TARDOS MÁRTON, a gazdasági bizottság alelnöke:

Full text search

TARDOS MÁRTON, a gazdasági bizottság alelnöke:
TARDOS MÁRTON, a gazdasági bizottság alelnöke: Igen Tisztelt Ház! 1992. december 8-án - mint tudják - Balás István A Miskolci Vendéglátó-ipari Vállalat privatizációs vagyonvesztése címen interpellált, és az interpellációt a Ház nem fogadta el.
A gazdasági bizottság kétszer tárgyalt ebben az ügyben, és arra a megállapításra jutott, amelyet a bizottság jelentésében kézhez kaptak, és amelyet kiegészít Szabó miniszter úr jelentése is, amely ugyancsak a kezükben van.
A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy a fennforgó kérdésben nem történt törvénytelenség, a Balás képviselő úr által fölvetett négy kérdésben az Állami Vagyonügynökség felülvizsgálta a saját eddigi gyakorlatát, és részleteiben próbált azokon módosítani. Ezen információk alapján a bizottság úgy ítéli meg, hogy a miniszter úr módosított jelentését a Ház fogadja el.
A bizottságban ez a többségi vélemény annak alapján alakult ki, hogy egyrészt a felmerülő problematikus ügyekben az Állami Vagyonügynökség felülvizsgálta az eddigi gyakorlatát, és a módosításra a szükséges intézkedéseket megtette, másodsorban az volt a bizottság véleménye, hogy a megkötött privatizációs szerződéssel kapcsolatos bizalmatlanságra és annak jogszerűségének kétségbevonására nincs is alap, de minden ilyen próbálkozás a privatizációs gyakorlat iránti bizalom megkérdőjelezését is jelentené, és így több kárral, mint haszonnal járna. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit