KÁNYA GÁBOR (MDF)
KÁNYA GÁBOR (MDF)
KÁNYA GÁBOR (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Eltérően képviselőtársaim némelyikétől, nekem elvi és szakmai kifogásaim vannak a törvénnyel, a törvényjavaslattal szemben, pontosabban eltérő véleményem van. Ezt szeretném elmondani. De előtte néhány mondatot. Nemcsak nekem van eltérő véleményem. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a mezőgazdasági bizottság a benyújtott törvényjavaslatot általános vitára nem tartotta alkalmasnak, és felkérte az Igazságügyi Minisztériumot, hogy koordinálja a kérdéskörrel kapcsolatosan felmerült észrevételeket, és egy hét múlva, tehát ma tegyen le egy javaslatot a bizottság asztalára. Nyilvánvalóan délután erre sor is kerül, hogy ezt áttekintsük.
Miről van szó a törvényjavaslatban? Röviden arról, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek privatizációs hitelhez jutnának ezzel a törvényjavaslattal.
(12.20)
A kérdés az, hogy szükség van-e törvényi szabályozásra - ez az egyik kérdés - egy privatizációs hitelnyújtás kapcsán? Több kérdés is fölmerülhet még. Önmagában ezzel a lehetőséggel nincs semmi baj.
Az én problémám ott kezdődik, hogy a törvényjavaslat 4. §-a kizárólag a privatizációban történő felhasználásra teszi lehetővé a kárpótlásijegy-ígérvényt a szövetkezetek részére. Ez egy korlát.
Hat olyan lényeges kérdés köré - nagyon röviden - csoportosítva szeretném elmondani a véleményemet, ami miatt én úgy érzem, hogy a javaslat kiérleletlen, nem teljes körű.
Az első: a kárpótlási I. törvényben annak idején szabályoztuk, hogy az állami vállalatok privatizációja során legalább 10%-os mértékben el kell fogadni a kárpótlási jegyeket vásárlásként. Ez ma is érvényes. A probléma nyilvánvalóan abból keletkezik, hogy a kárpótlási folyamat végrehajtása lassú, és ezt valamilyen módon szeretnénk felgyorsítani, hiszen nincs a vásárló tárgyi értékpapír kézben, a szövetkezetek kezében, vagy csak részben van kézben.
Kérdés, hogy ezt a gyorsítást ilyen módon célszerű-e megcsinálni? Én erre azt válaszolom, hogy azért nem célszerű, mert törvénnyel avatkozunk be egy olyan rendszerbe, amelyet annak idején kormányzati szintű feladattá tettünk, az Állami Vagyonügynökség hatáskörébe utaltuk, hogy az élelmiszeripar privatizációjában gyakorlatilag operatív módon - nyilván a meghozott törvények kereteiben - járjon el. És ezt a jogkörét megítélésem szerint az ÁVÜ gyakorolja is, a kárpótlási jegyekkel kapcsolatosan felmerült felhasználhatósági kérdésekben is. Ebben lehet vitatkozni, hogy nem teljesen így van, a tényleges privatizációs vásárlások elemzésénél lehet látni, hogy van olyan vásárlás, ahol ezt figyelembe veszik, és személy szerint magam is olyan tájékoztatást kaptam a Földművelésügyi Minisztériumtól is, az Állami Vagyonügynökség illetékes igazgatójától is, hogy az igazgatótanács ülésein nem határozatban, határozat nélkül, de ebben a kérdésben állást foglaltak, és figyelembe veszik a privatizációs pályázatok esetén a szövetkezetek ez irányú igényeit akkor is, ha a kárpótlási jegy még nem áll rendelkezésükre.
Így tehát az a véleményem, hogy ezt a szintet törvénybe emelni úgy, hogy a kárpótlásijegy-ígérvények felhasználását a privatizációnál ilyen módon kötelezővé tegyük, nem szerencsés, mert itt más rendszer működik.
A második kérdéskör a szövetkezetek szempontjából vetődik fel számomra, ez pedig a következő: választókerületem több községében is olyan szövetkezetek működnek, de szerte az országban is, ahol régebbről vagy frissiben, de komoly kötelezettségek keletkeztek. Banki, szállítói tartozásokról és más kötelezettségekről van szó, és felvetődött az az igény, hogy a kárpótlási jegyeket vagy valamiféle ígérvényt ezeknek a kötelezettségeknek a kielégítésére célszerű volna felhasználni. Én magam ezt teljes mértékben jogosnak ítélem meg, és ha már kárpótlásijegy-ígérvényről beszélünk, akkor nem szabad a jegyígérvényt leszűkíteni kizárólag a privatizációban való felhasználásra, hanem a kötelezettségek ilyen típusú rendezésére is. Ez például javítaná a felhasználás lehetőségeit.
A harmadik dolog, amit én megfontolandónak tartok, az a szövetkezeti üzletrészek sorsával függ össze. Nevezetesen arról van szó, hogy a szövetkezeti üzletrészek, mint olyan értékpapírok, amelyek a tulajdonosok rendelkezésére állnak, a mai állapot szerint, nem jól forgalomképesek, ezen javítani kell, rendezni kell a kiválással, vagyonelszámolással kapcsolatos kérdésköröket, és minden bizonnyal itt a Ház előtt az ezzel kapcsolatos törvényi szabályozás, módosítás meg fog jelenni.
Így azokat a kárpótlási jegyeket, amelyeket a termőföldért a szövetkezetek megkapnak, összegyűjtenek, megítélésem szerint nagyon jól fel lehetne használni arra, hogy azokat a tagokat és nem tagokat, akik valamilyen vagyontárgyat szeretnének igénybe venni, például ezzel az alternatív kínálattal lássunk el, tehát magyarán: üzletrész-tulajdonosokat kárpótlási jegyekkel fizessünk ki. Ha pedig a privatizációra történő, úgymond társas tulajdoni döntés alapján történő felhasználást írjuk elő kizárólagosan, akkor erre sincs mód.
Ezt természetesen mind szabályozni kell, de mint lehetőség, nagyon komoly eszköz, 13-15 milliárd forintnyi összértékről van szó, tehát abszolút nem elhanyagolható kérdés, hogy ezt megvizsgáljuk-e vagy sem.
A következő kérdéskör a magánszemélyek és a szövetkezetek közötti privatizációs kedvezményezés kérdésének az eldöntése. Ezt egy kicsit erőltetett itt összekapcsolni, mert itt nyilvánvalóan a szövetkezetek privatizációs támogatásáról van szó a törvényjavaslatban. De nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezt a privatizációs hitelt tulajdonképpen garanciának vagy ígérvénynek is - megfelelő fedezettel, a termőföld van mögötte - fel lehet fogni. Az a véleményem, hogy ezzel szemben - tehát a szövetkezeti társas tulajdonnal szemben - a magánszemélyek kellő privatizációs hitelei, hitelgaranciái, hitelezési technikái nem működnek, nem jól működnek, ebben hiányosságok vannak, és meg kell találni a módját annak, hogy a magánszemélyek ilyen típusú segítését, például mezőgazdasági hitelgarancia nyújtásával megpróbáljuk szabályozni. Ezt közvetlenül a kárpótlás kérdéséhez nyilvánvalóan nem lehet hozzákapcsolni, de a kérdéskör teljes elemzése kapcsán e mellett sem mehetünk el.
Mintegy 1200 szövetkezet számszerű esetében azt mondhatjuk, hogy egy szövetkezet esetében mintegy ötmillió forint átlagos kárpótlásijegy-ígérvény állhat rendelkezésre, ha ezt a 13 milliárd forintot felosztjuk. Ha ezt tovább szélesítenénk egy falu, egy tsz esetére, akkor ebből az adódna, hogy a valamirevaló élelmiszer-ipari vállalatok privatizációjában való részvételhez - ezt én 500 millió forintos vagyonban húzom meg - legalább 51 szövetkezetnek, tehát 50 szövetkezetnek kellene összefogni, összehangolódni ahhoz, hogy tulajdoni többséget érjen el, mert egyébként 0-5%-ig terjedő tulajdoni hányadot ér el, amivel semmire nem megy, egyszerűen azért, mert kisebbségben van.
Igen kérdéses számomra, hogy ez önmagától megvalósulhat-e, és hogy ilyen módon nem kellenek-e segédeszközök, segédszabályzások ahhoz, hogy valamilyen utat szabjunk, legalábbis irányt mutassunk az ilyen típusú tulajdonosi közösség megteremtéséhez. Persze vannak kisebb élelmiszer-ipari egységek is, amelyeket lehet privatizálni, ezt én nem vitatom el, de ennek a jelentősége is kisebb, mert a felvásárlás kényszerének vagy kötelezettségének előírása az az egyedüli eszköz, ami megéri ezeket a társas tulajdonokat létrehozni, tehát előírni a feldolgozó, felvásárló szervezeteknek, hogy a termelőktől vásároljanak, és nem a hozadék, amit ez az 5%-nyi tulajdoni részarány jelent. Az nem igazi motiváció.
Éppen ezért - és itt érkezek el a lényeghez - az élelmiszer-ipari privatizációs kínálatban nem látok rendet olyan vonatkozásban, hogy a húsiparban, tejiparban, gabonaágazatban akárhová szabad volna a befektetéseket elősegíteni, előmozdítani privatizációs jegyígérvényekkel.
(12.30)
Tudniillik, ha megnézzük a gazdasági folyamatokat, akkor most ez egy másik kérdés, sajnos, nem sajnos, így van, hogy akár egy év alatt is egyik napról a másikra tönkremegy egy vállalkozás. És bizony az felelősséget jelent nekünk is, hogy melyek azok a vállalatok, ágazatok, amelyekhez ezeket a kárpótlásijegy-ígérvényeket, privatizációs hiteleket tereljük vagy késztetjük.
Ilyen kimutatás, hogy hová volna érdemes befektetni, nyilvánvalóan származik, de valamilyen rendet kellene teremteni abban - és erre csak az ÁVÜ képes a mai rend szerint -, hogy ezeket az ígérvényeket, amennyiben így létrejönnek, a megfelelő helyre használják fel a termelők. Itt nagyon könnyen tévutak képződnek, nagyon könnyen olyan helyzet állhat elő, hogy végül nem szerencsés befektetéseket eszközölnek, még ez a kevés vagyon, ez a kevés befektetési lehetőség is el fog veszni.
Én e köré a 6 kérdéskör köré csoportosítottam a mondandómat és úgy gondolom, hogy ez a javaslat csak jobb lehet, de nem szabad elhamarkodnunk, ez most nincs határidőhöz kötve, éppen ezért azt ajánlom, hogy gondosan nézzük át a lehetőséget ezzel kapcsolatban, ha nem is mindent egyszerre szabályozunk, de legalább számítsuk ki, hogy mi az, amit most kell szabályozni és mi az, amit még ehhez hozzá kell tenni. Köszönöm szépen. (Taps.)
