SZENDREI LÁSZLÓ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár:

Full text search

SZENDREI LÁSZLÓ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár:
SZENDREI LÁSZLÓ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Képviselő Úr! Biztosíthatom a képviselő urat, hogy az ön által említett két liberális alapelvet mi is betartjuk, sőt, magunkénak valljuk, és a dolog kezelése során feltétlenül követni fogjuk és követni is szándékozunk. És abban is bizonyos vagyok, hogy ha egy magas rangú, szolgálaton kívüli tábornok ilyen kérdést tesz fel a Honvédelmi Minisztériumnak, akkor ezt kizárólag a jobbító szándéktól vezetve teszi, és a válaszban is — ahogy ön is megfogalmazta — őszinteséget és a valós helyzetet kívánja bemutattatni a minisztérium által. De mivel az ön kérdése némileg eltér a parlamenti szokásoktól, és nem az jelent meg a kommentárban, amit előzetesen közölt, ezért bocsássa meg, hogy a jegyzeteim alapján és aszerint válaszoljak rá, amit megjegyeztem.
Kétségkívül egy nagy szervezetnek és a honvédségnek a morálját, a tartását az adja meg, hogy hogyan tudja betartani és betartatni a rá vonatkozó törvényeket, és hogyan tartják meg a tesületnek a tagjai is a rájuk vonatkozó törvényeket. Sajnálatos módon fordulnak elő a világon mindenütt, Magyarországon is és a mi honvédségünknél is törvényellenes cselekedetek, és pironkodunk, szégyenkezünk ennek a bekövetkezte miatt, mint a jelen esetben is azok helyett, akiknek valójában pironkodniuk kellene — de hiszen a vagyon, a pénz sok embert elkábít…
Az én ismereteim szerint a Magyar Honvédségben ez tizenöt tisztet és három közalkalmazottat érint, a honvédelmi miniszter úr megbízásából ugyanis a feljelentés ennyire vonatkozott. Az természetszerű, hogy a nyomozás kiterjedhet mindenkire, ettől szélesebb körre, aki ebben az ügyben érintve lehet vagy ebben az ügyben érintett. A nyomozás pillanatnyilag is folyik ezen tisztek és főtisztek ellen, és folyik mások ellen. Ennek a várható befejezési időtartama az ügyészség közlése szerint november, esetleg december hónapban lesz. Hogy mi lesz az eredménye, arról temészetszerűleg számot adunk; ezt megjósolni nem tudjuk, éppen az ön által említett liberális alapelv figyelembevételével.
Számunkra nagyon fontos az, hogy ezzel a bűncselekmény gyanújával érintett üggyel kapcsolatban kik azok, akik — úgymond — besározódtak, kik azok, akik az egyenruhára már bizonyíthatóan szégyent hoztak; és a mi szempontunkból — ugyanúgy, mint a társadalom szempontjából — nem közömbös, hogy hogyan bánunk ezekkel az emberekkel. Az a véleményünk, hogy a törvényt nem tisztelők, bárhol is dolgozzanak vagy éljenek az országban, a megérdemelt büntetést kell, hogy megkapják — a képviselő úr álláspontjához hasonlóan. Még inkább fontos az, hogy a honvédségnél, amely lassan kezdi a társadalmi tekintélyét visszaszerezni, ennél a honvédségnél ne fordulhassanak elő ilyesmik, és ennek elsősorban elejét kell vennünk, olyan körülményt kell teremtenünk, hogy ne történhessen meg ilyesmi.
Ez az eset már megtörtént, és ezt az esetet a honvédelmi miniszter úr hozta nyilvánosságra. A nyomozás lefolyásáról és eredményéről mi is csak úgy kapunk tájékoztatást, ahogyan azt a közvélemény is megkapja. Azonban előfordult a dolog kezelésében egy kellemetlen dolog — számunkra is kellemetlen dolog —, hogy két főtisztet úgy nyugdíjaztak, hogy a főtiszt ezt mintegy érdemként is fölfoghatta a magatartása jutalmául. Nem tudunk vele egyetérteni, és nem érthetünk egyet.
A képviselő úr ismeri a Magyar Honvédség és a Honvéd Parancsnokság felállását, alkotmányos helyzetét, s ennek következtében inkább az ország közvéleményének hadd említsem meg, hogy a szolgálati jogviszonyból eredő kötelezettségeket és jogokat a honvédség vonatkozásában a Magyar Honvéd Parancsnokság látja el. Ilyen módon a nyomozás alatt álló tisztek szolgálati viszonyát az ő parancsuk, az ő intézkedésük érintheti. (Az elnök csengetéssel figyelmeztet az idő lejártára.) Köszönöm; rövidre fogom, és igyekszem csak a kérdésre választ adni.
Úgy érezzük, hogy hiba történt. A miniszter úr levelet írt a honvédség parancsnokának az intézkedése felülvizsgálatára, kérve az, hogy a jogszabályi keretek között, fegyelmi úton szüntesse meg a szolgálati viszonyát ezeknek a tiszteknek. Az ügy intézése folyamatban van.
Úgy gondoljuk, hogy a megelőzés a fontos feladatunk nekünk ebben a kérdésben, ezért a miniszter úr már kiadott egy intézkedést, amellyel elejét veszi ennek a lehetőségnek; a Magyar Honvédségen belül és a minisztériumon belül nem történhet újabb társaság alakítása, amelynek részese a minisztérium vagy a Honvéd Parancsnoksága.
Kérem, képviselő úr, tekintsen el — az időre való tekintettel — a mélyebb válaszadástól annál is inkább, mert másik interpellációban is érintett ez a téma, és amit itt nem mondtam el, az interpellációra adott válaszomban el fogom mondani. (Az elnök ismét csenget.) Köszönöm kérdését, és kérem válaszom tudomásulvételét. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit