ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság korábban hozott általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 234 szavazattal, 14 ellenében, 26 tartózkodás mellett a javaslatot napirendjére tűzte.
Képviselőtársunk kérte a javaslat sürgős megtárgyalását. Most erről kell szavaznunk. (A táblán megjelenik, hogy ez kétharmados többséggel szavazható meg.) Nem kétharmados. Azt visszavonta. Kérnék szépen új kiírást. (Megtörténik.) Most a sürgősségről fogunk szavazni.
Kérem képviselőtársaimat, hogy Szauter Rudolf már elfogadott, napirendre tűzött indítványának sürgős tárgyalásbavétele kérdésében szavazzanak. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 218 szavazattal, 24 ellenében, 29 tartózkodás mellett a tárgyalásra kimondta a sürgősséget.
Gaál Gyula és Soós Károly Attila képviselőtársaink a Szabad Demokraták Szövetségéből sürgős tárgyalást kérve önálló indítványt nyújtottak be a költségvetés helyzetének felméréséről, új változatban, 9157-es számon. Az előterjesztést kézhez kapták képviselőtársaink.
Megkérdezem az előterjesztőket, kíván-e valamelyikük szólni. Igen. Gaál Gyulát illeti a szó.
Felszólaló: Gaál Gyula (SZDSZ)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit