GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)

Full text search

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Nagyon köszönöm, Elnök Úr. Gondolkodtam rajta, hogy jelentkezzem-e, de aztán az ön biztatása meggyőzött arról, hogy lenne rá lehetőség és szükség.
Vona képviselőtársamnak szeretnék csupán anynyit mondani, hogy kiegészítettem azt a félmondatomat, amit idézett. Elmondtam, hogy miért okoztak kárt a földárverések; elhúzódásuk okán elsősorban. Mint talán tudja képviselőtársam, én nem helyeseltem a szövetkezetek olyan módon való átalakítását, ahogy azt végül is a kormánykoalíció a különböző törvényjavaslatokban megszavazta. De éppen előttem fekszik egy tanulmány a mezőgazdaság finanszírozásáról, és például ebben is kitérnek arra, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek hitelképtelenné válásának az egyik döntő oka az volt, hogy a termelésük alapjait jelentő földtulajdon kérdése a kárpótlási törvényt követően rendkívül bizonytalanná vált. Azt, hogy az agrárfinanszírozás ilyen mértékű összecsuklása, amit megtapasztaltunk, milyen következményekhez vezetett, azt talán nem kell külön megvilágítanom, de talán illusztrációnak elfogadja képviselőtársam arra vonatkozóan, hogy valóban jelentős társadalmi érdek fűződik a kárpótlási földárverések minél előbbi befejezéséhez.
Ez a törvényjavaslat — talán ugyanígy belátja képviselőtársam, hiszen látom, hogy bólint — a kárpótlási földárverések elhúzódását fogja jelenteni. Úgyhogy kérem, ennek figyelembevételével értékelje az általam elmondottakat. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit