CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)

Full text search

CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézésüket kérem, hogy egy hosszadalmas szavazás előtt ügyrendi kérdésben a türelmüket kérem.
Be kell jelentenem, hogy az együttes jelentésben a 27. szám alatt szereplő, a törvényjavaslat 13. § (6) bekezdéséhez tett módosító indítványunk szövege hiányos, így félreérthető. Igaz ugyanakkor, hogy indoklásából nyilvánvaló, mire irányul indítványunk.
Azt kívántuk elérni, hogy a jelenleg érvényben levő szabályozás maradjon változatlanul, azaz ne csökkenhessen 20%-kal a Kormány kötelezettsége az éves nyugdíjemelési kereteket illetően. Ezt a szándékunkat az általunk javasolt módosítás pontosítás nélkül valóban nem valósítaná meg.
Mivel kiegészítésre már nincs lehetőségünk, így módosító javaslatunkat Kovács Pál képviselőtársammal közösen visszavonjuk.
30 képviselőtársammal azonban olyan fontosnak tartottuk, tartjuk változatlanul ezt az ügyet, hogy név szerinti szavazást kértünk ebben a kérdésben.
Visszavont indítványunk helyett a név szerinti szavazást illető kérésünket ismételten eljuttattuk elnök úrhoz, amelyben a szociális bizottságnak a 9038-as számú kiegészítő jelentésében 29/1. szám alatt szereplő indítványának A-változatával kapcsolatban fogalmaztuk meg azt, hogy név szerint szavazhassunk ebben az ügyben. Ez az indítvány ugyanis teljesen megfelel eredeti szándékunknak, tartalma egybeesik azzal, és annak a célnak is, hogy a nyugdíjemelés kötelezettsége ne lehessen alacsonyabb az éves keresetek növekedésénél. Köszönöm szépen. (Taps.)
(17.00)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit