KELEMEN ANDRÁS, DR. külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
KELEMEN ANDRÁS, DR. külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
KELEMEN ANDRÁS, DR. külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, Elnök Úr. Engedjék meg mindenekelőtt, és engedje meg nekem elnök úr, hogy együtt tartsam meg az expozét a horvát és a szlovén alapszerződés vonatkozásában, annak számos összefüggő eleme miatt. Köszönöm.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg mindenekelőtt, hogy egy személyes megjegyzéssel kezdjem előterjesztésemet. Zágrábban járva örömmel hívták fel a figyelmemet arra, hogy a Jellasics-szobor immár nem Budapest felé mutat. A mese nyelvében ismerős emberek számára jelképül vehető ez a tény annak a jelzésére, hogy az első világháború végén olyan látványosan fellángoló magyarellenes közhangulat többek között a függetlenséget elősegítő és a háborús sebeket enyhítő magyar magatartás hatására az egymásrautaltság felismerésének adott helyet. Az 1989-ben megindult közép- és kelet-európai változások, a Kelet és Nyugat szembenállásának megszűnése magával hozta a jugoszláv szövetségi rendszer szétzilálódását majd teljes felbomlását. A magyarországi rendszerváltással párhuzamosan új, független államok jöttek létre a volt Jugoszlávia területén.
Ez a tény jó kiindulási pontot adott ahhoz, hogy a korábbi kötöttségektől megszabadulva, új alapon indítsuk el a kapcsolatfejlesztést a volt jugoszláv köztársaságokkal. A legátfogóbb és legerőteljesebben fejlődő kapcsolatrendszert a Szlovén Köztársasággal és a Horvát Köztársasággal alakítottuk ki.
E folyamat kezdetét 1992. január 16-a jelenti, amikor az Európai Közösséggel egy időben elismertük a független Szlovéniát és Horvátországot. Ezután rögtön mindkét állammal nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot létesítettünk, s 1992 folyamán megtörtént a nagykövetek kölcsönös küldése. Önmagán túlmutató jelentőségű, és egyben jelzésértékű az a tény, hogy Szlovénia egy Mura-vidéki magyar nemzetiségi személyt jelölt budapesti nagykövetnek.
Szlovéniára térve: a független Szlovénia Magyarország iránti érdeklődését, kapcsolatfejlesztési szándékát kezdetben a hazai rendszerváltozás tapasztalatainak, a gazdasági átalakulás menetének megismerése és a hazai szlovénekről való gondoskodás szándéka vezette. Magyar részről Szlovénia elismerésével egyértelműen megállapítottuk a jugoszláv szövetségi rendszer végleges felbomlását.
Kedvezően befolyásolta döntésünket, hogy népeink hosszú évszázadok óta egymás mellett élnek, s hasonló történelmi fejlődési utat jártak be. Az elismerést követően átfogó, erőteljes kapcsolatfejlesztésbe kezdtünk Szlovéniával, ahol már az 1991. év nyarán megszűnt a háborús helyzet. 1992 januárjától az év végéig kialakítottuk új alapon épülő kapcsolataink szerződéses jogi kereteit; 13 kétoldalú kormány- és tárcaközi megállapodást kötöttünk, melyek közül a legjelentősebbek: a kereskedelmi megállapodás, a vízumkötelezettség kölcsönös megszüntetéséről szóló egyezmény, az új határátkelőhelyek megnyitását rögzítő megállapodás, az úgynevezett kitoloncolási egyezmény, valamint a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni közös harcról szóló egyezmény.
E folyamat csúcsát a múlt év december 1-jei, budapesti, kétoldalú kormányfői találkozó jelentette, amelyen a két miniszterelnök aláírta a barátsági és együttműködési szerződést, más néven alapszerződést. Ennek a szerződésnek a szlovén parlament által történt megerősítéséről a szlovén külügyminisztérium ez év július 27-én szóbeli jegyzékben tájékoztatta minisztériumunkat.
Az alapszerződés szerkezetében és tartalmában nem tér el az utóbbi időszakban aláírt hasonló okiratoktól. Jelentősége abban foglalható össze, hogy közös célként fogalmazza meg az emberi jogokon, a demokrácián és a jogállamiságon alapuló európai egység megteremtését.
A nemzetközi és a kétoldalú együttműködés alapjaiként az ENSZ alapokmányát, a helsinki záróokmányt, a párizsi chartát és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet okmányait nevezi meg. Szorgalmazza a két fél közös tevékenységét a nemzetközi, főleg az európai szervezetekben.
A szerződés nagy teret szentel az emberi jogok, az alapvető szabadság — és ezen belül a kisebbségi jogok témakörének. A nemzeti kisebbségeket a népeket összekötő természetes hídnak nevezi, külön felsorolja a két nemzeti kisebbség jogait és különjogait. Elítéli az idegengyűlöletet, az antiszemitizmust, a kisebbségek hátrányos helyzetbe szorítását és erőszakos beolvasztását. Egyenlő jogokat követel a kisebbségeknek, többek között az anyanyelv használata terén.
Leszögezi: az 1990 júniusában Koppenhágában megtartott, emberi jogi viszonyokkal foglalkozó találkozón lefektetett alapelvek kötelező jogerővel rendelkeznek. A szerződés egyben közös fellépést sürget azért, hogy a nemzeti kisebbségek védelmére kidolgozott, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretén belül vállalt kötelezettségeket általános érvényű jogi normaként fogadják el a nemzetközi életben.
A szerződés kétoldalú kapcsolatokat tárgyaló fejezete részletesen taglalja a Szlovén Köztársaságban élő magyar, illetve a hazánkban élő szlovén kisebbségek jogait, s azok szavatolásának módját. Ezen túlmenően megerősíti a két fél szándékát a területi egységek, úgymint térségek és városok, valamint a kis- és középvállalatok együttműködésének erősítésére.
(16.40)
A szerződések közül külön szeretném kiemelni a múlt év november 6-án Ljubljanában megkötött, a két országban élő nemzeti közösségek külön jogait biztosító megállapodást, amelyet mintaszerűnek tekintünk. Szlovénia kisebbségvédelmi elkötelezettségét jelzi az is, hogy múlt év november 6-án csatlakozott a magyar—ukrán kisebbségi nyilatkozathoz.
Mindezek alapján, valamint a Szlovén Köztársasággal kialakított baráti kapcsolatok és jószomszédi viszony további erősítése érdekében javasoljuk az alapszerződés megkötését.
Ami Horvátországot illeti, Horvátországot a hazánkkal való kapcsolat építésében elsősorban az vezette, hogy támogassuk az ország függetlenedési törekvéseit, és támogatást nyújtsunk főként a nemzetközi szervezetekben az ország területi épségének viszszaállításához nemzetközileg elismert határain belül.
Ezenkívül Horvátország támogatást remélt és kapott hazánktól a nemzetközi szervezetekhez való csatlakozásban. Hazánk — Horvátország elismerésekor — a népek önrendelkezési jogát vette alapul, figyelembe véve természetesen közös történelmi múltunkat és hagyományainkat, valamint a mindkét országban megindított új vágányú gazdaságfejlesztésből adódó lehetőségeket.
Természetesen a horvát—szerb háború, valamint a délszláv válság elmélyülése némileg befolyásolta politikai és gazdasági együttműködésünk fejlődését. Ennek ellenére a diplomáciai kapcsolatok felvételét követő másfél évben nyolc kétoldalú kormány- és tárcaközi megállapodás aláírására került sor. Ezek között legfontosabb talán a kereskedelmi-gazdasági egyezmény; a művelődési, oktatási és tudományos együttműködési munkaterv; a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni közös fellépésről szóló egyezmény, valamint az úgynevezett kitoloncolási megállapodás.
Horvát viszonylatban is megkezdtük a kisebbségvédelmi megállapodás kidolgozását. Horvátország szintén csatlakozott a magyar—ukrán kisebbségi nyilatkozathoz.
Hasonlóan Szlovéniához, a szerződéses jogi keretek kialakításának mintegy összegzéseként a két ország kormányfője múlt év december 16-án Budapesten aláírta a barátsági és együttműködési szerződést, az alapszerződést, amelyet a horvát szábor, vagyis parlament ez év október 11-én erősített meg. Ez utóbbi alapszerződés lényege és jelentősége abban foglalható öszsze, hogy alapvető közös célként az emberi jogokon, a népfelség elvén, a jogállamiságon és a kisebbségi jogokon alapuló, határok nélküli Európa megteremtését határozza meg.
A szerződés nagy teret szentel az emberi jogok, különös tekintettel a kisebbségi jogok témakörének. A nemzeti kisebbségeket a népeket összekötő természetes hídnak nevezi. Alapvető jogaikat azonban egy együttes cikkelyben összegzi. Az alapszerződés egyenlő jogokat ír elő a kisebbségeknek és leszögezi: a koppenhágai emberi dimenziós találkozón lefektetett kívánalmakat kötelező jogerővel látja el.
Az egymás országaiban élő nemzetiségeknek joguk van ahhoz, hogy egyénileg vagy közösségük más tagjaival szabadon kifejezésre juttassák, megőrizzék és továbbfejlesszék nemzetiségi, művelődési, nyelvi és vallási jellegüket anélkül, hogy őket bárki akaratuk ellenére beolvadásra kényszerítené.
Joguk van ahhoz, hogy anyanyelvüket a magánéletben és a nyilvánosság előtt szabadon használják, anyanyelvükön tájékozódjanak, híradást cseréljenek, terjesszenek, és azokhoz hozzáférjenek.
A szerződés 6. cikkelye arra az esetre, ha olyan helyzet alakul ki, amely veszélyezteti a nemzetközi békét és biztonságot, vagy sérti és fenyegeti valamelyik fél felségjogait és területi épségét, kötelező megbeszéléseket ír elő az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet elveinek szellemében.
Az eddigiekben kifejtettek alapján egyértelműen javaslom a magyar Országgyűlésnek a két alapszerződés ratifikálását. Ez a lépés Magyarország határozott érdeke, és szervesen illeszkedik hazánk rendszerváltozás utáni külpolitikai irányvonalába. (Taps.)
