FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter:
FÜR LAJOS, DR. honvédelmi miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Hosszú előkészítés, nem ritkán éles viták, majd példaértékű megegyezések után érkeztünk el a mai naphoz. Bizonyos vagyok benne, hogy e mindnyájunk számára emlékezetes napon megalkotjuk a Magyar Köztársaság függetlenségének szavatolásában, a fegyveres erők irányításában, vezetésében az állampolgárok és a polgári szervezetek kötelességében, jogos érdekeinek védelmében kiemelkedően fontos új honvédelmi törvényt.
Nem csupán tárgya, de az elfogadáshoz szükséges minősített többség és az alkotmánymódosítások jelentősége miatt is elmondható, Országgyűlésünk történelmi értékű jogalkotó teljesítményében kitüntetett hely illeti meg az előttünk fekvő javaslatot.
Engedjék meg, hogy zárszómat rövidre fogjam, és ezt azért is tehetem, mert a vitában felszólalók kivétel nélkül támogatták a törvény elfogadását. Illő, hogy az Alkotmányt érintő javaslatokra reagáljak elsőként.
A Kormány eredeti javaslatához benyújtott hatpárti indítványokat mind a váratlan betörés, mind pedig a határőrség jogállásának meghatározása tekintetében támogatom. Ezek a kiegészítések megteremtik a hatékony kormányzás és a biztonságos országvédelem jogi feltételeit, és kizárnak bármiféle visszaélést. A beépített garanciák révén biztosítják, hogy az Országgyűlés hatalma csorbítatlan a fegyveres erők felett.
A fegyveres erők és egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak párttagságára vonatkozó tilalmat a legmelegebben támogatom. Nem kívánom taglalni, elmondták a mellette szóló érveket, csupán arra szeretnék nyomatékosan utalni, hogy ennek elfogadásával az érintettek határozott és régóta hangoztatott kívánsága teljesül.
Szólnom kell arról az indítványról, amely az idén 100%-os többséggel elfogadott, a honvédelmi alapelvek 5. pontjában rögzített, a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos tilalmat kívánja az Alkotmányba átemelni. Ennek a — hangsúlyozom — ma is hatályos és kötelező érvényű tilalomnak Alkotmányunkban való ismételt rögzítése azonban azért sem látszik szükségesnek, mert ezáltal egy számbelileg igen csekély parlamenti csoport akár egy népszavazási igen ellenében megakadályozhatná — mondjuk — a NATO-hoz való csatlakozásunkat. (Közbeszólás: Helyes!) Ez nem lehet célunk, ellenkezőleg. Törvényhozásunknak — hitem szerint — minden olyan akadályt el kell hárítania, amely a bennünket is sújtó biztonságpolitikai vákuum megszüntetésének útjában áll.
Áttérve a törvényhez benyújtott módosító indítványokra, köszönettel nyugtázom azt az ellenzéki vélekedést, amely szerint a fegyveres erők irányításáról szóló fejezet a törvény legaprólékosabban kidolgozott, időtálló része. Ennek így is kell lennie. Egy demokratikus jogállamban ugyanis kardinális kérdés a fegyveres erők feletti hatalom gyakorlása.
A hatpárti és az egyéni módosító javaslatok elfogadásával finoman kiegyensúlyozott, a fékek és ellensúlyok egész rendszerét működtető építmény alakult ki, amelyben kiemelt szerep jut az Országgyűlésnek, de okszerű hatásköröket gyakorolhat a köztársasági elnök, a Kormány, a honvédelmi bizottság, a honvédelmi és belügyminiszter s a vezetési oldalon a magyar honvédség parancsnoka és vezérkari főnöke. A hatáskörök megosztásának lényege az, hogy az alkotmányos szereplők egyike sem juthat túlhatalomhoz, hogy a fegyveres erők az alkotmányos állami szervek irányítása és ellenőrzése alatt tarthatók.
Természetesen támogatom az alkotmányügyi bizottság — személy szerint Salamon László elnök úr — által benyújtott módosító javaslatokat is.
Végezetül röviden szólnom kell a hadkötelezettséget és a hadköteleseket érintő módosító javaslatokról is. Támogatok minden olyan, a realitások talaján álló, a hadsereg hadrafoghatóságával, az ország védelmi érdekeivel összegyeztethető javaslatot, ami az állampolgárok helyzetét — a Kormány eredeti javaslatán túlmenően is — javítani akarja. Ám, nem támogathatok olyan indítványokat, amelyek a katonai rend és fegyelem fellazítását vagy a mindenkire kötelező katonai szolgálat alóli kibúvás lehetőségét akarva-akaratlanul elősegítenék.
Nem támogathatom a felsőfokú végzettségű, tartalékos tisztképzésre önként jelentkező sorkötelesek szolgálati idejének kilencről hat hónapra történő csökkentését. A szükséges elméleti és gyakorlati képzés egyszerűen nem szorítható bele ilyen rövid időbe.
Nem szállítható le a polgári szolgálat időtartama 18 hónapról 16 hónapra, mert — a vitában elhangzottakkal ellentétben — a sor- és tartalékos katonai szolgálat együttes időtartama összesen ugyancsak 18 hónap lehet.
Igazságtalan lenne tehát, ha a haza fegyveres védelmét nem vállalók szolgálati idejét ennél rövidebb időtartamban állapítanánk meg.
Ugyanakkor támogatom a tanulmányi, valamint családfenntartói szolgálathalasztást és a szolgálat félbeszakítása körében a tartásra vagy gondozásra szorulók méltányos érdekeinek védelmére, illetve a tanulmányok megszakítatlan folytatásának lehetőségére irányuló mértéktartó javaslatokat.
Nem tudok viszont egyetérteni azzal, hogy a katonai esküből töröljük az élet feláldozására vonatkozó kitételt. Őszintén szólva nem is nagyon értem, miként gondolja ezt a javaslattevő, hiszen a tűzvonalban, ahol lőnek, bármennyire fájdalmas, ott meg is lehet halni.
S ha már életről, halálról van szó, hadd említsem meg, támogatom azt az emberségtől áthatott módosítványt, amely szerint a szolgálat teljesítése közben öngyilkosság, bűncselekmény vagy baleset következtében életét vesztett sorkatona testvére mentesül a behívás alól.
A vitában többen fölvetették a hadigondozás ügyét, amelynek a törvényjavaslat valóban csupán az alapvető szabályait tartalmazza. Tisztelettel jelenthetem a Háznak, hogy a Honvédelmi Minisztérium szakértői utasításomra elkészítették a hadigondozásról szóló törvény tervezetét. Remélem, hogy mihamarabb önök elé kerülhet. (Mádai Péter tapsol.)
Tisztelt képviselőtársaim! Az új honvédelmi törvény előkészítésének, a körötte folyt vitáknak számos tanulsága van, túl azon, hogy több ezer oldalnyi dokumentációt hagyhattunk az utókorra, és ennek majdan szakmai társaim, a történészek módfelett örvendezni fognak. A tanulságok közül is kiemelendő: fiatal demokráciánk egyik alapszabályát egyre jobban el kell tudnunk sajátítani. Meg kell tanulnunk meghallani a politikai ellenfél igazságát is, mert mindnyájunkat az egy és oszthatatlan magyar nemzet bizalma küldött ebbe a Házba. S azért, hogy demokráciánk ne váljon puszta vásári ricsajozás színterévé, meg kell tanulnunk tárgyalni és megállapodni egymással. Ez néha igen keserves, és távolról sem látványos, mint dörgedelmes szónoklatokkal nemes vagy nemtelen indulatokat szítani.
(17.00)
Én azonban hiszem, hogy a magyar történet lapjain ezek a szívós, csendes munkával elért, valódi eredmények maradnak fenn, hiszen aligha lehet kétséges: ezek szolgálják igazán a közjót, az összesség valódi érdekét.
Most, amikor jó szívvel elfogadásra ajánlom önöknek az előttünk fekvő törvényjavaslatot, és ezzel a nemzet függetlenségét, a hon védelmének nagy és szent ügyét emelve látókörünkbe, Kossuthra, és megint csak Kossuthra kell hivatkoznom: "Magyarország — mondotta közel 150 évvel ezelőtt, 1849. július 2-án — élni fog mindaddig, valameddig a nemzetben meglesz az elhatározás függetlennek, szabadnak lenni; valameddig a nemzetnek kormánya, nemzeti képviselő-gyűlése és hadserege van." Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps minden oldalon.)
Határozathozatal
