FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársaim véleményét összegzem a ma reggeli megállapodással kapcsolatban, mivel e pillanatig még nem érkezett meg az ülésterembe az a társunk, aki ma reggel aláírta a törvényjavaslat csökkentéséről szóló megállapodását.
Általánosságban elmondható, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nagyon szerette volna, ha a tisztelt Ház megszavazza az eredeti törvénytervezetet, de tudomásul veszi azt, hogy nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre, és csökkenteni kell az eredeti törvényjavaslat terjedelmét.
Leginkább a részmunkaidősök plusztámogatásának az elmaradását fájlaljuk.
Előttem a fiatal demokraták vezérszónoka kifejtette, hogy a munkanélküliség ellenére az ipari termelékenység is csökkent.
(10.10)
Ezt a tendenciát ugyanis leginkább a részmunkaidőben történő foglalkoztatás révén lehetne mérsékelni. Több ágazatban – a létszámcsökkenés ellenére – 20- 30%-kal csökkent a termelékenység a piacvesztés miatt, például a gyapjúiparban, a selyemiparban, a textilruházati iparban. A kimutatott termelékenységcsökkenésben szerepet játszik az is, hogy egyes vállalatok elvesztették monopolhelyzetüket, azaz az importverseny miatt elestek a monopoláraktól, és ez termelékenység-csökkenésként csapódik le a statisztikában. A csak átmenetileg valószínű piacvesztést gazdaságilag legcélszerűbb a részmunkaidőben foglalkoztatottak révén áthidalni: ez esetben a munkavállalók nem veszítik el az állásukat, és a munkaadók sincsenek gondban, ha az ipari termelés ismét fellendül, és szakképzett munkaerőre lenne ismét szükség.
Erről a lehetőségről tehát a mai megállapodás értelmében le kell mondanunk. Örvendetes viszont, hogy megmarad a 4. §: ez tartalmazza azokat a szabályokat, amelyek arra vonatkoznak, a munkaügyi központok milyen elvek szerint támogathatják az átképzést. A jelenlegi szituációban nagyon nehéz az átképzés megoldása – csak néhány adatot mondok:
Az elmúlt négy évben 40-50%-kal csökkent a létszám a szénbányászatban, a vaskohászatban, a tégla- és cserépiparban, a pamutiparban és a műtrágyagyártásban; közel 50%-kal a műszeriparban; 40%-kal a bőriparban; 70%-kal az ércbányászatban. Nőtt a létszám, például háromszorosára a fűrész- és lemeziparban, 18%-kal az épületasztalos-iparban; nőtt a malomiparban, a háztartási és a kozmetikai vegyiparban; vagy 70%-kal az üdítőital-gyártásban. Lehet tehát látni, hogy teljesen más szakmák veszítettek létszámot, és teljesen más szakmák nyertek piacot.
A foglalkoztatási gondokat, sajnos, nagyon sok olyan átképző hirdetése növeli, amelyek nem tudják elhelyezni az átképzett személyeket – feltétlenül kell tehát a munkaügyi központok támogatása. Az eddigi statisztikák szerint például az átképzettek mintegy 40%-a munka nélkül maradt az átképzés után is: nem ajánlottak fel nekik állást a munkaügyi központokban; 10% átmenetileg állást talált ugyan, de kiderült, hogy a képzés túlságosan elméleti volt, kevésbé gyakorlati, ezért nem tudtak helytállni a munkahelyükön. Ahol legsikeresebbek voltak a képzések: például a pénztárosok 80%-a, a gyors- és gépírók 90%-a, a varrónők 70%-a, az ívhegesztők 60%-a és az egészségügyi alkalmazottak túlnyomó többsége el tudott helyezkedni; ugyanakkor az átképzett számítógépes szervezők, szoftvereladók, számviteli foglalkozásúak egyharmada-egynegyede jutott csak álláshoz, tehát túlnyomó többségük nem. Ez nem jelenti azt, hogy haszontalanok voltak ezek az átképzések: a megkérdezettek 90%-a ezt a tudását hasznosítani tudja a jövőben, valamikor, de pillanatnyilag nem. Ezért szükséges a 4. § ama rendelkezése, miszerint a munkaügyi központok az eddigieknél szigorúbb szempontok alapján mérlegeljék, milyen átképzéseket részesítenek támogatásban.
Megmarad a 7. §. Ez jelentősen bővíti a közhasznú munkavégzés állami támogatását: a foglalkoztatásból eredő költség 90%-át is elérheti a támogatás aránya a törvény megszavazása esetén.
Eddig igen sok szakíró elemezte azt a kérdést, hogy a közhasznú munkavégzés eddig is nagyarányú, 70%-os támogatása ellenére miért kihasználatlan. Például a vidéki munkanélküliség nyomasztóbb, ennek ellenére a közhasznú munkát igénybe vevők aránya a városokban magasabb. Ennek okát elsősorban abban látják, hogy még az eddigi 30%-os fedezetet sem tudták előkeríteni a legszegényebb községi önkormányzatok. A közhasznú munkát végzők kétharmada férfi és csak egyharmada nő. Ebben szerepet játszik, hogy elég mostohák a munkakörülmények: általában nincs szociális helyiség az ilyen munkát végzők számára, nincs étkezési hozzájárulás, gyenge az érdekvédelem. Ezekre a hiányosságokra elsősorban a nők és a képzettebbek érzékenyek – a közhasznú munkát vállalók fele nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát.
Továbbra is eldöntetlen marad a közhasznú munkát megtagadók szankcionálása. Tavaly novemberben, a nagy havazások idején egyetlenegy önkormányzat sem vállalta fel azt a népszerűtlen feladatot, hogy munkára rendeljen be munkanélkülieket, illetve azt, hogy szankcionálja a munkamegtagadást.
Nagyon nagy tehát a szakadék a jelenlegi törvények betűje és a létező gyakorlat között. Ezt a problémát sem az eredeti törvényjavaslat, sem a mostani megállapodás nem oldja fel.
Összegezve az eddigi részleteket: a törvényjavaslat még ebben a terjedelmében is javítja a munkanélküliek helyzetét, és a közeljövőben már enyhíti a munkanélküliséget. Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps.)
