GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)

Full text search

GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP)
GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, DR. (MSZP) Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Előre bocsátanám, hogy az első két kérdésre adott válaszát elfogadom, de a harmadikat nem tudom elfogadni; illetve a helyzet miatt, másrészt pedig annak idején a nemzetközi jogi professzorom is a 2:1-et az államvizsgán nullának nevezte, tehát emiatt egészében nem tudom majd a válaszát elfogadni. Azt is előrebocsátanám, hogy az elmúlt két évben miniszter úr kétségtelenül azok közé tartozott, akik komolyan vették a kamarai törvény sürgetését, és nyilvánvalónak látszik számomra, hogy nem elsősorban miniszter úron múlott, hogy a dologból mégsem lett semmi.
Milyen okok miatt nem tudom a válaszát elfogadni? Nyilvánvaló, hogy bizonyos körök sok szempont miatt késleltették ezt a kamarai törvényt, többek között azért is, hogy ne jelenjen meg az egységes agrárérdek a magyar politikában és a magyar gazdasági körökben. Ezenközben felhasználtak olyan eszközöket is, hogy megpróbálták a különböző érdekképviseleteket egymás ellen is kijátszani. Személyesen magam hallottam, amint a ma már Dragon Pál képviselőtársam által említett államtitkár úr azt ígérgette a gazdaköröknek, hogy ők lesznek majd az a szerv, amelyek különleges állami támogatás mellett, különleges módon az önkormányzatoknál különleges, kivételezett információkat kapnak.
(15.40)
Sőt még azt is mondta nékik, hogy majd az ő ajánlásuk alapján fogják a hitelkérelmeket elbírálni. Én azt gondolom, hogy a gazdaköröket abba a helyzetbe nem szabad hozni, hogy más érdekképviselettel - akár a Parasztszövetséggel, akár a szövetkezeti tagok érdekképviseleteivel - szembekerüljenek, ha úgy tetszik, ezzel meggátolódjon a közös agrárérdekek megtalálása. Másrészt pedig a gazdakörök nincsenek is abban a helyzetben még - mivelhogy országosan azért még nem szerveződtek meg korántsem minden községben -, hogy ilyenfajta kamarahelyettesítő funkciót ellátnának.
Én azt gondolom, hogy a gazdakörök esetében is, a Parasztszövetség esetében is, a MOSZ esetében is a kormányzatnak és minden józan politikai erőnek az az érdeke, hogy ezek az érdekképviseletek megszerveződjenek, képviseljék a sajátos rétegérdekeket, együttesen pedig az agrárérdekeket.
Új jelenség is mutatkozott. A sajtóban felbukkant egy Földtulajdonosok Országos Szövetsége nevezetű szervezet, amely koronás, címeres körlevélben hívta fel a polgármestereket, hogy most már ez lesz az igazi érdek-képviseleti szervezet. A vezetője még azt is nyilatkozta a sajtóban, hogy kötelező lesz ebben a tagság. Tehát mintha ő is a kamarai jellegű funkcióra jelentett volna be igényt.
Nem véletlen az sem, hogy az előkamarák kifejezést használtam, ugyanis véleményem szerint megfelelő szervezeti megoldásokkal valamennyire elébe is lehetne menni az agrárkamara felállásának. Tehát elképzelésem szerint egy községi mezőgazdasági bizottságot megelőzhetne egy községi mezőgazdasági titkárság, egy olyasmi, ami később kamarává alakulhat, ami kapcsolatban áll az önkormányzattal és a megyei FM-hivatalokkal. Ez lenne az a hely, ahova a parasztemberek, a termelők nyugodtan bemehetnének és tanácsokat kaphatnának, mert azért azt mindenki tudja, hogy a termelők döntő többsége MÉM Értesítő és egyéb más hivatalos közlönyök nyelvén nem ért, másrészt pedig, ha a tanácsadás nem ilyen szervezetten történik. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő múlását.) ., akkor más területekre téved.
Ezért még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon sajnálom, hogy a jogalkotás szépségének igénye és varázsa maga alá gyűrte a válság leküzdésének a szükségességét, ezért különösen elfogadhatatlannak tartom, hogy - bár szerepel a jogalkotási tervben - még ebben az évben sem lehetünk biztosak abban, hogy az agrárkamarák felállnak, holott nagyon fontos lenne, hogy az 1994-es választásoknak úgy menjünk neki, hogy a mezőgazdasági kamarák már létező szervezetekként működjenek, és ne váljanak a pártok közötti politikai viták áldozatává.
Tehát miniszter úr válaszát összességében nem tudom elfogadni, és kérem képviselőtársaimat, hogy ők se fogadják el. Köszönöm válaszát. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit