TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR., környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár:

Full text search

TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR., környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár:
TARJÁN LÁSZLÓNÉ, DR., környezetvédelmi és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Duna egyoldalú elterelése következtében kialakult helyzet az ország integritásának a megsértésén túl elsősorban nagyon súlyos környezetvédelmi, természetvédelmi, ökológiai károsodást okozott - és ezek a károk csak fokozódnak.
A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium a károk mérséklésében és lehetőség szerinti elhárításában tehát alapvetően érintett, éppen ezért érdekelt abban is, hogy a helyzet mielőbb normalizálódjon.
Nem véletlen, hogy én ugyanazt a fejezetet szeretném kiemelni - vagy ugyanabból a fejezetből egy mondatot -, amit előttem Zsebők Lajos képviselőtársam elmondott, amely szerint az erőfeszítéseknek a jogsértő helyzet mielőbbi, mindkét fél érdekét figyelembe vevő rendezésére kell irányulni.
Én emellett még szeretném hangsúlyozni: különös tekintettel - az előbb nem kértem szót, de - hadd utaljak vissza Iván Géza képviselő úr hozzászólására, nem mehetek el szó nélkül az ökológiai, környezetvédelmi érdekeik negligálása mellett. Tehát tárcánk messzemenően egyetért mindazokkal a lépésekkel, amelyek jogszerű eszközök felhasználásával kívánják ezt a súlyos, összetett nemzetközi problémát megoldani.
Éppen ezért a tárca az indítványt elfogadásra javasolja, és ugyenezt kérem tisztelt képviselőtársaimtól is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit