VASTAGH PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
VASTAGH PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka:
VASTAGH PÁL, DR. az MSZP képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A szünet előtt felparázsló vita ékesen bizonyította, hogy a bírósági szervezeti törvény és az igazságszolgáltatás bármely elemének bármilyen mélységű szabályozása vagy a szabályozás megváltoztatása igen érzékeny területeket érint és igen érzékeny reagálásokat vált ki. Nagyon sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt személyesen a vitának ebben a szakaszában. Államtitkár úr, arra kérem önt, hogy a vitában elhangzott kérdésekkel kapcsolatban legyen kedves a miniszter úr figyelmét felhívni a Nemzeti Megújhodási Program 188. és 189. oldalán leírtakra. Én nagyon szívesen idézem, hogy mik vannak ebben, amelyek körülbelül azokat a problémákat vetik fel, amiket Hack képviselőtársam elmondott. Tehát amikor az ellenzék bizonyos dolgokat felvet és számonkér, akkor nem tesz mást, mint az önök által jóváhagyott programra hivatozik, amiben olyan elemek vannak, mint a négyszintű bírósági szervezet kialakítása egy alternatívaként, vagy hogy külön törvényben kell szabályozni a bíró autonóm jogállását, a bírák testületi közreműködésével kell kialakítani azt az automatizmust, amelyben az ügyekben eljáró tanácsok kijelölése és ügybeosztása megtörténik. Ezek nincsenek teljes egészében szinkronban azzal a javaslattal, amit most tárgyalunk. Tehát kérem, hogy erről ne feledkezzenek meg, mindarról, amit nyilvánosságra hoztak 1990-ben a Nemzeti Megújhodási Programban.
Ami a javaslatot illeti: nyilvánvaló, hogy az az érzékenység, amit itt a vita felidézett és amit jól alátámasztott, az elsősorban abból származik, hogy tulajdonképpen az ellenzék ezekben a javaslatokban mindig azt vizsgálja és azt elemzi, hogy vajon sérti-e a javaslat valamilyen formában, közvetve vagy közvetetten a hatalmi ágak megosztásának elvét, illetőleg erősíti vagy csorbítja a bírói függetlenség elvét és gyakorlatát.
A szabadon választott Parlament jogalkotási gyakorlata arra hívja fel a figyelmet, hogy soha nem lehet elég körültekintően elemezni ezeket a törvényjavaslatokat, és soha nem lehet eléggé figyelmesen analizálni ezeknek a javaslatoknak a szövegét. Tehát itt ha az ellenzék határozottabban használja a kritika eszközét, akkor az nem felesleges szőrszálhasogatás. Nem felesleges szőrszálhasogatás, mert éppen az Országgyűlés által elfogadott törvények alkalmazási gyakorlata bizonyítja igen szemléletesen - pontosabban a bírósági vezetők kinevezéséről szóló törvény gyakorlatáról van szó -, hogy nem eléggé pontos meghatározások a jogszabály szövegében, a törvény szövegében olyan értelmezési gyakorlatot válthatnak ki, vagy honosíthatnak meg, amely egészen sajátos jogalkalmazási gyakorlat kialakítását eredményezheti. Tehát a tapasztalatok azok, amelyek különös éberségre késztetik az ellenzéket akkor, amikor a bírósági szervezeti törvény módosítása ismételten napirendre kerül.
Teljesen egyetértek azzal a kritikával - és nem akarom megismételni a hozzászólásom első részében elmondottakat -, amelyeket Hack Péter fogalmazott meg. Igen, igaza van, nem került sor az igazságszolgáltatással kapcsolatosan átfogó koncepcionális vitára a Parlamentben. Ezt minden alkalommal, a jegyzőkönyv tanúsíthatja, amikor az ehhez kapcsolódó előterjesztés a Ház asztalára került, az ellenzék minden alkalommal joggal kifogásolta. Tulajdonképpen ebben az esetben is lehetőség nyílott volna arra, hogy ez a jogterület egy átfogó önálló szabályozásban részesüljön. Tehát lehetett volna egy külön egységes törvényt alkotni, amely átfogóan rendezi azt a sajátos helyzetet és sajátos állapotot, amiben a bírák tevékenységüket folytatják. Így azonban a törvényalkotás ismét kényszerhelyzetbe került, és az egységes, átfogó törvény helyett egy olyan módosítás kapcsolódik majd a bírósági szervezeti törvényhez, amely különböző, egymással nem azonos technikai jellegű szabályokat tartalmaz, és ezzel megbontja a törvényen belüli arányokat azzal, hogy a jogszabály, a törvény meglehetősen heterogénné válik.
(17.40)
Itt alkalom nyílott volna arra a törvényjavaslat előterjesztésekor, hogy az igazságügyi kormányzat számot adott volna azokról az átfogó elképzelésekről, amelyek az igazságszolgáltatás egész reformjára vonatkoznak.
Konkrétan most már a törvényjavaslatról:
Tulajdonképpen három elemére szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Az egyik eleme a javaslatnak - elsősorban kritikaként kívánom elmondani -, hogy nem határozza meg ennek a sajátos szolgálati viszonynak a tartalmát a törvényjavaslat. Tehát a bíró nyilvánvalóan nem munkaviszony alapján dolgozik. Nem munkaviszony, nem közalkalmazotti jogviszony, nem köztisztviselői jogviszony, de hogy mi ennek a specifikus tartalma - a bírói szolgálati viszonynak -, ennek meghatározásával nyilvánvalóan adós maradt a javaslat.
Szerepel a törvényben visszautalás a Munka Törvénykönyvére és a közalkalmazottak viszonyait rendező törvényre is. Ebben olyan értelemben lehet problematikus elemet találni, hogy tulajdonképpen a bírák tevékenységének álláspontom szerint egészére kétharmados törvény vonatkozik. A Munka Törvénykönyve és a közalkalmazotti törvény nyilván nem ilyen, tehát áttételes háttérjoganyagként történő bekapcsolása nem feltétlenül áll összhangban az alkotmányossági követelményekkel.
A második kritikus pontja a már szóba került 9. §, amely a bírák feletti munkáltatói jog gyakorlását hivatott rendezni. A pozitív meghatározás itt is hiányzik, tehát hogy mit jelentenek valójában a munkáltatói jogok. A tilalom tulajdonképpen csak a konkrét ügyre vonatkozó döntés esetében áll fenn, erre korlátozódik. Egyébként ezt leszámítva a munkavégzéssel kapcsolatos szinte valamennyi kérdésben gyakorolható a munkáltatói jog. És mindez arra az egész problémasorozatra fűzhető fel, amelyet a szocialista képviselőcsoport nevében 1991 őszén is alkalmam volt szóvá tenni, hogy tulajdonképpen a végrehajtó hatalom és a független igazságszolgáltatási bírói hatalom közötti igen kényes egyensúly és cizellált kapcsolat ezen a ponton nyilván megbicsakolhat és megtörhet.
Természetesen Magyarországon bírói függetlenség van. Ezt nem vonja kétségbe senki. Ezt el kell ismerni. Ugyanakkor a jelenleg meglévő joganyag alapján az is természetes, hogy mindenki ennek a bírói függetlenségnek a garanciáit kívánja megtalálni a jogszabályok szövegében. Tehát amikor az ellenzék ezzel kapcsolatos kritikát mond el, akkor elsősorban az munkál - legalábbis az én gondolkodásomban -, hogy vajon lesznek-e olyan jogszabályi rendelkezések, amelyek meghatározott értelmezéssel és ezzel kapcsolódó gyakorlattal csorbíthatják a bírói függetlenséget és veszélyeztethetik a bírói függetlenséget.
És kétségtelen, hogy itt most egy patthelyzet alakult ki, hiszen azok az elképzelések, amelyekről már itt elhangzottak vélemények, ezek nem öltöttek jogszabályi alakot, nem jelentek meg normatívákba foglalva, tehát tulajdonképpen koncepcionális vita ebben a kérdésben istenigazából ilyen feltételek között nem alakulhatott ki. Mindenesetre - és ez független egy adott kormányösszetétel pillanatnyi politikai orientációjától - a probléma általánosságban létezik, hogy a politikai karakterű szakminiszter a bírósági szervezettel szemben miképpen és hogyan, milyen jogokat és milyen igazgatási jogosítványokat tud felhasználni. És ebben nagyon apró elemek is nagyon komoly és nagyon meghatározó, befolyásos szerepet játszhatnak.
A harmadik szembetűnő hiányossága a javaslatnak álláspontom szerint, hogy néhány nagyon fontos problémáról nem szól, nem tesz említést, illetőleg itt szeretnék visszautalni az igazságügy-miniszter 9/1993. IV. 2-án kelt rendeletére, ami viszont olyan elemeket tartalmaz, amelynek véleményem szerint inkább ehhez a törvényhez vagy ennek a Bsz.-nek a módosításához kellett volna kapcsolódnia. Történetesen arról van szó tehát, hogy a javaslat nem foglalkozik a bírák továbbképzésével, az ehhez kapcsolódó előmenetellel, a bírói munka színvonalának mérésével.
Viszont ez az előbb említett miniszteri rendelet közel 30 pontban határozza meg azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe véve lehet a bíró tevékenységét háromévenként értékelni. Azt hiszem, azt diktálná az egészséges jogérzék, hogy ilyen jellegű rendelkezéseknek a törvényben lenne a helyük, hiszen ezek akarva-akaratlanul orientálják a bírók tevékenységét, és természetesen ez már a függetlenség és a bíró individuális szabadsága körében is felvethető probléma.
Kétségtelen azonban, hogy a javaslat több kézzelfogható és a bírák és bírósági dolgozók számára könnyen belátható előnyt fogalmaz meg a szabadság meghatározásával, a jubileumi jutalom meghatározásával, a ruházati költségtérítésre vonatkozó miniszteri rendeletalkotási jog szabályozásával. Ezek tehát könynyen kézzelfogható előnyök a bírák és a bírósági dolgozók számára. Azonban arra a kérdésre, hogy a javaslat miként járul hozzá a bíróságok jogállami működéséhez és esetlegesen egy átfogó szabályozás kialakításához, erre a javaslatból nem kapunk választ. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
