ROTT NÁNDOR, DR. (FKgP)
ROTT NÁNDOR, DR. (FKgP)
ROTT NÁNDOR, DR. (FKgP) Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a bős–nagymarosi következményekről folyó vitában már két napon keresztül folyt itt a Házban a felszólalások sora. Legtöbb képviselőtársam ennek a rendkívül súlyos és rendkívül nehéz problémának nagyon jól fogalmazta meg nagyon sok fontos és alapvető kérdését.
Engem és a Független Kisgazdapártot elsősorban valóban annak a kétszázezer falusi embernek a sorsa aggaszt, akik ott élnek a Szigetközben és a vízhiánnyal küszködő területeken, és elszenvedik ennek a tragikus helyzetnek minden nyomorúságát, minden keservét.
Elsősorban ezeknek az embereknek a sorsán kell javítanunk, mert nemcsak az megengedhetetlen, hogy Magyarország egyik legnagyobb természeti kincse menjen tönkre, hanem az is megengedhetetlen, sőt elsősorban az a megengedhetetlen, hogy kétszázezer magyar polgár, kétszázezer vidéki ember ne élhessen a minimális, számára elfogadható vízellátási és általában környezeti feltételek között.
(16.20)
Úgy érzem azonban, ebben a vitában két dolog nem kapott elég hangsúlyt. Egyik az, hogy ez a probléma nem új. Az, hogy itt a vízellátásban rendkívül súlyos problémák merülnek föl és merültek föl, legalább másfél, két éve teljesen ismert a szakemberek előtt, az ott lakók előtt és a sajtóból is.
Nagyon súlyos felelősség terheli mindazokat – és ez elsősorban a Kormányra vonatkozik –, akik ezt a cselekvési programot nem minimálisan egy évvel, de legalább másfél évvel ezelőtt nem terjesztették a Parlament elé, vagy nem tettek megfelelő lépéseket, hogy ezt a természeti katasztrófát, a vízhiánynak ezt a mértékét meg lehessen gátolni, meg lehessen akadályozni.
Ismét egy olyan manőverrel látszunk szemben állni, amikor az utolsó pillanatig halasztódott a döntés, és akkor most megint, ismét az idő sürgetése alatt a Ház olyan helyzetbe kerül, hogy a katasztrófa közvetlen közelében legyen kénytelen ebben a kérdésben döntést hozni, magára vállalva mindazt a felelősséget, amit ezelőtt egy évvel, másfél évvel alaposan kibontakozó vita, sokoldalú mérlegelés, az időtől nem ennyire sürgetően nyomasztva meg lehetett volna hozni. Ezért a politikai felelősséget és a történelem színe előtti felelősséget bizony a Kormánynak és az ezzel foglalkozó vezető tisztviselőknek vállalniuk kell, ha tetszik, ha nem. Nem most kellett volna ezt a kérdést a Parlament elé hozni, hanem ezelőtt egy évvel, másfél évvel, esetleg két évvel. Ez az egyik.
A másik: elhangzott itt sok képviselő úr részéről, hogy ez egy szakmai kérdés. Ez egyfelől valóban szakmai kérdés. Elhangzott az is, hogy ez miként van előkészítve szakmailag. Megítélésem szerint ennek az előkészítettsége szakmailag nem megfelelő. Nem döntésre érett az az előkészítés, az az előterjesztés a jelenlegi formájában. Ennek a vízellátási problémának úgyszólván minden eleme bizonytalan. Tele van az egész bizonytalansági tényezőkkel. Mindegyikkel nagy kockázat jár. Különféle kockázati tényezők merülnek fel minden egyes elemnél. Bárki, aki csak közelítőleg is ismeri az erre vonatkozó nyugat-európai és észak-amerikai szakirodalmat, az nagyon jól tudja, hogy a kockázatos döntéseknek és a több bizonytalansági elemmel járó döntések előkészítésének kialakult metodikája van.
A bizonytalanságok mértéke különféle módszerekkel közelítőlegesen meghatározható, a kockázatok valószínűsége ugyanígy számszerűsíthető. És ezzel, többé-kevésbé egzakt módszerrel lehet kimunkálni, kiszámítani, hogy melyik megoldás mennyire gazdaságos, mennyire jó, mennyire megbízható. Előttünk ilyen számítások, a bizonytalanságok számbavétele nem található.
Így végső soron egy szakmailag, most a döntés oldaláról nem kellőképpen előkészített javaslat áll előttünk, és az idő sürgetésével arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy egy ilyen, igazából megalapozatlan döntést hozzunk.
Emellett természetesen – ez szakmai kérdés, és szakmai oldalról nem kellőképpen megalapozott – egyben azzal is szembe kell néznünk, hogy ez igenis egyben politikai döntés is. Politikai döntés több szempontból is. Elsősorban külpolitikai szempontból, mert akkor, amikor a Hágai Nemzetközi Bírósághoz fordultunk, ezzel egy nemzetközi fórum elé vittük ezt a vitás kérdést, és ennek tulajdonképpen egy mellékága az a kérdés, amiről itt vitatkozunk.
Nemzetközi és jogi oldalról egyáltalán nem közömbös, hogy egy eljárás alatt lévő folyamatba milyen beavatkozás történik egyoldalúan a részünkről. Ennek a politikai, a jogi kockázatát, hogy ennek milyen hatása lesz a bíróság előtt folyó eljárásra, idáig senki nem prezentálta nekünk.
Nagyon megfontolandó, hogy az egyik megoldás hat a bírósági tárgyalás folyamatára, a másik megoldás esetleg nem hat. Mert az egyik megoldás olyan tartós objektumokat hoz létre, amelyek idő múltán akár úgy is értelmezhetők, mint az erőmű egyik alkotórészének a megépítése, és a másik megoldás nem eredményez ilyen tartós létesítményeket. Tehát azok nem érintik az egész objektum nemzetközi vita alatt álló részét és produkcióját.
Ezekkel a politikai és nemzetközi jogi kérdésekkel is szembe kell nézni, és mindezekről sokkal alaposabb, sokkal részletesebb értékelést és elemzést kellett volna kapnunk, mint ami az előterjesztésben szerepel.
Rendkívül nehéz helyzet elé került az Országgyűlés, és rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk mi, akiknek ebben a kérdésben döntést kell hoznunk, mert egy kellőképpen sem szakmailag, sem politikailag meg nem alapozott előterjesztésről kell döntenünk olyan körülmények között, amikor a halogatás és a halasztás valóban súlyos következményekkel járhat.
Befejezésként sem tudok más megállapításra jutni, mint hogy ezért nagyon-nagyon súlyos felelősség terheli a kormányzatot, hogy ennek az előterjesztését időben, szakmailag és politikai összefüggéseiben is kellő megalapozottsággal nem terjesztette elő úgy, hogy ez a fontosságához és következményeihez méltó megtárgyalásra kerülhessen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
