SZENTÁGOTHAI JÁNOS, DR. (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS, DR. (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha egyebet nem is, annyit az ember 80 éves korára megtanul, hogy ne számítson a közvetlen utókor hálájára. Ennek hiányában súlyos sokként élte volna át az elhangzott vitát, amelyben hallja az ember a sommás vádat: konzerválni akarják a sztálinista akadémia struktúráit és feudális szellemiségét.
Önöknek, tisztelt Prepeliczay és Tóth Sándor képviselőtársaim - sajnos, nincsenek itt, egyikük sem, nem tudom, hogy értelme van-e akkor erre kitérni (Közbeszólások: Majd elolvassák. Halljuk!) -, most könnyű a rendszerváltás után ítélkezni, de lettek volna ott!
Ady szerint egy gyengécske költő, Gyóni Géza lelkéből a przemysli ostrom, a modern anyagcsata szörnyű élménye váltotta ki az ismert megrázó refrént: "Csak egy éjszakára küldjétek el őket" - tudniillik azokat, akik itthon kávéházakban élték át, és onnan kommentálták az akkori jelent. Igen! Csak egyetlen ülésen lettek volna ott, például a Sántha-boszorkányperen, amikor az összakadémia nyílt ülésén az előre gondosan megkomponált koncepciós vádakkal szemben csak idősebb Hetényi Géza - a volt pénzügyminiszter apja - és én mertünk Sántha mellett felszólalni. Feleségem hetekig nem is mert aludni, mert vártuk a szürke Pobedát, ami esetleg soha viszontlátásra vitt volna el, az akkor már sejthető sorsra.
Tisztelt képviselőtársaim! Holnap reggelig sorolhatnám önöknek csak saját külön harcomat. Orvostársaim közül Környey István, Kerpel-Fronius Ödön, Haynal Imre, Hetényi Géza, Ivánovics György, Jancsó Miklós szívós ellenállásának leírása egy kötetnyit töltene ki. S kérem, az Akadémiának nem egy, hanem tíz osztálya van.
Minden igaz, sőt több is, mint amit a sztálini áltudomány mechanizmusáról és okozott káráról - az Akadémiára sandítva - ma elmondanak.
De akkor minek köszönhető, ha közben ugyanennek az Akadémiának az idegen nyelven kiadott aktái és kiadott könyvei az 50-es években a nemzetközi tudományos közvélemény kétkedő csodálatát váltották ki? Tessék az 1985-ben kiadott Kossuth-díjasok almanachjában utánaolvasni - 1985! Egy kezem öt ujján meg tudnám számolni azokat az akadémikus díjazottakat, akik valamely sztálini-zsdanovi áltudományért kaptak Kossuth-díjat.
Ugyan minek, ha nem ellenállásunknak volt köszönhető, hogy Magyarország volt az egyetlen a szovjet blokkhoz tartozó országok között, ahol ezek az áltudományok nagyobb zavart nem okoztak - és 1954-ben szovjet tudósok siettek ide, bennünket a legdurvább kilengések korrekciójáról tájékoztatni. Még nem volt ismert a Hruscsov-féle szeánsz.
Ezzel szemben a minisztériumokhoz rendelt ágazatokban teljes volt a gleichschaltolás. Akkor miért kell most pont az Akadémiát minősítetten tetemre hívni?!
Később, a 70-es években fokoztatosan fogatlanná váló pártállam idején - legalább 1976 után, azaz az én elnökségem alatt - egyetlen tudományos meghívással indokolt útlevélkérelmet nem utasítottak el.
Képviselőink között a napokban köröztettek egy levelet a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorától és rektorhelyettesétől. Ezek az urak - szerintem - önmagukat minősítik azzal, hogy egyikük sietett a Nature-ben erősen csúsztatott vádakkal bepiszkolni a Magyar Tudományos Akadémiát - igaztalanul, ráadásul.
