HALÁSZ ISTVÁN (MDF)

Full text search

HALÁSZ ISTVÁN (MDF)
HALÁSZ ISTVÁN (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Szolnoki képviselőként vagyok kénytelen szót kérni, és ígérem, hogy nem fogok öt percig beszélni, mint Deutsch Tamás két perc ürügyén, nagyon rövid leszek. (Közbeszólások: Ho-hó! - Zaj.) Tényként hangzott el. így kénytelen leszek kicsit hosszabb lenni, mint két perc. (Derültség az ellenzék soraiban.)
Tényként hangzott el, hogy Szolnok városában mintegy 150 fellebbezés érkezett a 4000 önkormányzati lakásból. Sajnos, az is tény, hogy olyan feltételeket állapítottak meg a fellebbezéshez, ami alapján többszázakat kizártak a fellebbezés jogából. Engem a választóim megkeresnek fogadóóráimon, és jelzik, hogy jóval többen vannak, mint 150-en.
Az már más kérdés, hogy miért szükséges egy körülbelül 80000-es városnak 4000 önkormányzati lakást fenntartani gazdaságtalanul. Ez indokolja - ez az apparátus, ez a mérhetetlen pazarlás - egy olyan apparátus fenntartását és a lakbérek emelését, ami ma nem indokolt. Körülbelül ekkora városban nyugaton 150, maximum 200 önkormányzati lakást kell fönntartani szociális indokkal vagy egyéb indokkal. Ezzel szemben nem indokolta semmi, hogy 4000 lakást ne adjon el az önkormányzat.
Sajnos, ez a mértékű lakbéremelés főleg a belvárosban azt eredményezi, hogy azok, akiknek a lakását valamikor államosították, és ma is bent laknak a lakásukban - és megkerestek ilyen lakók is -, kénytelenek a saját volt lakásukat elhagyni azért, mert nem tudják tovább fizetni a lakbért. Nem olyan rózsás a helyzet, ahogyan Deutsch Tamás ezt az előbb a hozzászólásában jelezte. Ezért voltam kénytelen szót kérni szolnoki képviselőként. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit