DEME ZOLTÁN(MIÉP) Köszönöm a védekezés lehetőségét. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már elhangzott ennek az egész ügynek a háttere, erről nem kívánok szólni, csupán a megjelent néhány kijelentésről.
Amikor a köztársasági megbízottnál vizsgálatot indítványoztam ebben az ügyben, akkor – az újságcikkből kiderül az is –, a köztársasági megbízott nem gondolta, hogy beleavatkozik ebbe a kérdésbe, nagyon helyesen, mert – ezt addig is tudtuk –, ez az önkormányzat hatáskörébe tartozik, hiszen az önkormányzat nevezi ki az igazgatónőt, és erősíti meg tisztségében.
Amikor ezt a lehetetlen helyzetet láttam: egy igazgatónő majdhogynem egy önkormányzat alkalmazottja, akkor nem személy szerint rá értve tettem a kijelentést. Az újságcikkből, gondolom, egyértelműen kiderül – bár elképzelhető félreértés is, azért hozzá kell tegyem –, általánosságban véve tettem fel a kérdést: ha a köztársasági megbízott nem indítványoz vizsgálatot, az önkormányzat pedig, mivel saját hatásköréről van szó, hivatalból nemigen fogja számon kérni az igazgatónőn, és – ezek szerint még szabadon garázdálkodhat is egy igazgató vagy igazgatónő? Tehát ez volt az én kijelentésem, nem személy szerint rá vonatkoztattam, az más kérdés, hogy az igazgatónő személy szerint magára értette. Ezek után a tisztelt Ház belátására bízom ezt a kérdést, és döntsenek lelkiismeretük szerint. (Taps.)
(18.20)
Határozathozatal
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.