Kérem, ez egy erkölcs- és ízlésbeli kifogás. Ajánlom, hogy a mélyen tisztelt két illetékes minisztérium - a Művelődési és Közoktatási és a Népjóléti Minisztérium - vizsgálja meg, hogy a pécsi professzorok által nem ismerten fogalmazott, de olyan látszatot keltő levél ellen jogi kifogás nem emelhető-e, mert én például a Btk.-ban nagyon is elképzelhetőnek tartanék egy olyan paragrafust: a Parlament félrevezetése. Kérem, ez jogi kérdés.
Furcsa, de talán jellemző, hogy a külföldön és itt az Akadémia ellen felhozott csúsztatott vádak elsősorban annak a generációnak a tagjaiból kerülnek ki, akik annak idején - mint tehetséges fiatalok - már szinte egyetemi hallgató korukban kerültek ki külföldre, sokszor évekre, családjukkal együtt - véletlenül az Akadémia támogatásával és védelme alatt.
Nem lehetne semmi kifogásunk az ellen, ha valaki a mai itthoni körülményei között úgy érezné, hogy odakint jelenleg jobban tudja képességeit kamatoztatni és anyagi, valamint más egzisztenciális érdekeit érvényesíteni. De ehhez azért otthonukat és eredeti támogatóikat kell rágalmazniok, talán mert rossz a lelkiismeretük?
De legalább a kormánykoalíció képviselői ne csatlakozzanak ehhez a rágalomáriához! (Derültség.)
Kérem, itt a mai Magyar Hírlapban … - nyilván orleans-i Izabellánknak a nagy tetszését - ott is volt - kiváltott szittya ülésen (Derültség.) a Magyar Tudományos Akadémián, idegen szívű, idegen származású … - ezt magamra is vehetem, persze, hiszen mindenki tudja, hogy az édesapám erdélyi szász volt. Igaz, hogy az 1200-as évek eleje óta éltek történetesen itten (Derültség.) , és nem voltak pontosan nagyon magyarbarátok, de az örményekkel összeházasodtak, magyarokkal, az anyám pedig magyar volt. A nevemet 1940-ben változtattam. Ha véletlenül a németek csak közbülsően stabilizálják a helyzetüket, akkor én egy koncentrációs tábor fenekén pusztultam volna el. Tudtam előre, hogy ez lett volna, reszkíroztam mégis, mert nem óhajtottam a náci … - szemben az Orsós barátunkkal, akit itt Prepeliczay képviselőtársam védett, aki főnáci volt. Hát kérem, én ezt is vállaltam.
Nem illik, hogy az ember saját magáról beszéljen, és példaként hozza fel, de engem ért talán az "idegen szívű" … - és "lódítok", tudniiillik az is benne van még így; tessék elolvasni, itt van az újság mindenkinek a kezében, lódítok!
Véletlenül a nemzetközi tudományos, nagy presztízsű társaságok ezt nem így fogják föl, mert én két olyannak is a tagja vagyok: az 1660-as évek óta először, nemcsak mint magyar alattvaló - vagy állampolgár újabban -, hanem magyar származású tagja a Royal Societynek, és most éppen azért voltam kint Párizsban, hogy a zöldfrakkosoknak az egyik társaságába fölvegyenek.
(19.50)
Nem hoztam el a zöld frakkot bizonyítékképpen, ha nem kívánják, tudniillik az sokba kerül, 200000 francia frankba, azt a franciák sem fizetik meg. De azt hiszem, furcsállták volna is, hogyha itt megjelenek a paszományos zöld frakkban, plusz a kalózfilmeken látható XVIII. századi kapitányi csákóval, amely majdnem egy méter hosszú, strucctoll van rajta és öklömnyi kokárda. (Derültség.) Kérem szépen, oda nem lehet olyan könnyen bejutni. Nem, Nobel-díj sem elég ehhez. Nem azért mondom el ezt, hogy a hiúságomat legyezgessem, vagy magamat dicsérjem. Én a 80 évemmel egy őshüllő vagyok a mai tudományban. Tanítványaim, sőt tanítványaim tanítványai többen nálamnál lényegesen jobbak a nemzetközi megítélés skáláján, csak hát őnekik majd még egy kicsit várni kell. Ez hogy felel meg annak a suttogó propagandának, amit itt folytattak, és amelynek a mélyen tisztelt koalíciós pártok vezérszónokai közül egyesek beugranak.
