SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:

Full text search

SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Teljesen egyetértek Szeleczky képviselőtársammal abban, hogy a kutatás és a fejlesztés, a hazai szellemi tulajdon megőrzése munkahelyet teremt és munkahelyet őriz meg, és azok az intézmények, amelyek ezeket magukba foglalják és hasznosítani tudják, egyrészt fejlesztendők, és az innovációs intézményrendszer is fejlesztendő, másik oldalról pedig vigyázni kell azokra, amelyek értéket hordoznak.
A Kormány 1992 májusában tekintette át a tudományos kutatói intézményrendszert, az elkövetkező időszakban követendő lépéseit és határozta meg, hogy melyik az az intézmény, amelyikben állami szerepet is vállalni kíván a mai körülmények között az állam, és így került be ez a nemzeti értéket is képviselő Gyógyszeripari Kutatóintézet a tartós állami tulajdon körébe, a minősített kisebbség, 25% plusz 1 szavazatos kategóriába. Természetesen mielőtt a végleges tulajdonos megjelenik a cégeknél, az egy bizonytalanság. Én tisztában vagyok ezzel a bizonytalansággal, és ezért is szorgalmazzuk és hajtjuk végre a magánosítás lépéseit.
Éppen azért, mert a gyógyszerkutatás különösen fontos, és mivel az állam az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság feladatául szabta ebben a cégben a tulajdonosi jog gyakorlását, ezért felszólítottam az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságot, hogy gyorsítsa fel azoknak a kérdéseknek a rendezését, amik képviselőtársam kérdésében szerepeltek. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit