FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen a szót, Elnök Úr! Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amikor a szakképzésről szóló törvényjavaslat tárgyalását kezdjük el, először is beszélnünk kell azokról a társadalmi feltételekről - és a belőlük fakadó kihívásokról -, amelyekre a törvényhozásnak válaszolnia kell.
A szakképzési törvény tervezetének tárgyalása az állami nagyipar széthullása, a privatizáció és a magánvállalkozások lassú élénkülése közepette történik. Ebben a helyzetben a mi meghatározó oktatáspolitikai alapértékünk a lehető legteljesebb szakképzettség biztosítása a munkanélküliség által fenyegetett fiatal korosztályoknak. Ezt legjobban egy olyan szakképző intézményrendszer kialakítása szolgálhatja, amely a jelenleginél jóval szélesebb és a munkaerő-piaci igényekre érzékenyebb képzési kínálatot biztosít az iskolafelhasználók számára.
Ugyanakkor az említett értékek és célok megvalósításáról beszélve nem lehetnek illúzióink: világos, hogy az intézményrendszer átalakulása nem előzheti meg a gazdaság növekedési pályára állítását. Az átmenet nehézségei közepette elengedhetetlennek látszik az állami szerepvállalás és a garanciák fenntartása.
Tisztelt Ház! Vegyük most szemügyre a Kormány törvénytervezetét abból a szempontból, hogy milyen válaszokat fogalmaz meg a fentebb általam említett kérdésekre.
A tervezetnek kétségkívül vannak erényei:
A közoktatási törvény tizenhárom változatával szemben, szakmai egyeztetések során át, konszolidált politikai viszonyok között, külföldi tapasztalatokat feldolgozva, fejlesztési koncepcióval kiegészítve készült el.
Radikális elképzelés, amely - nemzetközileg is modernnek számító módon - a szakképzés elméleti részéért vállal állami garanciát, a gyakorlati képzésbe pedig bevonja a gazdaságot.
Figyelemre méltó újító kedvvel vezeti be a legnagyobb érdekszervezeteket a kimeneti szabályozást biztosító vizsgák ellenőrzésébe, a kimeneti szabályozás bevezetése pedig lehetővé teszi, hogy a szakképzés tartalma felszabaduljon az állami túlhatalom ellenőrzése alól, és korábban kirekesztett formák is elismerést nyerjenek.
Végül pedig az országos képzési jegyzék kimunkálása lehetővé teszi a széles szakmai alapképzés biztosítását, ami mind a munkanélküliség által fenyegetett fiataloknak, mind pedig a kiürüléssel küzdő, szűk profilú iskoláknak hasznára válhat.
A fentiekben részletezett modern koncepció elolvasása után mégis azt kell mondanom, hogy a törvénytervezet a FIDESZ számára csupán fantomszerű, levegőben lógó elemek halmaza, amely alkalmatlan a jelenlegi gondok kezelésére, így számunkra nem fogadható el. A szakmailag mégoly vonzó, modern, nyugat-európai elemek szövegbe foglalása sem mentesíthet bennünket a hétköznapok gondjai iránti érzékenységünktől és a fiatal korosztályokkal szemben érzett felelősségünktől.
Nézzük most meg a javaslatot részletesebben! Kritikámban azonban csak a törvény által fölvetett legfontosabb problémákra kívánok kitérni - a részletekről a FIDESZ-frakció tagjai a későbbiekben természetesen még szólni fognak.
Először tehát a törvénytervezet egyik legkritikusabb pontjáról, a szakképzés és a közoktatás illeszkedéséről szeretnék beszélni - pontosabban azokról az illeszkedési nehézségekről, melyeket a kormányzat "daraboló" törvényalkotása hozott magával: először a foglalkoztatási törvényben szabályozni kívánta az iskolarendszeren kívüli szakképzést, majd a közoktatásitörvény-tervezetben felrajzolta vízióját a közoktatásról, végül a szakképzési törvényben akarja külön szabályozni a szakképzés hátramaradt területeit.
A tárgyalás alatt lévő tizenharmadik közoktatásitörvény-tervezet egyik kitétele az, hogy 16 éves korhoz, illetve a tankötelezettség teljesítéséhez kívánja kötni a szakképzés elkezdését. Elvileg, persze, támogatható az olyan törekvés, amely az általános képzés utánra helyezi a szakképzés kezdetét, de számot kell vetnünk a valósággal is. Vajon a tervezet készítői végiggondolták-e, mely iskolatípus fogja a ma szakmunkásképzőbe járó, hátrányos helyzetű - és sokszor gyengébb képességű - gyerekeket még két évig iskolapadban tartani? Főleg akkor, hogyha ez a képzés nem fogja segíteni őket megélhetési gondjaik orvoslásában.
Tisztelt képviselőtársaim! Önök között nem egy, komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező pedagógus vagy éppen szakképző iskolában dolgozó tanár ül. El tudják-e önök képzelni, hogy a szakképző intézményekben nem lehet szakmát tanítani a harmadik osztályig? Lehetségesnek tartják-e, hogy az érettségire is felkészítő szakközépiskola az első két, elméleti évet követő gyakorlati oktatás után sikeresen készíthet fel a felsőoktatási felvételire? El tudják képzelni, hogy a szakközép-iskolai szakvizsgát csak egy ötödik, "ráadás"-osztály elvégzése után tehetik le diákjaik? Ma még egyáltalán nem látható ennek az érettségi utáni szakmacsoport-képzési évnek a modellje.
Csupán illusztrációul idézném a világbanki szakképzési kísérlet által az érettségizett fiataloknak ötödévben kínált egyetlen szakmacsoportot: jegyvizsgáló, hajósnövendék, esztergályos, repülőgép-szerelő… A felsorolás is érzékelteti az elképzelés nyilvánvaló képtelenségét.
Ismerve a tervezettől eltérően működő szakmunkásképző iskolát, és tudva, hogy a tervezetben felvázolt szakközépiskola modellje csak a Világbank és a Munkaügyi Minisztérium kísérleteiben él, nemleges választ kell adnom.
Ez a törvénytervezet olyan iskolareformot jelent, amely a jelenlegi szakképző iskolatípusok mindegyikét működésének teljes átalakítására készteti. Ami pedig még nagyobb baj: a jelenleg működő típusokról - azaz a valóságról - a tervezet hallgat.
A tervezet alkotói minduntalan azzal hárították el a legfontosabb szakmai problémák komoly megvitatását, hogy a szakképzés majd a közoktatásitörvény-tervezet iskolaszerkezeti koncepciójához fog igazodni. Az önálló álláspont hiánya most megbosszulta magát: a tervezet a közoktatás teljes iskolareformot tételező fantomképére épül.
A második súlyos probléma az ágazati irányítás koncepciója. A tervezet készítői előtt nyilvánvalóan a szociális partnerség korporatív szociáldemokrata modellje lebegett, ahol is a Kormány, a munkavállalók és a munkaadók képviselete alkotja a szakképzési politikát. Mellőzve azt a problémát, hogy ez a hosszú távú társadalmi elkötelezettségen és évtizedes gazdasági növekedésen alapuló német modell aligha alkalmas a ma Magyarországában, csupán a legkiáltóbb ellentmondásokra szeretném felhívni a figyelmet.
A tervezet, miközben a legjelentéktelenebb feladatköröket miniszteri hatáskörbe utalja, számos hatósági jogkörrel ruházza fel a gazdasági kamarát. A kamarai törvény hiányában ez nem túlzottan célszerű, ám a törvényhozás minden igyekezete sem leplezheti azt a tényt, hogy a tervezetben megjelölt bonyolult koordinációs feladatok ellátására a gazdasági kamara jelenleg alkalmatlan.
A korporatív szociáldemokrata - német - modell másolása nyomán kirekesztődött a központi érdekegyeztetés mechanizmusából az iskolákat finanszírozó helyi és települési önkormányzatok képviselete.
(19.10)
Az Országos Képzési Tanácsban az önkormányzatok annak ellenére sem jutnak képviselethez, hogy a helyi és regionális gazdaságszervezés és -élénkítés ma már az önkormányzatok kezében van, noha a szakképző iskolák meghatározó többségét az önkormányzatok tartják fenn.
Véleményem szerint a jelenlegi gondok megoldását még oly vonzó modellek kergetése helyett jobban szolgálhatná, ha megvizsgálnánk, hogy a miniszteri, állami kompetenciaátadás helyett mely területeken kellene a hatáskörmegosztást javasolni. A jogosítványok megosztásakor szükséges, hogy az önkormányzatok is politikaformáló lehetőséghez jussanak.
A következő probléma az Országos Képzési Jegyzék, amit a Munkaügyi Minisztérium 1993. július 15-éig kíván elkészíteni. Ez két okból is képtelenség. Egyrészt, ma Magyarországon az országos szakmajegyzék 223 szakmát, a technikusi jegyzék 89 szakmát, a középfokú szakok jegyzéke pedig 79 szakmát ismer. Ez a szakmatömeg azt eredményezi, hogy az Országos Képzési Jegyzék előkészítése megfeszített, hirtelen ütemben folyik.
Másfelől az országos képzési jegyzék minőségét jelentősen lerontja majd, hogy ennyi idő alatt nem lehet lehetőség a megfelelő érdekegyeztetésre. A szakmák kapkodó jegyzékbe foglalása komoly konfliktusokkal járhat később, hiszen egy szakma összetett kategória. Meghatározó összetevői a hagyományok, az érdekvédelem, a mindenkori technológiai követelmények, a munkamegosztás, a hatalom és a kompetencia munkahelyi megosztása.
Abszurdnak tartom, hogy legalább a jövő évezredig érvényes magyar szakmajegyzék kidolgozásának feladatát a minisztérium sajátította ki. Pozitív ellenpéldának talán elegendő, ha az angol országos képzési jegyzék kidolgozásának közel egy évtizedére utalok.
Az országos képzési jegyzék körüli legnagyobb gond azonban más. Veszélyesnek tartjuk, hogy a jegyzék kidolgozásakor lehetőség nyílhat a legegyszerűbb, betanítottmunkás-szintű munkahelyi képesítések felvételére. A vállalatok gazdasági nehézségei, a szakszervezetek munkahelyvédő politikája és az országos képzési jegyzékkel legitimált, alacsony képzettségű, pályakezdő fiatalok tömegei együttesen az ifjúsági munkanélküliség újabb hullámait hozhatják létre.
Álláspontunk szerint az országos képzési jegyzék megalkotásakor a jelenlegi munkaerőnél magasabban képzett fiatalok kibocsátását kellene ösztönözni, hogy a vállalatok érdekeltté váljanak a fiatalok felvételében és ugyanakkor az idősebb dolgozók át-, illetve továbbképzésében. Ez olyan képzési, továbbképzési versenyt indíthatna el, amely mind a vállalatok, mind pedig a munkaerőpiac minősége szempontjából egészséges lenne.
Negyedszer: a legsúlyosabb és számunkra legaggályosabb terület a tanulószerződés kérdése. Ez egyben a törvény legfontosabb újítása, amely a német duális modellt követve a gyakorlati képzést a tanuló és a vállalat közötti szerződés által szabályozza.
A német modell érdemeit elismerve, ám a ma Magyarországának valóságára összpontosítva kételyek merülhetnek fel bennünk. Mitől válik érdekeltté egy vállalat a tanulók alkalmazásában?
A tervezet egyetlen gazdasági ösztönzőt, például adókedvezményt sem említ. Ha a vállalati érdek a tanulók ingyen dolgoztatása lenne, akkor milyen garancia kínálkozna a gyakorlati képzés minőségének védelmére? Ha az elmaradt vagy hiányos képzés nyomán a tanulók megbuknak a szakvizsgán, milyen mechanizmusok szolgálják a becsapott fiatalok érdekvédelmét? Milyen következményekkel jár a sikertelen vizsga a gyakorlati képzőhelyet biztosító vállalatra?
Ha a gyakorlati képzés minősége szakfelügyelettel nem is biztosítható, hogyan válik lehetségessé a gyakorlati képzés minimális szakmai színvonalának állami ellenőrzése?
Álláspontunk szerint a gyakorlati képzés minőségének védelmét a szakmai szervezetek és kamarák láthatják el, ezen mechanizmusnak azonban nyomai sem lelhetők fel a tervezetben.
A tanulói érdekképviselet súlyosan sérül, amikor a tervezet keményen és alacsony szinten megszabja a tanulói juttatásokat a minimálbér 10%-ában, ugyanakkor nem biztosítja, hogy a fiatalkorúak csak teljes értékű szakképzésben vegyenek részt. A törvény előírja a tanuló előképzettségével kapcsolatos követelményeket, de nem követeli meg, hogy a szakképzést mesterképesítéssel rendelkező szakember végezze, aki pedagógiai kiegészítő képzéssel is rendelkezik.
A FIDESZ hagyományosan elkötelezettje a fiatal korosztályok magas színvonalú oktatásának és munkaerő-piaci beilleszkedésének. A tanulói szerződés tervezetben felvázolt programja nem alkalmas a fenti célok megvalósítására.
A tanulói érdekek védelmének egyik fontos eleme az az állami önkormányzati garancia, amely az időközben csődöt jelentő vállalatoktól veszi át és helyezi el más, gyakorlati képzési helyekre a tanulókat. A törvénytervezetben ilyen felelősség vállalásának nem találjuk a nyomát.
Tisztelt képviselőtársaim! A valóságra érzékenyebb, a jelen gondjaira koncentráló politikát kellene követnünk. Ma nincs itt az ideje, hogy vigyázó szemünket nyugatra vetve olyan terveket szőjünk, amelyeknek nincsenek meg az alapjai a mai oktatási rendszerben. Bármennyire is örvendetes az a kormányzati szándék, mely nyitott és rugalmas szakképzési rendszert kíván létrehozni a mai merev keretek lebontásával, ez nem épülhet homokvárakra, kormányzati tárcák álmaira. Adottságaink a nyolcosztályos általános iskola lassú, belső megújulását s a komprehenzív középiskolai képzés megvalósítását engedik meg számunkra.
A szakképzés könnyebben tud idomulni egy, már létező intézményrendszer lehetőségeihez, mint a levegőben járva eljutni céljához. Olyan időben kell törvényes kereteket adnunk szakképzésünknek, amikor az hosszú idők óta legnagyobb és legátfogóbb válságát éli át.
A magyar szakképzési rendszer egy tervgazdaság logikájára épült, melyben a teljes foglalkoztatottságra törekvés lehetővé tette, hogy a fiatalok számára a gyakorlati képzést teljes egészében az állami tulajdonú gazdasági szektor lássa el. Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott.
Ma Magyarországon piacgazdaság van, ahol, mindannyian tudjuk, hogy a vállalatokat saját érdekeik vezérlik. Nehezen elképzelhető, hogy a túlélési nehézségekkel küzdő állami vállalatok vagy a megerősödésért küzdő magánszektor önként fog a szakképzés segítségére sietni. Törvényi deklarációk és óhajok nem elegendők ahhoz, hogy polgáraink számára az első szakmához jutást biztosítsuk.
A munkaerőpiacon a munkaszervezetek védekező mechanizmusai kiszorítják a szakképzetlen pályakezdőket. A vállalkozó számára nagyobb konfliktust jelent a régi foglalkoztatottak elbocsátása, mint a pályakezdők felvételének korlátozása. A mai válságos munkaerő-piaci helyzetben a pályakezdők csak akkor jutnak be a munkaerőpiacra, ha képzettségük sokkal magasabb az ott dolgozó időseknél, és a munkaadó számára ebből várható haszon magasabb, mint az elbocsátásokból adódó költségek. Ez csak akkor várható, ha az állam is erőfeszítéseket tesz a képzés színvonalának emelésére, s a fiatalokat csak igényes, teljes értékű képzésben részesíti, s az oktatáspolitika garanciát vállal ezért.
Ez a garanciavállalás nem teljesíthető, ha a jövőben a kormányzat csak a közismeret- és a szakmai elméleti oktatást kívánja vállalni, a gyakorlati képzést pedig minden további nélkül átengedi a gazdaságnak.
Elfogadva, hogy a magyar szakképzés a gazdaságba integrálódva létezett mindeddig, lépéseket kell tennünk fiatal polgártársaink jogainak védelmére is. Érdekeltté kell tennünk a vállalkozókat a fiatal munkavállalók felvételével kapcsolatos konfliktusok vállalására, és biztosítékot kell nyújtanunk a tanulóknak, hogy tanulmányaikat a gyakorlati képzést nyújtó cég csődbe jutása ellenére máshol is folytathatják.
A szakképzési törvényt kedvezőtlen gazdasági feltételek között kell megalkotnunk. Ilyen körülmények között lehetetlen olyan törvény kidolgozása, amely egyaránt megnyugtató teret ad a tanulói érdekvédelemnek és a munkaadói oldal érdekképviseletének.
A tanulói érdekképviselet sérül, amikor a tanulói juttatásokat megszabjuk a minimálbér 10%-ában, és nem definiáljuk, hogy a fiatalkorúak csak teljes értékű szakképzésben vehetnek részt. El kell kerülnünk annak a lehetőségét, hogy a vállalkozások pusztán ingyen munkaerőként használják a tanulókat, ugyanakkor erre biztos garanciánk valószínűleg soha nem lesz. Bár a tervezet a szakmai vizsga keretei között a kimeneti ellenőrzést kiterjeszti a gyakorlati képzés eredményére is, de minden olyan visszaható garancia nélkül, mely arra ösztökélné a képzést nyújtó gazdálkodási szervezetet, hogy a tanuló meg is feleljen ezen a vizsgán.
Tisztelt Országgyűlés! Összefoglalva tehát véleményünket, elfogadjuk a munkaügyi kormányzatnak azt az alapkoncepcióját, hogy a szakképzést a piacgazdaság követelményei szerint át kell alakítani. Megítélésünk szerint azonban, a törvényben meghatározott átfogó reformok szakmai és technikai feltételei az elmúlt három évben még nem jöttek létre, ezért ezt a törvénytervezetet ma így nem lehet elfogadni.
A törvény világos célja egy kell, hogy legyen: szabályozza az első szakmához jutást! Alapelvünk ennek a szabályozásában a mindenki számára teljes értékű szakképzettség elérése.
Másodszor: a gazdaság igényei szerinti átalakítás a gazdaság kompetenciájának növelését feltételezi, igazi érdekegyeztetést.
Harmadszor: a gazdaság erősítése maga után kell, hogy vonja a tanulói érdekérvényesítés erősítését.
A FIDESZ a törvény átalakításában elsősorban a tanulói érdekérvényesítés erősítését szeretné viszontlátni. Végül pedig a tízosztályos végzettség és/vagy az alapvizsga megkövetelése lehetetlen szakmunkásszinten.
A nemzetközi tapasztalatok alapján a mai gyakorlatot is lazítani kell, a mai dolgozók iskolája helyett a szakmatanulás elkezdéséhez szükséges alapismereteket a pályaválasztás előkészítésével kombináló, funkcionális tanfolyamok bevezetését tartjuk szükségesnek.
(19.20)
Tisztelt képviselőtársaim! Sajnos, az általunk megjelölt célok egyetlen garanciáját sem találjuk meg a törvénytervezetben, így ebben a formában elfogadni nem tudjuk. A jelen törvénytervezet utópiáit nem tartjuk alkalmasnak a parlamenti tárgyalásra, javasoljuk tehát az alapos átdolgozását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