Tisztelt Ház! Én azt hiszem, hogy a politikát általában politikusok csinálják, tisztességes helyen, szabadon választott parlamentek döntései alapján. Mindkettőjükben aránylag kisebbségben van a tudomány speciális kérdéseiben járatos szakember. Ezért kell megalapozott tudománypolitikai döntésekhez megfelelő szakvélemény. Ez általában a különböző pártok által megbízott előadók dolga lenne, akik megfelelő tájékozottsággal lennének képesek megítélni egy-egy törvényjavaslat színét és fonákját. Sajnos, a következőkben részletesen leszek kénytelen rámutatni, hogy főleg a kormánykoalíció vezérszónokai rendkívül rossz, ócska, részben érthető gyűlölettől ihletett és hamis klisékből származó információk, helyesebben dezinformációk alapján ítélték meg az előttük fekvő törvényjavaslatot. Ötven év a történelemben nem, de az emberi élet rövidségét és a mai élet gyorsuló ütemét tekintve nagyon is hosszú idő, és csak a sors különös kegye vagy büntetése, ha valaki az egész időt már tudatosan, sőt felelősen túlélte. Nem titkolt büszkeségem, hogy az 1948-as akadémiai levelező tagként kapott okiraton Kodály Zoltán - az előző Akadémia - aláírása szerepel. Én tehát ott voltam, és mindent átéltem - és talán zömében nem tisztességtelenül. E kérdésekben tehát talán nem túlságosan nagy kívánság a tisztelt Háztól, ha elmondandóimat figyelmükre méltatják.
Ezt a szubjektív preambulumot talán legjobb Weöres Sándor egy versszaka - De profundis című verséből vett idézettel lezárnom: "Jót aligha vártam, mégse hittem, hogy ilyen nyomor zsúfolódik itten. Más csillag fia, ha egy percig kóstolna kínunkba, mint olvadt ércbe hullott, gőzzé omlana."
Hálás vagyok, hogy az ellenzék vezérszónokai többségükben, főleg Mózes Mihály és Sasvári Szilárd szájából a törvényjavaslat és szándékai pozitívabb megítélését hallottuk. Ebből a jövőre nézve valami kis reményt merek meríteni.
De talán most hagyjuk a lírát, és vegyük sorra az elhangzott ellenérveket, majd végül válaszoljunk néhány konkrétan elhangzott vádra is.
Először: az Akadémia kutatóhálózata. A törvényjavaslat szerint ezek továbbra is állami tulajdonban maradnak, a kérdés csak az lehet, hogy milyen szerv tudná őket a legeredményesebben működtetni. Eleve három lehetőség van: az egyetemek, egy kutatási minisztérium és a törvényjavaslat szerint a Magyar Tudományos Akadémia. Alig hiszem, hogy az egyetemek leromlott, anyagilag és rendszerváltozással szellemiségükben és vezetői állások szelekciójában eléggé dezorganizált, túlságosan szétaprózott - erről majd még utóbb, más összefüggésben - jelen helyzetükben meg tudnának ilyen óriási feladattal birkózni. Biztos vagyon benne, hogy nem. Egy új tudományos minisztérium életrehívása az államapparátus további felduzzasztását jelentené. Ezt sem ellenzék, sem kormánypárt józan ésszel nem akarhatja. Helyette a mai helyzetben egyetlen reális túlélési taktika az, hogy az ország anyagi körülményei, illetve gazdasági struktúrája radikális megjavulásáig a jelenlegi helyzeten ne változtassunk, főleg pedig, aki ebben elsősorban presztízsszempontokat lát, az nemhogy nem államférfi, de szimplán tájékozatlan.
Javítani kell, persze, közelíteni az egyetemeket az akadémiai intézetekhez, együttműködni, egymást kiegészíteni; minden más ma pótcselekvés lenne, ha nem káros akarnokoskodás.
Már ma is az a helyzet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia intézetei csak munkahelyet, fűtést, világítást, elemi műszer-infrastruktúrát tudnak biztosítani. Aki nem tud - és ez már a fiatal kutatók feladata - OTKA vagy OMFB, vagy pláne külföldi támogatást szerezni, az minél hamarabb bukjék bele. Így van ez bizony a "boldog Nyugaton" is, akinek nincs grantje, az lehúzhatja a redőnyt. Hogy már jelenleg is az Akadémia vagy az akadémiai-egyetemi közös vállalkozásokban mennyi a rejtett külföldi tulajdon és támogatás, azt szívesen megmutatom tisztelt képviselőtársaimnak, akárcsak az általam áttekintett neurobiológia területén is, de ne mutogassuk a vámhatóságoknak, mert nem akarok feleslegesen bajba kerülni.
Csak egy szót a Pécsi Orvostudományi Egyetem rektorának és rektorhelyettesének levele ama állításáról, hogy állami költségvetésű tudományos kutatóintézetek Nyugaton nincsenek. Más fogalmazásban ezt mondja. Akkor ugyan az amerikai NIH - National Institute of Health és a számtalan CNR vagy CNRS olasz-francia kutatóintézeti hálózat vajon micsoda? Ennyit azért célszerű lenne tudnia a tudománypolitika mai bajnokainak.
Egyszóval: ha se pénz, se posztó, akkor ne akarjunk átszervezni.
Itt van nálam, de nem akarom untatni az amúgy is kevés jelenlévőt a konkrét óriási hivatalra és annak a tárgyszerű bizarrságaira valló válaszokkal, itt van az anyag, átadom a kulturális bizottságnak, ők foglalkozhatnak vele.
A második: a "tudományok doktora" fokozat. Hát igen, a fából vaskarika fogalmazás ráilleszthető erre a kategóriára, mert a tudományok doktora ugyan van Angliában, Franciaországban és sok más helyen is - Franciaországban egyszerűen nemcsak az egyetemek adják, de ezt megint hosszasan lehetne vitatni -, de ezt általában valódi egyetemek adják. De ez a közel 1700 tudományok doktora egy nálunk történelmileg kialakult tény, ráadásul a hazánkban működő vezető kutatók közel azonos módon kiválasztott közössége. Lehet akadémiai levelező tagokat választani közvetlenül az egyetemi oktatók és kutatók, mondjuk, tízezres tömegéből is - vagy létszámából is, hogy a fizikus le ne szóljon. De gondolhatja-e valaki, hogy a testületi választások gyarlóságait figyelembe véve, minősítve a mi szokásainkkal, ez javítaná a szelekció objektivitását? Aligha hinném.
Az, aki mint politikus ezt a kategóriát kihalásra ítéli, az ne számítson arra, hogy a legjobb kutatóink közösségét magának megnyeri.
De ha ez a rangfokozat fából vaskarika, akkor a mai egyszakos egyetemeink (például Kelényi és Kellermayer urak egyeteme) által adandó PhD: pontosan philosophiae doctor ugyan micsoda? Tán szalmacsutakból vaskarika, mert körülbelül az felelne meg.
(20.00)
Jó, tudom, az akkreditációs bizottságon keresztül ezt a felsőoktatási törvény megpróbálja javítani, megkapjuk a kezdeti impulzusokat nagyobb univerzitás jellegű egyetemek visszaállítására, illetve összefogására is. Csakhogy ez, tisztelt Ház, még odébb van! És gondoljunk Klebelsberg Kunó velős kijelentésére: "Csonka egyetem nem egyetem!"
Amit viszont - bár nem akadémiai törvénybe tartozik - fontosnak vélek, az az egyetemi habilitáció, a régi magántanári intézmény, a hagyományos, klaszszikus "venia legendi" helyreállítása. Ez az egyetemek egyik fő feladata. Itt majd megmutathatják, hogy autonómiájuk birtokában hogyan tudnak szelektálni. Egyelőre ez elég nagy feladat, ahol majd bizonyíthatnak is. Remélem, tudnak majd. Nem ez az egyetem.
Tehát összefoglalva: ne presztízsszempontot, a feudális hatalom megőrzését lássak a jelen törvényjavaslatban, hanem egy Magyarországon történelmileg kialakult helyzetben egy modus vivendi keresését. Ha már pénzt nem tudunk adni, akkor legalább valami címet annak, aki bizonyít. Ha már pénzről van szó, megemlíthetem, hogy az én akadémiai elnökségem lejártakor javaslatunk Vámos Tiborral az volt, hogy az elértéktelenedett, régi nyugdíjas, öreg akadémikusok és özvegyeik helyzetén javítsunk. Én helyesnek láttam volna az egyetemi oktatók és tudományos dolgozók fizetésének általános rendezését. Az akadémiai tagság számára jobb lett volna, ha ezt nem terheli anyagi szempont. De hát nálunk ez is történelmileg kialakult tény, tényekkel pedig botorság vitatkozni. Tudniillik a '85-90-es időszakban amikor több mint tíz KB-tag volt az Akadémián, de még nem úgy, mint ahogy azt sugalmazzák: nem azért lettek akadémikusok, mert előbb KB-tagjelöltek voltak, hanem kiváló kutatók voltak; akkor a fogatlan és bajba jutott pártállam már lámpával kereste őket KB-tagnak, a zömében reformkommunisták, akik aztán végre is hajtották vagy segítettek végrehajtani a programot. Ezen aztán lehet vitatkozni.
Én, ezúttal nem Pilátusként, egyből mosom a kezemet. Mert én előre sejtettem, hogy ez lesz a következménye. Most, sajnos, a miniszteri fizetések, amiket az akadémiai tagok kapnak, megbosszulják magukat. "Anyám, én nem ilyen lovat akartam!" (Derültség az MSZP soraiban.) Kedves Palotás barátomnak közel sem érem el az átlagát.
Lássuk ezután a felhozott konkrét vádak egyikét-másikát. Megértem, hogy Prepeliczay képviselőtársamnak az Akadémia földtudományi X. osztálya nem tetszik. Nekem sem volt annak idején kedvencem, de a bajok oka nem a rendszerben volt. Amíg egy jószándékú, naiv 1919-es kultúrkommunista, Vadász Elemér - kérem, soroljam a nemzetközi kultúrnagyságokat, akik a kommunizmusnak ádáz, most már lehet mondani, képviselői lettek és voltak Joliot-Curie-től végig? Emiatt visszavonják tán a Nobel-díját, vagy visszavonják a felfedezését? Amíg tehát Vadász Elemér volt a mindenható atyamestere, nem is volt különösebb baj. Sajnos, utódja, az Eötvös Lóránd geofizikai iskola folytatója, Egyed László fiatalon elhunyt az újabb "morbus Hungaricus"-ban, szívinfarktusban tudniillik, de ez aligha rendszerfüggő. Több áttétellel talán rá lehet fogni…
Ezután az osztály egészét egy kiváló, bár kissé furcsa nagypolgári-dzsentri egyéniség - akihez képest én ortodox maoista vagyok - vette át. Ennek idején zajlott le a jellegzetes magyar polgári elvtelen egyezkedés. Az úgynevezett "eocén program" megidézett megteremtőjének - különben szakmai érdemeit én nem tudom megítélni - megválasztását is jellegzetes polgári "techtl-mechtl" előzte meg. Aczél maró gúnnyal kommentálta is: "Ti választottátok, ti lássátok!" Szeretném, ha színészi képességem elég lenne ahhoz, hogy utánozzam hanghordozását.
Persze ez a világon mindenütt így van, csak minálunk minősítetten! Nézzünk szembe végre a valósággal, tisztelt Ház! Szent István utódlásától, Muhi, Mohács és sorolhatnám történelmünk további és legújabb tragédiáit, a mi kezünk mindenütt vaskosan benne volt és benne van. Több mint "balsors, akit régen tép", és sajnos, az "ember nem tanul", "sárkányfogvetemény" - Vörösmarty szavaival.
Más: ki kellett volna rúgni azokat, akiket kommunista érdemekért választottak be annak idején. Hamarosan ezeket is egy kezem ujjain számlálhatnám meg. És hol maradna a jogállamiság? A bűntettek értelmi szerzőit és végrehajtóit nem lehet felelősségre vonni, de ingatagabb jellemű követőiket igen? Furcsa akadémia lenne, mondhatom. Kérem, ne értsenek félre, a kormánykoalíció egyetlen képviselőjeként mondtam nemet a Zétényi-Takács törvényjavaslatra. Meg is kaptam érte a POFOSZ dicsérőnek aligha tekinthető levelét. De volt annyi eszük, hogy indokaimat részletező válaszlevelemet - erre való biztatásom ellenére - mint érvrendszerükre adott ellenvetéseket nem közölték. Ők tudták, miért. Én magam pedig az én '56-os forradalmam után szenvedettekkel nem keveredem sajtóvitába. Ez elvi kérdés volt számomra mindig.
Az Orsós és a barguzini ál-Petőfi-ügyet kár volt emlegetnie Prepeliczay képviselőtársamnak. Az egyik vádat az Akadémia újraválasztott elnöke kellő hangon és a történelmi tények alapján megválaszolta, itt van ez is a Magyar Hírlapban részletesen. Az utóbbit - de ennek megértéséhez némi humor kellene - voltam bátor a pszichopatológia tárgykörébe utalni egy vicces írásban. (Derültség.) Erre kár több szót vesztegetni.
Végül szeretve tisztelt Tóth Sándor barátom és hívő keresztény testvérem! A verebek is csiripelik, hogy az akadémiai intézethálózatról elmondott negatív véleményét egy dél-dunántúli kutatóintézettől kollégái szavazatával inkompetencia alapján eltávolított és persze sértett "lelki szegénytől" kapott információkra alapozta. Meg kell mondanom, hogy nem értek egyet ezzel a helyi kiszavazással. A tudomány demokráciája nem ez. Nem így működik. De ezt megint falra hányt borsó lenne, és hosszú lenne magyarázgatni. Ezeknek főleg nem lehet megmagyarázni.
Persze, "boldogok a lelki szegények" - mondotta Jézus Krisztus a hegyi beszéd legmagvasabb mondatai között. Mindketten hisszük, hogy emögött valahol felséges isteni titok lappang, de Berzsenyi szavaival: "… titkon érző lelkünk óhajtva sejt". Miután azonban Szent Ágoston óta számtalan egyházatya, az egyetemes zsinat, beleértve a modern teológusokat - mondjuk Rahnert, hogy egy katolikust és Tillichet, hogy egy protestánst említsünk - ezt a problémát nem oldották meg, alig hinném, hogy az Úr 1993. esztendejében pont a magyar Parlamentben és pont Szentágothai János és Tóth Sándor - betűrendben mondva - fogják megoldani a közel kétezer éves problémát. Javaslom, hogy okkal vagy ok nélkül sértettek és lelki szegények véleményét ne tegyük tudománypolitikai véleményünk zsinórmértékévé. Köszönöm türelmüket. (Taps.)
