ISTVÁN JÓZSEF (FKgP)

Full text search

ISTVÁN JÓZSEF (FKgP)
ISTVÁN JÓZSEF (FKgP) Igen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden a 9314-es szám alatt benyújtott törvényjavaslatommal kapcsolatban a következőket szeretném elmondani.
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényben a felülvizsgálati eljárás megteremtéséről szóló 1992. évi LXIX. törvény 284. §-a (1) bekezdésének az a) és b) pontja, továbbá a (2) bekezdése javaslatom szerint veszítse hatályát. Röviden indoklom. A felülvizsgálati eljárás törvényi szabályozása az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek deklarált törvényességi óvási jogi intézményét megváltoztatta, mert az alapvető emberi jogok érvényesülését a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a Legfelsőbb Bíróság ügyésze diszkrecionális jogkörébe utalta, illetve jogával korlátozta.
Az 1992. évi LXIX. törvény 284. §-a (1) bekezdés a) és b) pontja, továbbá a (2) bekezdés is csak bizonyos jogsértések esetén teszi lehetővé a büntetőeljárásban a felülvizsgálatot. Ezek a rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 57. §-a (5) bekezdésében biztosított alanyi emberi joggal, és nem zárják ki az esetleges bírói tévedést sem.
Indoklás tehát: a szövegrészből elhagyni javasolt jogszűkítő rendelkezések hatályon kívül helyezése. A korábbi alkotmánysértő jogalkotás helyett egy más jellegű, alapvető emberi jogosultságba ütköző korlátozás került a törvénybe, nyilvánvalóan törvényalkotási tévedés miatt.
Alátámasztja javaslatom alkotmányosságát az is, hogy a polgári perek felülvizsgálatánál ilyen jogszűkítés nincs.
Kérem képviselőtársaimat, a tisztelt Házat, hogy a benyújtott törvényjavaslatomat igen szavazatukkal támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit