SIPOS IMRE, DR. (kisgazda)

Full text search

SIPOS IMRE, DR. (kisgazda)
SIPOS IMRE, DR. (Kisgazda) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Harmadszor teszek föl kérdést a választókerültemben és az ország más régióiban is érintett emberek ügyében, akik magyarságukért szenvedtek olyan hátrányokat jelenleg más ország területén, otthagyva vagyonukat, mert kénytelenek voltak azt elhagyni és Magyarországra menekülni, magyarságuk miatt üldöztetést szenvedtek. Róluk egyik kárpótlási törvény sem rendelkezik, és körülbelül 30-40000-re tehető azoknak a száma, akiket ennek a törvénynek a hiánya sújt.
Legutóbb egy évvel ezelőtt kérdeztem meg a miniszter urat, akkor azt a választ kaptam, hogy '93. március 31-éig az Országgyűlés elé fog kerülni a IV. kárpótlásitörvény-tervezet, amely egyidejűleg megnyitná a sok esetben téves információ vagy információhiány miatt az első három kárpótlási törvénnyel élni nem tudó állampolgárok érdekeit is.
Ismét azt kérdezném államtitkár úrtól, hogy milyen stádiumban van ez a törvénytervezet, a Parlament elé kerül-e a ciklus folyamán, illetve lesz-e arra lehetőség, hogy az első három kárpótlási törvényre jogosultak ismét — egy rövid időre akár, de — benyújthassák igényeiket? Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kisgazdák padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit