KELETI GYÖRGY (MSZP)

Full text search

KELETI GYÖRGY (MSZP)
KELETI GYÖRGY (MSZP) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A választókörzetemben több helységben is megkerestek a nyugati hadifogsággal kapcsolatos kárpótlás ügyében.
Az érintettek közül többen is sérelmesnek tartják azt, hogy például Kerékteleki községben 1944. december 24-én a nyilasok összeszedték a leventéket, - 17-18 éves fiatalemberekről van szó -, Németországba kényszermunkára szállították, majd hadifogságba kerültek, és együtt jött vissza a csoport.
A határidőre benyújtott kárpótlási kérelmeket az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal nem egységesen bírálta el. Volt olyan, akinek a kérelmét ugyanebből a csoportból elfogadták, de többségükben elutasította a hivatal ezeket a kérelmeket.
Az eset sajnos nem egyedi, ugyanis - szintén Kerékteleki községből - '45. február 28-án is elhurcoltak, a már említett módon leventéket. A különbség annyi volt, hogy ezek 15-16 éves fiatalemberek voltak, szinte még gyerekek.
Az ő esetükben is az illetékes hivatal nem egységes elbírálást adott. Ugyanakkor vitték el őket, együtt voltak Nyugaton, együtt voltak hadifogságban, hazaérkezve is együtt jöttek, és a hivatal most volt, akinek elfogadta, volt, akinek elutasította a kérelmét.
Tudomásom van olyan esetről is, Mócsa településen, amely ugyan nem tartozik a választókörzetembe, de megkerestek onnan, ahol két testvér közül, akiket együtt vittek el, és együtt térhettek haza, egyikük kérelmét elfogadta a hivatal, másikuk kérelmét pedig elutasította.
Ezek alapján azt kérdezem miniszter úrtól, milyen szempontokat érvényesít a hivatal a nyugati hadifogság után járó kárpótlás megítélésekor, hogyan lehetségesek ilyen tévedések a kérelmek elbírálásánál, illetve számíthatnak-e az érintettek arra, hogy a hivatal módosítja a hibás döntéseit, ugyanis az elutasítást, amint ismert, a Fővárosi Bírósághoz kell benyújtani, keresetet, és van olyan tapasztalatom, hogy a vidéken élő emberek egy része ezt az utat már nem járja meg, hanem elfogadja azt az igazságtalan döntést, ami vele szemben született. Várom miniszter úr válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit