendelkezés van, amelyik ugyanabból az álmegoldásból fakad, mint az előbb elemzett kettő. Minden részletezés nélkül csak kérdezem, kit áltatnak, ha törvénybe foglalják, hogy aki havi 12 ezer forintot keres, az nemcsak köteles, de képes is minden állami segítség nélkül hozzátartozóit eltartani? Kit áltatnak, amikor kimondják: 180 ezer forint érték már jelentős vagyon, legalábbis annyira jelentős, hogy kizárja a rászorultságot egyes ellátásoknál? Kit áltatnak, amikor nemcsak a gyerekek számától, de valamikori munkaviszonytól is függővé teszik a gyermeknevelési támogatást? Na és kit áltatnak akkor, amikor az eső vagy fagy elől az átmeneti szállásra behúzódó hajléktalannak életvezetési tanácsokat kívánnak osztogatni? Azt gondolom, leginkább magukat áltatják, mert aki a bajban csak úgy tesz, mintha tenne, csak úgy tesz, mintha sorsközösséget és felelősséget vállalna, az nemcsak megfogalmazásaiban álságos.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Módosító indítványainkon túl ezt is szíves figyelmükbe ajánlom. (Taps az ellenzék soraiban.)
