SÁPI JÓZSEF (MDF)
SÁPI JÓZSEF (MDF)
SÁPI JÓZSEF (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szociális igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitájában Tóth Sándor képviselőtársam részletesen kifejtette a véleményét, amelyhez nagyon közel áll az enyém is, ezért akkor én a felszólalástól elálltam, hogy ne terheljem a Házat felesleges szószaporítással. Most a részletes vitában azonban a törvényjavaslat egy terjedelmében kis részéhez szeretnék hozzászólni; ez viszont hatásában annál nagyobb.
(10.30)
Miről is van szó? A törvényjavaslatban egy új intézményt, a gyermeknevelési támogatást kívánjuk bevezetni. Magával a gondolattal teljes mértékben egyetértek, és nemcsak azért, mert annak idején a választási kampányban hangsúlyoztuk, hogy támogatni kívánjuk – akkori szóhasználattal élve – a főállású anyaságot, hanem valóban a gondolatisággal értek egyet. Viszont a törvényjavaslatban megjelenő formában nem tudom elfogadni. Hiszen a feltételek számomra elfogadhatatlan kitételekhez kötik a gyermeknevelési támogatásra való jogosultságot. Melyek ezek?
A támogatást igénylőnek 270 nap nyugdíjszerzésre jogosító munkaidővel kell rendelkeznie. A feltételrendszernek ezzel a részével talán egyet lehet érteni. További kitétel: három vagy több kiskorú gyermek nevelése a családban, és a legkisebb korú gyermek ne legyen idősebb, mint tízéves, de töltse be a három évet. A család egy főre jutó jövedelme nem haladhatja meg a mindenkori minimálnyugdíj összegének a kétszeresét. Ha ezen feltételek együttesen teljesülnek, akkor az anya igényelheti a gyermeknevelési támogatást, és a mindenkori minimálnyugdíj összegének megfelelő havi rendszeres pénzsegélyben részesül, és a gyermeknevelési támogatáson töltött idő munkaidőnek számít.
Ez egy sor kérdést vetett fel bennem, ezekből csak néhányat szeretnék megosztani. Miért minősül másként azonos gyermekszám mellett egy családban a gyermeknevelés, ha a jövedelmi viszonyok egy meghatározott szint fölött vannak? Mivel indokolható a jövedelemszint meghatározása és az ebből eredő diszkrimináció?
A gyermeknevelés munkaviszonynak való elismerése nem eredhet a jövedelem nagyságának mértékéből. Az sem elfogadható számomra, hogy ismét egy olyan rendszer lép életbe, mely negatívan diszkriminálja a magyarországi legáltalánosabb családmodellt, az egy- és kétgyermekes családokat.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a gyermekek születésének a növekedését magam is kívánatos dolognak tartom. Én is nagyon szeretném, ha a demográfiai hullámvölgyből mielőbb kikerülnénk, és nem egy elöregedő társadalom folyamatának lennénk a szemtanúi. De véleményem szerint éppen elég motiváló tényező és motiváló eszközrendszer áll ma is rendelkezésünkre. Hogy néhányat említsek ezek közül! Differenciált családipótlék-támogatás, illetve -folyósítás; differenciált térítésidíj-megállapítások; a személyi jövedelemadóból való gyermekkedvezmény leírása, és a differenciált lakásépítési támogatásoknál is meglehetősen nagy figyelemmel fordultunk a nagycsaládosok felé.
Ha ezen rendszerek nem szolgálják Magyarország népesedését, meggyőződésem, hogy a jelen formában beterjesztett új intézmény, a gyermeknevelési támogatás nem fogja átsegíteni társadalmunkat a demográfiai hullámvölgyön. Hiszen a támogatás havi összege a javaslat szerint és a mai szabályozást figyelembe véve nem több, mint ötezer-négyszáz forint. Ez a juttatás pedig semmilyen szociális problémát nem old meg, de a gyermekvállalásra sem motivál. Talán éppen az a baj, hogy támogatási rendszerünk ennyire elaprózódott, sok szálon futó – mint már említettem –, indokolatlanul és túlzottan a nagycsaládosokra koncentrál.
Lehet, hogy ezzel a megállapítással sokan vitatkoznak, de bárki is teszi ezt, érzelemből fogja megközelíteni a problémát. Sajnálom, hogy nincs kidolgozott módszer, amely megmutatná, hogy milyen pluszterhet jelent a harmadik és minden további gyermek vállalása, nevelése, szemben az előbb említett egy- és kétgyermekes családokkal. Bár a szakemberek ismerik a rétegspecifikus terheléses analízis fogalmát, ám ez a fogalom tartalommal nincs kitöltve. Ettől kezdve pedig nem tudható, hogy a nagycsaládosok pozitív diszkriminációja helyes-e vagy sem. Éppen ilyen joggal lehet fogalmazni úgy is, hogy az egy- és kétgyermekes családok hátrányos megkülönböztetéséről van szó. Számomra tehát úgy tűnik, hogy döntően nem a valós folyamatok, igények vezetnek bennünket, amikor a családosok, a nagycsaládosok javára hozunk határozatokat, sokkal inkább egy ránk öröklődött szociális demagógia él tovább.
Mindezek figyelembevételével javasoltam, hogy a gyermeknevelési támogatás ne járjon külön pénzjuttatással, de minősüljön a gyermekek nevelése három- és tízéves kor között munkaviszonynak, és legyen igényjogosult minden anya, függetlenül gyermekszámtól és jövedelemviszonytól.
Bízva abban, hogy képviselőtársaimnak támogatását sikerült megnyerni, köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
