DR. BÉKESI LÁSZLÓ
DR. BÉKESI LÁSZLÓ
DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt három hét alatt a frakciók és a bizottságok hatalmas és megfeszített munkát végeztek. Ezt az áldozatos munkát szeretném megköszönni önöknek a kormány nevében, enélkül nem lenne lehetőség arra, hogy ma a fejezet szintű előirányzatokról határozni tudjon a parlament.
Nehéz, gyakran szenvedélyes és kemény vita folyt a törvényjavaslatról. A parlamenti vita azonban nemcsak a költségvetésről szólt, összecsapott két felfogás, két gazdaságfilozófia, két gazdaságpolitikai koncepció: a feltétel nélküli növekedés pártiaké és a kiegyensúlyozott, konszolidált növekedést támogatóké. Összecsapott a régi és az új kormány, egymásnak feszültek a kisebb és nagyobb érdekek ágazatok, szakmák, régiók, intézmények és célok között, hol szelíd érvekkel indokolva az igényeket, hol fontos célok teljesítését féltve, hol agresszívan követelve, esetenként sztrájkokkal is fenyegetve a kormányt. Helyenként választási küzdelem is dúlt költségvetési vitának álcázva. S végül, szerencsére, szép számmal megütköztek felelős, figyelemre érdemes szakmai érvek is a vitában.
Bár valamennyi hozzászólás megérdemelné, mindenre nincs módom reagálni, és ezért mindenkitől elnézést kérek. A legfontosabb momentumokat azonban nem szeretném szó nélkül hagyni, ezért mondanivalóm valószínűleg bővebb lesz a megszokottnál.
A vita első és legfontosabb eleme a követendő gazdaságpolitikai koncepció körül alakult ki. Szeretnék világos választ adni a fő kérdésre: megáll-e az a nagyon súlyos vád, hogy a kormány téves helyzetelemzésből kiindulva téves következtetéseket vont le, és ezért hibás gazdaságpolitikai célokat tűzött ki 1995-re? Ezt a véleményt az ellenzék legsúlyosabb politikai egyéniségei képviselték: Boross Péter, Kádár Béla, Szabó Iván egyaránt. Válaszul idézni szeretnék a Pénzügykutató Részvénytársaság egy tanulmányából, amely nem a kormány vagy a Pénzügyminisztérium megrendelésére készült, hanem alapos kutatások nyomán elemzi a kialakult gazdasági folyamatokat. Íme az idézet:
"Sorsfordító, sorsdöntő éveket élünk. Ami eldől, nem kevesebb, mint annak a kérdése, hogy be tudjuk-e hozni a második világháború után politikailag kettészakított Európában a történelem evolutív fejlődésének erőszakos megtörése következtében felgyülemlett lemaradásunkat, vagy végképp leszakadunk és elveszítjük a fejlődés lehetőségét. Ma e többgenerációs feladat teljesítésének az elején járunk. Valószínűleg nem vagyunk teljesen tudatában annak, hogy mekkora a jövővel szembeni felelősségünk annak alapviszonyait formálva. 1992 végén a gazdaságpolitika irányítói - nem csekély politikai nyomásra - olyan várakozásokat fogalmaztak meg, amelyek bizonyos jelenségekből következhettek, ám a gazdaság egészét és mély szerkezetét tekintve irreálisak voltak. Az ily módon meghirdetett gazdaságpolitika ezért újabb zsákutcába vitte a magyar gazdaságot.
Ma is nagy a csábítás a teljességet nem tükröző részinformációk alapján való döntésre, a szituáció ugyanis 1994 végén, ha tartalmában nem is, de formájában hasonló a két évvel ezelőttihez: akkor is léteztek, ma is léteznek a makrogazdaságban olyan mutatószámok, amelyek arra utalnak, hogy túlvagyunk az átalakulás nehezén, most már megindult a növekedés, bűn lenne annak feltartóztatása. A különbség csak az a két évvel korábbiakkal szemben, hogy akkor erre a következtetésre a viszonylag kedvező külgazdasági adatok ismeretében jutottak a programalkotók a meglehetősen kedvezőtlen belgazdasági mutatók ellenére. Most bizonyos belgazdasági teljesítmények az elismerésre méltóak a rendkívül kedvezőtlen külgazdasági mutatók mellett.
Ha két évvel ezelőtt nem becsülik le az akkor már a GDP 7 százalékát elérő költségvetési deficitet, a külgazdasági eredményeket pedig nem önmagukban tekintik, hanem annak belgazdasági alapjaival együtt, akkor kiderült volna, hogy az átalakulás során olyan strukturális problémák várnak még megoldásra, amelyek negligálása nem a kibontakozás irányába, hanem a válság újabb szakaszába sodorhatja az országot. A behatóbb értékelés, amely nem ragadt volna le bizonyos részeredmények kiemelésénél, rávilágított volna arra, hogy az export és a fizetésimérleg-többlet csupán a belső kereslet visszaszorulásának kényszerű, átmeneti következménye, amelynek a belgazdasági kapacitásokban nincsenek tartós forrásai. A veszteségfelhalmozás árán kipréselt külgazdasági aktívum éppúgy átmeneti jelensége a dekonjunktúrába került gazdaságnak, mint a költségvetési hiánynak - akkor még úgynevezett - "vidám" finanszírozását adó magas lakossági megtakarítás. A gazdaságpolitika alakítói azonban nem ismerték el a sikerjelenségek átmenetiségét, hisz erre vágytak - különösen a növekedés megindításának sikerére a választások előtti esztendőben.
Így került át a magyar gazdaság arra a pályára, ahol az újból felerősödő adósságspirál működésével kell most szembesülnünk. Bizonyos kedvező belső mutatókkal szemben bekövetkezett példátlan méretű külgazdasági romlás ellentmondásának, vagyis a folyamatok egészének figyelembevétele is elégséges lenne ahhoz, hogy elutasítsuk mindazokat a szirénhangokat, amelyek - akárcsak '92 végén - a növekedés további fenntartása mellett szállnak síkra. Ez a növekedés ugyanis veszélyes pályán halad, épp ezért nem bizonyulhat tartósnak.
A romló külkereskedelmi- és fizetésimérleg-pozíciók arról árulkodnak, hogy a belső keresleti többlet elsősorban a magas importban csapódott le, nem pedig olyan termelésnövekedésben, amely külpiaci értékesülésével visszaigazolta volna a hazai kapacitások versenyképességét.
(11.50)
A kapacitások erről már csak azért sem tanúskodhattak, mert a felhalmozás gyakorlatilag '79 óta visszaszorult, az utóbbi években tovább csökkentek a beruházások.
A felmutatott belső eredmények tehát - bár előnyös oldalait senki sem tagadja - nem ellentmondásmentesek, és egyensúlyromlásban fizetett árukat tekintve nem minősíthetők a kívánt felemelkedés jelzőiként; hiszen ha az 1993-94-es éveket együttesen tekintjük, akkor a körülbelül 5 milliárd dolláros nettó konvertibilis adósságnövekedéssel a bruttó hazai termék változatlan szintjét sikerült megfinanszírozni - és akkor még nem tettünk említést a rohamosan bővülő belső adósságállományról. Ennek az oka abban rejlik, hogy a recesszió éveiben a magyar gazdaság szerkezete nem illeszkedett a fejlett országokéhoz - az import- és exporttöbbletek változatlan árufőcsoportok közötti megoszlása is ezt bizonyítja -, a struktúraváltás csak a leépülésben jelent meg, a modernizációban nem vagy csak szerény mértékben az utóbbi esztendőben.
A konjunktúrára utaló jelenségek tehát nem egy technikai megújuláson átesett, a fejlett piacok keresletéhez illeszkedő gazdaság attribútumai, amelyek reményt kelthetnének arra, hogy a későbbi jövedelemtöbbletekből az egyidejűleg bekövetkezett egyensúlyromlás terhe fedezhető lenne - vagyis korántsem állíthatjuk, hogy túllennénk a strukturális válság nehézségein.
Az 1995-ben megoldandó feladat tehát kettős: egyrészt rövid távon el kell hárítani az akut egyensúlyi válságból adódó veszélyeket; másrészt olyan döntéseket kell hozni, amelyek felgyorsítják a strukturális válság megoldását. Ez utóbbi eredményei csak középtávon valószínűsíthetők. A hatásukat rövid, illetve középtávon éreztető lépéseknek azonban egy irányba kell mutatniuk, elősegítve a tartós, az egyensúly megbomlásától nem veszélyeztetett növekedési pálya épülését." - Eddig az idézet.
Ezeket a sorokat nem én írtam, de egyetértek velük, mert szakmailag hitelesek és megalapozottak. Mi következik mindebből? Nem folytathatunk kalandor politikát; nem vállalhatjuk egy rossz gazdaságpolitika kontinuitását; nem kísérletezgethetünk tovább felelőtlenül. Hamis az a tétel, hogy könnyebb a nadrágszíjat meghúzni, mint vállalni a kockázatot a jövő érdekében. Könnyebb ma növelni az elosztást, mint felelősséget viselni a jövőért és megakadályozni a későbbi károkat, veszteségeket. Bátorság tehát nem az eddigi politika folytatásához kell - az valószínűleg népszerű lenne -, hanem az elkerülhetetlen változtatásokhoz.
Valóban fordulóponthoz érkeztünk: eldőlhet, milyen úton halad tovább az ország, és ezen az úton hová jut. Az alternatívák: létrejönnek-e a kiegyensúlyozott fejlődés feltételei, vagy Magyarország perifériára szorul? Ma még szabad a választás lehetősége, de nem biztos, hogy egy év múlva is szabad lesz. A nagy kérdés az: van-e elég erőnk szembenézni a valósággal a parlamentben, a társadalomban és a kormányon belül is, és változtatni a jelenlegi folyamatokon?
Érdekes és figyelemre méltó jelenség: a vitában egyetlen ellenzéki hozzászólót sem érdekelt, miből lehetne finanszírozni a '95-ös és azt követő évek kötelezettségeit. Vajon miért? Ezért csak a kormány, esetleg a pénzügyminiszter a felelős? Azt gondolom, nem. A vitát és a parlamenten kívüli gazdaságpolitikai polémiát figyelve az a benyomásom támadt, hogy sokaknak Magyarországon nem pénzügyminiszterre, hanem varázslóra vagy bűnbakra van szükségük - legjobb esetben olyan hályogkovács politikusra, aki könnyedén dobálózik felelőtlen ígéretekkel, hiszen ezt könnyű eladni.
Elismerem, hogy a gazdasági kényszer az értékválasztást átmenetileg háttérbe szorítja. De nem igaz, hogy csak restrikcióra építjük a költségvetést! Nem abszolutizáljuk az úgynevezett egyensúlyt, hiszen attól nagyon távol állunk. Egyelőre csak a hiány növekedését szeretnénk csökkenteni. Ilyen viszonyok között is többet fordíthatunk agrártámogatásokra, infrastrukturális beruházásokra, a bányászat válságának kezelésére, a MÁV pénzügyi szanálására, a felsőoktatásra és az önkormányzatokra. Ezek csökkentése árán tovább lehetne mérsékelni az államháztartás hiányát. Ezt azonban nem akarjuk. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ez a hiány még mindig körülbelül 50 milliárd forinttal nagyobb a racionálisnál. Ésszerűsítenünk kell tehát az állam gazdálkodását. Itt jegyzem meg, hogy jövőre a racionalizálásból származó létszámcsökkentés többletterheit a központi költségvetés át fogja vállalni.
Nem az a baj, hogy restriktív ez a költségvetés, hanem az, hogy nem elég hatékony a stabilizációban. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy még mindig nagy a deficit és erősek a determinációk. Ezért kell tovább dolgoznunk az állam gazdálkodásának gyökeres átalakításán.
Néhány szót kell szólnom a '95-ös költségvetés és a kormányprogram viszonyáról. Nem lehet '95-ben teljesíteni a ciklus valamennyi pozitív célját. '95-re nem ígért ez a kormány javulást. Sőt azt valószínűsítettük, hogy az átalakulás miatt minden bizonnyal 1995 lesz a legnehezebb esztendő. Ne kérje tehát '95-re számon tőlünk senki négy év teljes programjának megvalósítását! Se Szájer József, se saját képviselőtársaink!
Az elosztásban, ha korlátozottan is, előtérbe kerül a vállalkozói szféra. Mit jelent a vállalkozások preferálása? Fejlesztést, modernizációt, munkahelyeket, növekvő gazdaságot és hosszabb távon csökkenő terheket a bérből és a fizetésből élők számára. Megvalósíthatók-e a sarokszámok? - hangzott el sokak által a kérdés. Ha a gazdasági program teljesül, a tervezett makrogazdasági mutatók elérhetők. Ilyenek: 2,5 milliárd dollár körül lehet a folyó fizetési mérleg hiánya; 280 milliárd forint lehet az államháztartás konszolidált hiánya; 150 milliárd készpénzes privatizációs bevétel elérhető, és a fogyasztói árak még a kemény lépések ellenére sem fogják meghaladni a tervezett sáv felső határát, tehát a 22 százalékot.
Ezek után, tisztelt Országgyűlés, néhány konkrét hozzászólásra külön is szeretnék kitérni. Szeretnék köszönetet mondani a kormány nevében Szekeres Imrének és Pető Ivánnak, amiért a két kormánypárti frakció nevében elemezték a költségvetési törvényjavaslatot. Nem formális a köszönet, hiszen lehetőségükben állt volna egyszerűen apologetikus módon támogatni a kormány költségvetési törvényjavaslatát. Nem ezt tették, hanem bemutatták a politikai összefüggéseket, a gazdaság állapotát és az abból levonható következtetéseket. Egyetértek a két alapkövetkeztetéssel: sok sebből vérzik ez a költségvetés, de nincs jobb alternatívája. Miként az is igaz, hogy lélegzethez juttatja ez a költségvetés az országot, időt ad '95-ben a gyökeres átalakításokra való felkészülésre.
Kádár Béla képviselő úr szenvedélyes szavakkal ostorozta azt a gazdaságpolitikát, amelyet a kormány képvisel. Bauer Tamás minden tételes kérdésére válaszolt. Néhányra azonban én is szeretnék reagálni.
(12.00)
Azért teszem ezt, mert alapvetően fontos, hogy a kormány részéről is választ kapjanak Kádár Béla gondolatai.
Amit előadott - nevezetesen a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását, annak finanszírozási feltételei nélkül -, veszélyes tendenciákat erősítene fel, egy kicsit a csodavárásra építené az elkövetkezendő évek gazdaságpolitikáját, mondván, hátha megfinanszírozza valaki a továbbra is túlköltekező magyar gazdaságot. Erre a fejlődésre vártunk másfél évtizede - mondotta Kádár Béla. Igen, de nem ekkora eladósodás, nem ilyen egyensúlyromlás árán. Most jó, mert csökken az infláció - hangoztatta. Igaz, de azért csökkent az infláció, mert sorozatosan elhalasztották a leértékeléseket, mert elhalasztották a szükséges központi áremeléseket, és mert sokáig mesterségesen nyomta le politikai okokból a kamatot a jegybank. Tizenöt éve próbáljuk ezt a módszert, mármint a restrikciót - mondta Kádár Béla; de azt nem tette hozzá, hogy tizenöt éve halogatjuk a valódi reformokat. Tizenöt éve költekezünk túl, félbemaradnak a reformok, tizenöt éve nem nézünk szembe a valósággal, és tizenöt éve nem vállaltuk a valódi átalakítást!
Hol vezetett sikerre ez a program, mármint az egyensúlyjavítást előtérbe állító gazdaságpolitika? - tette fel a kérdést. Nos, ő maga is válaszolt rá: a délkelet-ázsiai országokban, Chilében, Argentínában vagy az utóbbi években Lengyelországban. Én feltehetném a következő kérdést: és vajon hol vezetett összeomláshoz az a túlfűtött gazdaságpolitika, amely pályán Magyarország jelenleg halad? Erre is vannak válaszok: a nyolcvanas évek Lengyelországában, Bulgáriájában vagy a mai Törökországban. Ezt a folyamatot akarjuk elkerülni. Azt gondolom, Kádár Béla egy nagyon fontos, lényeges kérdésről feledkezett meg, ez pedig így szól: minden végső felhasználást finanszírozni kell valakinek - vagy a hazai megtakarítóknak vagy a külföldnek. Ha ezek a finanszírozási források hiányoznak, nem lehet fenntartani a mesterséges növekedést.
Csépe Béla és Boross Péter képviselőtársaink ismételten felvetették a kérdést: vajon nem árt-e az ország nemzetközi megítélésének az, ha gazdaságunk valódi képét világossá tesszük és bemutatjuk? Újra és újra vitatkozni kell azzal a nézettel, amely úgy véli, hogy a hamis kép, mely a valóságnál szebbnek tünteti fel az ország állapotát, külső megítélésünket javítja. Nem így van, tisztelt Ház! A valóságot figyelembe nem vevő politika folytatása az, ami istenigazából káros Magyarországnak. Ez az, ami aláássa az ország tekintélyét, és meg kell mondanom, ezt halljuk lépten-nyomon nemzetközi fórumokon, szervezetekben és tárgyalásokon.
Külön is szeretnék reagálni Szöllősi Istvánné képviselőtársam véleményére. Ez azért fontos, mert példa értékű, és azt gondolom, hogy néhány tekintetben veszélyeket rejt magában. A legfontosabb: változatlan GDP-hez hasonlítani az oktatás részesedését nem helytálló, hiszen az elmúlt négy évben ez a GDP 20 százalékkal csökkent. De jó lenne, ha egyötöddel nagyobb bruttó nemzeti terméket lehetne ma elosztani, akkor talán kevesebb feszültséggel kellene a jövő évi költségvetés kapcsán is szembenéznünk!
A valódi adatok, amelyeket nem lehet csak egyoldalúan kiragadva bemutatni, az oktatás területén a következők. Az elmúlt hét év alatt 350 ezer fővel csökkent az oktatandó gyermeklétszám. Egy pedagógusra ma az általános iskolákban 11 gyerek, a középiskolákban 12 gyermek jut. Alacsony, európai mércével is alacsony a kötelező óraszám, aminek akár örülhetnénk is, ha ennek a fedezete a költségvetésben, a gazdaságban megteremthető lenne. 1995 első kilenc hónapjában pedagógus körben a bruttó bérek közel 32, a nettó bérek több mint 33 százalékkal növekedtek.
Igaz az az állítás, hogy a versenyszféra és a költségvetés közötti bérkülönbség még mindig jelentős. Jelentős is marad, tisztelt Ház, ha az előző területeken nem lépünk, azaz nem vállaljuk fel közös erővel a szakmai programok felülvizsgálatát és a racionalizálást ezen a területen. Az oktatás működőképessége pedig nem akkor kerül végveszélybe, ha ezt a költségvetést végrehajtjuk, hanem akkor, ha a hiány finanszírozhatatlan mértékűvé válik.
Az pedig, hogy ide a Ház elé hozta, másokhoz hasonlóan, az úgynevezett alternatív vagy "zöld" költségvetést, amelyet most már második éve dolgoz ki a Levegő Csoport, és amelyet néhány szakszervezet zászlajára tűz és támogat, és amely ebben a konkrét évben nem kevesebb, mint 500 milliárd forintos bevételt talált, erre azt tudom mondani: ennek a programnak a pozitív elemeit a mindenkori kormányok a lehetséges realitások mértékéig figyelembe veszik - a feketegazdasággal szembeni küzdelemből elérhető többletbevételeket, a fogyasztás terhelése nyomán megnövekedő bevételeket, a vám- vagy az adóhátralékok behajtását. De 500 milliárd forintot elővarázsolni, amely az adósságszolgálat nélküli költségvetés egyharmada, amely új költség-, bér- és jövedelemviszonyokat, egy valódi valutareformot jelent, ezt enyhén szólva is képtelen ötletnek tartom! Ezt támogatni és parlamenti plénumra hozni nem több, mint hamisítás. Azzal a veszéllyel jár, hogy illúziókat kelt, azt a látszatot táplálja, hogy valójában csak elhatározás kérdése, hogy 500 milliárdot kapásból osszunk el újra és ezzel növeljük különböző területek költségvetési előirányzatait.
Megfogadtam már néhányszor, hogy Torgyán József képviselő úr véleményére nem fogok reagálni, de amit a költségvetési vitában előadott, az még tőle is szokatlan produkció volt - éppen ezért nem hagyhatom szó nélkül. Képviselő úr véleménye szerint nem ezen az úton, hanem egy magyar úton kell járni a jövőben. Mit is jelenthet valóban, ha ezen a "magyar úton" járnánk? Önellátást, protekcionizmust, a tőke kirekesztését, a nyomor egyenlőségét, leszakadást, műszaki lemaradást. Mehetünk ezen az úton, de nem Európában fogunk kikötni, hanem vissza az Etelközbe! Azt hiszem, ez egyikünk célja sem lehet.
Ami pedig a szakmai észrevételeket illeti, képviselő úr a szociálpolitikát és a fogyasztóiár-kiegészítést, az adóztatást és az árarányokat keverte össze - ezzel nincs mit tennem, nem tudok vele vitatkozni.
Egyetértek Bauer Tamás válaszaival. Világos és értelmes képet rajzolt a torz növekedés, az eladósodó gazdaság és a tévútra lépett, elsietett expanzió valódi okairól. Meg kell ismételnem a kérdést, mert sokan felvetették: keresletkorlátozó vagy kínálatbővítő gazdaságpolitika kell-e Magyarországon? Mindkettő, tisztelt Ház! De most fékezni kell, mert iszonyatos sebességgel halad az autó a kanyarban, és az a veszély fenyeget, hogy a következő szakadéknál kisodródunk! Elosztani most valóban a mínuszokat kell, és ebben kell megállapodni.
Egyetértek képviselőtársaim közül azokkal, akik felhívták a figyelmet az államháztartás rossz szerkezetére, túlhaladott elosztási viszonyaira. Burány Sándor, Soós Győző, Keller László képviselőtársaim fontos gondolatokat hoztak a Ház elé. Igaz, túlméretezett, rossz elosztású a szociálpolitika, amin változtatni kell.
Külön szeretnék szólni az adósságállománnyal kapcsolatos észrevételekről. Talán a legfrappánsabban Lányi Zsolt képviselőtársunk hozta szóba: mit teszünk ezzel az adósságállománnyal, miért nem próbáljuk meg csökkenteni? Pont a további növekedést akarjuk megelőzni. Ennek a gazdaságpolitikának egyik lényeges eleme éppen ez: a felvett pénzeket, akár hazai jövedelemtulajdonosoktól, akár külföldi befektetőktől vettük igénybe, vissza kell fizetnünk. Csodák nincsenek, másfajta alternatíva, amely felelősen menedzselné az adósságállományt, nem létezik.
Surján László képviselőtársunk azt a képet vetítette elénk, hogy e gazdaságpolitika végrehajtásának nyomán a pangás évei jöhetnek Magyarországon. Lehet, hogy átmenetileg a növekedés, amely egészségtelen, túlméretezett és veszteségből finanszírozott, valóban lelassul. De ha nem ezen az úton fogunk járni, akkor hosszú távra is a pangás és a visszaesés évei következhetnek, ez pedig mindenképpen elkerülendő.
Nem csökken az adósság - vetette szemünkre. Nem bizony! Még ilyen szűkmarkú költségvetés mellett is sajnos a beindult adósságspirál miatt jövőre növekedik.
(12.10)
Csak egyet tudok érteni Urbán László - azóta sajnos már nem képviselőtársunk - valamennyi véleményével. Igaza van: ez még nem a fordulat évének költségvetése. Igaza van, nem elég jelentős a deficit csökkentése és a beruházások növekedése. Abban is egyetértünk, hogy a versenyképesség e pillanatban gyenge Magyarországon. Bizony, magas az élőmunkát terhelő költség; bizony, szükség lenne a versenyképesség javítására. Minden racionális gondolatával közgazdászként egyet tudok érteni, de sajnos miniszterként látnom kell azokat a társadalmi korlátokat is, amelyek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy egyik évről a másikra ilyen gyökeres fordulatot hajtsunk végre.
Tisztelt Országgyűlés! A költségvetéshez közel 270 módosító indítványt nyújtottak be képviselőtársaim, illetve a bizottságok. Ezek nagy részéről ma kell döntést hozni. A következő ütemben már csak fejezeten belüli átcsoportosításokra nyílik majd lehetőség.
A kormány által elfogadásra javasolt indítványok - amelyek száma huszonkettő - közel 160 ponton érintik a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot.
A benyújtott adó- és költségvetési törvényeket több fordulóban és részletesen megtárgyalta az Érdekegyeztető Tanács, a plénumon is, és szakbizottságaiban is. A tárgyalások eredményeként az ÉT 1994. november 25-i és 27-i ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselői között olyan átfogó megállapodás jött létre, amely több ponton érintette az adó- és költségvetési törvényeket. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kormány - az Érdekegyeztető Tanáccsal kötött megállapodásban vállalt kötelezettségének eleget téve - beterjesztette a megállapodásban foglalt módosításokat a parlament részére, és ezeket támogatni is fogja.
Nagyon röviden, néhány gondolattal kötelességem a Házat tájékoztatni az ÉT-megállapodás jelentőségéről. Hamis az az érv, amely azt állítja, hogy a döntés ily módon parlamenten kívülre kerül. A parlament fogja meghozni a döntéseket annak tudatában, hogy van egy kompromisszumokra épülő egyetértés a kormány és a szociális partnerek között.
Az átalakulás terhei a megállapodás nyomán méltányosabban oszlanak el, mint az eredetileg betervezett javaslatok alapján. A partnerek önmérsékletet és bölcsességet tanúsítottak. Ez segítheti a társadalmi béke megőrzését. Világosan kiderült, kikre számíthat a kormány, és kik azok, akik túllépik a realitásokat, a józan belátás határait.
A belső átcsoportosítások nem változtatták meg a gazdaságpolitika lényegét. Több ösztönzés jut a vállalkozásoknak, és körülbelül 6 milliárd forintnyi beruházás megy fogyasztásra. Ez nem jó - de a békesség megéri ezt a kompromisszumot. A hiány nem növekedik az átcsoportosítások nyomán. Megmarad a társadalmi-gazdasági megállapodás megszületésének esélye, amelyre nagy szüksége van az országnak.
Nem hallgathatom el a sztrájkfenyegetéseket sem. Ezek a levegőben lógnak. A fenyegetés feszült hangulatot teremt és nem segít. Ellenkezőleg, további károkat okozhat. Csak egymás terhére osztozkodhatnak az egyes érdekcsoportok. Csak a megegyezés lehet konstruktív magatartás. A kormány erre törekszik, de nem mindenáron. Nem hagyja magát zsarolni, és nem vállal további túlelosztást.
A gazdálkodó szervezetekkel kapcsolatban a módosítások nyomán javasoljuk, hogy a jövő évtől a mezőgazdaság gázolaj-felhasználásához kapcsolódó költségvetési támogatást fogyasztásiadó-visszatérítési rendszer váltsa fel. Ezzel egyidejűleg lényegében megmaradnak a kedvezmény mértékére, az alanyi körre, az igénybevétel valamennyi egyéb feltételére vonatkozó, jelenleg érvényes alapelvek.
Kérem tehát, ne tévesszen meg senkit az agrártámogatás keretének csökkentése, hiszen a korábbi forrás - bevétel-visszaigénylés révén - hiánytalanul az igényjogosultak rendelkezésére fog állni.
A vállalkozások költségvetési támogatásának keretében a MÁV állami támogatásának rendszerét kritikák érték. Az alulfinanszírozottságra utaló, közvéleményt megtévesztő észrevételek azonban reakciót kívánnak. Nem tudom, milyen számítási metódusra épült az az állítás, hogy a hazai vasutak esetében az állami támogatás 17 százalékos. Vegyük csak számításba: 15 milliárd forint termelésiár-kiegészítést, 6,6 milliárd forint felhalmozási támogatást és mintegy 7 milliárd forint fogyasztóiár-kiegészítést javasolunk '95-re a vasutak részére. Továbbá számolunk olyan állami kezességvállalás beváltásával is, amely közel 19 milliárd forint, állammal szembeni tartozás elengedése címén.
Összességében tehát 52,5 milliárd forint közvetlen állami szerepvállalást tartalmaz a jövő évi költségvetés. Ezzel a több mint 50 százalékos támogatottsággal már nagyon közel állunk az Európában is legmagasabb, 60 százalékos támogatottságú olasz vasutakhoz.
Ha kiegészítem a felsorolást a mintegy 26-27 milliárd forint állami kezesség mellett felvehető hitelkeret összegével, amely a MÁV jövő évi veszteségét finanszírozza, akkor egyáltalán nem gesztusértékű segítségnyújtásról beszélhetünk. Ilyen körülmények között nem segíthet a sztrájk fegyvere. Nagyobb veszteség már nem vállalható. Racionalizálni kell a MÁV-ot, másképp a pénzügyi szanálás nem ér semmit. Ha a racionalizálás és a gazdálkodás eredményesebb lesz, megnyílhat a további béremelés lehetősége is.
Röviden, tisztelt Ház, a költségvetési intézmények széles területéről.
Az 1995. évi költségvetési javaslat egyik legvitatottabb kérdése volt az intézményi szféra bérfejlesztése. Az eredeti költségvetési javaslat a közalkalmazottaknál azzal számolt, hogy az 1992. július 1-je előtti nem közalkalmazotti munkaviszony '95. január 1-jétől történő beszámítására sor kerüljön, az illetményalap mértéke viszont ne változzék. A köztisztviselőknél az illetményalap '95-ben is 18 ezer forint marad, de a költségvetés 90 százalékos illetménybeállási szintig támogatást nyújt ahhoz, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény illetmény-előmeneteli rendszere január 1-jétől kötelezően hatályba léphessen. A fegyveres erők és rendvédelmi szervek hivatásos állományú dolgozói részére 10 százalékos béremelés megvalósítását számolta a költségvetés. Összesen az intézményi szféra béremelésére 22 milliárd forint előirányzatot terveztünk.
Az eredeti javaslatot képviselői indítványok módosították, amelyek figyelembe vették az érdekegyeztetés során született megállapodásokat is. Ezekkel a javaslatokkal a kormány egyetért. Ennek alapján a közalkalmazottak illetményrendszerében az "A" fizetési osztály 1. fizetési fokozatának megfelelő illetmény összege 1995. január 1-jétől az eddigi 8000 forintról 8500 forintra emelkedik. A számítások szerint az A/1 mértékének emelése 16,4 milliárd forint többletforrást igényel, s finanszírozni tervezzük a hasonló feladatokat ellátó nem állami intézmények alkalmazottainak bértöbbletét is. Ennek fedezete átcsoportosításokkal teremthető meg, de szükség van arra is, hogy a nem közalkalmazotti munkaviszony beszámítására csak egy évvel később, 1996. január 1-jétől kerüljön sor. Ez utóbbival a központi költségvetési szerveket magában foglaló fejezetek, valamint az önkormányzatok központilag tervezett előirányzatait korrigálni szükséges.
A köztisztviselők esetében rendezőelvként változatlanul az javasolható, hogy az illetménybeállási szint 90 százalékos mértékéig a költségvetés nyújtson támogatást, beleértve az önkormányzati tisztviselőket is. A betervezett előirányzat erre a célra 7,9 milliárd forint.
Számos módosító indítvány foglalkozott a felsőoktatás, a kultúra, az ifjúságpolitika és az egyházak részére nyújtandó támogatással. A módosító indítványok közül a kormány azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek a többletigényekhez forrást is megjelöltek, miután a költségvetés hiánya nem növekedhet.
A felsőoktatás a törvényjavaslat szerint a viszonylag kiemelt fejlesztések körébe kerül. Ez lehetővé teszi a hallgatólétszám további növelését, ami a pénzbeli juttatások és a képzési költségek növelésével jár. Más normatívákra - a szociális juttatásokhoz hasonlóan - azonban nincs mód az egy hallgatóra jutó pénzbeli támogatás növelésére. Nem érthetünk egyet azokkal a javaslatokkal sem, amelyek a felsőoktatás támogatását csökkenteni kívánták. Voltak ilyen javaslatok is.
Nem támogatjuk azt az indítványt, amely a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó egyetemek egyes részlegeinek és ezek előirányzatának visszacsoportosítására vonatkozik. E kérdésben a felsőoktatási törvény szellemében célszerű eljárni, amely szerint valamennyi - nem a Honvédelmi és a Belügyminisztériumhoz tartozó - intézmény költségvetése a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz kerül. Kivéve azokat a területeket, ahol a két minisztérium meg tud állapodni egymással.
Az Országos Tudományos Kutatási Alap többlettámogatási javaslatát nem támogatjuk annak ellenére, hogy az indítvány forrást is megjelölt. Az OTKA ugyanis számos, folyamatban levő pályázatára továbbra is azonos összegű támogatás jut. Forráscsökkenés csak egy kiugróan nagy összegű, lejáró pályázat helyett induló új pályázat alacsonyabb összege miatt fog bekövetkezni.
(12.20)
A kulturális ágazaton belül a költségvetési törvényjavaslat nem ad módot az országos intézmények támogatásának növelésére. Igen nagy összegű viszont a Magyar Televízió és a Hungária TV Alapítvány támogatása. Ez utóbbiak támogatásának növelésére jelenleg nincs mód; ilyen javaslatot nem tudtunk támogatni. Indokoltnak tartjuk azonban néhány olyan indítvány elfogadását, amelyek viszonylag kisebb összeggel javíthatják egy-egy kulturális terület helyzetét. Így 120 millió forinttal javasoljuk a Mozgókép Alapítvány támogatásának növelését, és a közoktatási intézmények könyvbeszerzéseinek segítése százmillió forinttal az Országos Játékalapból a Nemzeti Kulturális Alap útján. Más kulturális célok és alapítványok többlettámogatására most nem tudtunk forrást biztosítani.
Az Európai Ifjúsági Központ kialakításához és működésének indításához a törvényjavaslat százmillió forintot irányoz elő. Bár több indítvány szorgalmazza ennek az összegnek a felemelését, erre nem láttunk lehetőséget; de konkrétan valószínűleg szükség sem lesz rá. Amennyiben a munkálatok előrehaladása azt indokolja, a kormány a jövő év folyamán megvizsgálja az igények kielégítésének lehetőségét, szükség szerint annak pontos mértékét.
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény költségvetési hatásai '95-től már érvényesülnek. Az ezzel összefüggő költségvetési támogatás két és félszeresére, közel kétmilliárd forintra nő a törvényjavaslatban. A kisebbségek képviselői szorgalmazták, hogy a megalakuló helyi kisebbségi önkormányzatok számára biztosítsunk költségátalányt. Ezért támogatjuk azt az indítványt, amely 80 millió forint átcsoportosítását ajánlja a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványának 550 millió forintos támogatásából.
A benyújtott törvényjavaslathoz képest csaknem 500 millió forinttal támogatjuk a békepartnerség programját, ugyancsak átcsoportosítások révén.
A központi költségvetési fejezetek, illetve intézmények a pótköltségvetésben érvényesített támogatáscsökkentés és a '95-ös költségvetési törvényjavaslat forráscsökkentő intézkedéseinek, valamint a várható költségnövekedések ismeretében tervezték meg a működőképesség fenntartásához szükséges létszámcsökkentést. Az elhatározást a köztisztviselői törvény alá tartozó intézményi körben az is indokolta, hogy a bérbeállási szint 90 százalékról 100 százalékra történő emelését saját erőből kell az intézményeknek megoldaniuk.
Hangsúlyozzuk, hogy itt nem elrendelt, hanem önkéntes és felmért intézkedésekről van szó. A létszámcsökkentés mértéke tehát indokoltan haladja meg az ez évi pótköltségvetési törvényben jóváhagyott 500 millió forintos előirányzatot.
A kormány által elfogadott, összesen 1,9 milliárd forint egyszeri kiadással járó, 3049 főt érintő létszámleépítés végrehajtása a '95. évi költségvetés teljesítésének fontos, nélkülözhetetlen feltétele. A felmondások kiadását, illetve a már kiadott felmondásokkal járó kifizetési kötelezettségek teljesítését több esetben a fedezethiány akadályozza. Ezért indokolt, hogy lehetővé tegyük a kormány által jóváhagyott előirányzatok engedélyezését és kiutalását, elősegítve a létszámcsökkentés végrehajtását és csökkentve ezzel a '95-re áthúzódó kifizetéseket.
Tisztelt Országgyűlés! Röviden a szociálpolitika néhány konkrét ügyéről. Az Érdekegyeztető Tanáccsal történt maratoni egyeztetés, illetve az önök által benyújtott módosító indítványok a gyermektámogatások '95. évre tervezett kormányzati elképzeléseit módosították, alapvetően megváltoztatták. Így a gyermekkedvezmény adórendszerbeli megszüntetésének részleges ellensúlyozására '95-ben az 500 ezer forint alatti jövedelmű magánszemélyek gyermekenként havi átlagban 200 forintos támogatásban részesülnek.
Ennek költségvetési kihatása 4,7 milliárd forint. Az előbbi juttatáshoz szükséges forrás biztosítása miatt a gyesnél, a gyednél és a gyermeknevelési támogatásnál 1995. július 1-jétől kerül sorra a jogkiterjesztő lépéssorozat. A jogkiterjesztések félévi kiadási többlete négymilliárd forint. Bár a sokak által hiányolt bölcsődei normatíva '95-ben sem kerül bevezetésre, de annak érdekében, hogy az önkormányzatok lehetőséget kapjanak a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztésére, 335 millió forint kerül a népjóléti fejezetnél beállításra, amelyhez pályázat útján lehet majd hozzájutni.
Az energiaárak emelésének ellensúlyozására, részleges kompenzáció céljából a költségvetés 9 milliárd forint céltartalékot irányoz elő, amely enyhíti a legrászorultabb lakossági csoportok, illetve a legnagyobb energiafogyasztó intézmények gondjait.
A kompenzációs keret felhasználására az ÉT-ben történt egyeztetés után kerül majd sor. A kompenzációs keret abszolút összege nem bővíthető.
Az alanyi jogú családipótlék-rendszer gondjai közismertek. Úgy gondoljuk, a mai ellentmondásos családi pótlék bármilyen mértékű növelése csak továbbfokozná az e juttatással kapcsolatos problémákat. Ez a magyarázata annak, hogy a kormány nem támogatja a családi pótlék növelésére vonatkozó javaslatokat.
Az önök asztalán van már a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak '95. évi költségvetési törvényjavaslata helyett az az átmeneti törvény, amely biztosítja az alapok működésének folyamatosságát. Természetesen még ez évben benyújtja a kormány a részletes költségvetést is. Úgy tűnik, hogy az alapok egyensúlyának jövő évi megteremtése nagyobb feladat, mint ahogy azt előre láttuk. Ha nem is mindenben tudtunk a társadalombiztosítási önkormányzatokkal közös nevezőre jutni, abban igen, amivel az állami költségvetés eredetileg számolt, hogy az alapok egyenlege nullszaldós legyen. Így tehát a központi költségvetésnek nem kell további terheket vállalnia az alapok finanszírozására.
A társadalombiztosítás önkormányzataival történő egyeztetések alapján, amelyek az Érdekegyeztető Tanács megállapodásának is részei, lazítottunk azon az eredeti követelményen, amely szerint a tb-alapok '95. január 1-jétől a központi költségvetés forgóalapjáról váljanak le. Fél év haladékot javasolunk magunknak és a tb-ala-poknak azért, hogy ezt a lépést akkor lehessen megtenni, ha az alapok pénzügyi gazdálkodási helyzetét sikerül stabilizálni. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az alapok olyan értelmű stabilizálása, amely azt eredményezné, hogy nem kerül sor további vitákra a tb-önkor-mányzatokkal, minden bizonnyal nem fog menni. Ahhoz olyan szisztémát kellene működtetni, amelynek alapján az ellátások forrása alapvetően a járulék, s ehhez ellátási rendszereinket racionalizálni kellene. Mindez nem nélkülözheti a tb-járulék behajtási, ellenőrzési tevékenység átfogó reformját sem.
Tisztelt Ház! Röviden néhány gondolatot az önkormányzatokról. A helyi önkormányzatok költségvetési kapcsolataival is sok képviselőtársam foglalkozott. Abban közös nevezőn voltak kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt, hogy aggodalmukat fejezték ki a lakossági szolgáltatások színvonalának romlása miatt. Kétségtelen, nehéz év előtt állnak az önkormányzatok és az önkormányzati intézmények, ugyanúgy, mint az egész nemzetgazdaság vagy az államháztartás más területei. Azt azonban határozottan cáfolnunk kell, hogy a falvak elhalálozásához vezetne ez a költségvetés.
Az igaz, hogy a személyi jövedelemadó átengedési mértékének növelése a falvakat nem teljeskörűen érinti, hiszen ott sok helyen alig van adóztatható jövedelem. Viszont éppen ezeket az önkormányzatokat segíti a személyi jövedelemadó-kiegészítés rendszere, amelynek révén '95-ben lakosonként 900 forinttal több forráshoz juthatnak. Hozzá kell tenni, az is segít a falvakon, hogy a személyi jövedelemadóból 11 milliárd forint a munkanélküliség mutatói alapján illeti meg az önkormányzatokat. Ezáltal tehát ott keletkezik a forrás, ahol leginkább oldani kell a feszültségeket.
A főváros panaszai érthetőek. Hiszen 35 százalékos személyi jövedelemadóból itt csak alig valamivel több mint 31 százalék marad. Ugyanakkor a munkanélküliséggel sújtott észak-keleti megyékben 40 százalék feletti a személyi jövedelemadóból való részesedés mértéke.
Sokan a normatívák emelését javasolták. Sajnos nem sikerült olyan forrásokat feltárnunk, amelyek az ehhez szükséges fedezetet megteremtették volna. A szűkös lehetőség ellenére a költségvetési törvényjavaslatban az önkormányzatok számára javasolt 40 milliárd forint központi forrástöbblet továbbnövekedhet néhány módosítás elfogadásával. Az önkormányzati területen mintegy 6 milliárd forinttal több támogatás szükséges a közalkalmazottak 8500 forintos illetmény-kategóriájának bevezetéséhez.
(12.30)
Kisebb összegű előirányzatokkal kívánjuk segíteni a megalakuló helyi kisebbségi önkormányzatok működését, valamint az önkormányzatok gyermek- és ifjúsági feladatokkal összefüggő új kötelezettségeinek teljesítését is.
Javasoljuk elfogadni azt az indítványt is, amely a választásokat követően létrejövő új önkormányzatok '95. évi költségvetésének elfogadási határidejét meghosszabbítja, ezáltal az új önkormányzatokat büntető kamatfenyegetettség megszűnik.
A központi költségvetés bevételi főösszege a javaslat szerint 4,7 milliárd forinttal nő, ugyanennyivel emelkednek kiadásai is. Tehát az elfogadásra ajánlott módosítások a beterjesztett hiány mértékét nem módosítják. Ennek a fontos követelménynek az elfogadását mindenképpen kérjük a tisztelt Háztól.
A bevételi oldalon mindössze négy konkrét összefüggés mutatható ki. Az energiaár-változások miatt 2 milliárd forinttal több lesz az úgynevezett különleges helyzetek miatti befizetés, és 7 milliárd forinttal nő az általános forgalmiadó-előirányzat.
Az adósságszolgálattal kapcsolatosan 1,2 milliárd forint bevételi többlet keletkezik, ami a jamburgi gázszállítás árbevételi többlete. Ezen összegek, mint arról már szóltam, a kiadási oldalon szociális támogatás formájában jelennek meg ellentételezés címén.
A már említett mezőgazdasági gázolaj-felhasználás kapcsán az új elszámolás miatt 5,5 milliárd forinttal csökken a fogyasztásiadó-bevétel.
A munkanélküliség által leginkább sújtott területek segítése céljából a kormány egyetért azzal a javaslattal, hogy a kiemelt térségekben székhellyel rendelkező vállalkozások, ahol a munkanélküliségi ráta meghaladja a 15 százalékot, a térségben megvalósított gépberuházások után a gép értékének 6 százalékát a számított társasági adóból visszatarthassák.
Az igénybe vett adókedvezmény visszafizetendő abban az esetben, amennyiben a gép három éven belül értékesítésre kerül.
Ilyen paraméterek mellett a kormány vállalni tudja a jövő évre beterjesztett legfontosabb feladatok teljesítését, be tudja tartani az érdekegyeztető megállapodások kötelezettségvállalásait, és beválthatja a '95-ös gazdaságpolitikai programot.
Az elfogadásra ajánlott módosító indítványok tehát nem növelik, igaz, nem is csökkentik a költségvetés tervezett hiányát.
Ez azt jelenti, tisztelt Ház, hogy a munka a költségvetési törvény jóváhagyása után sem állhat meg. Most már a szakmai programok felülvizsgálatával és a feladatok racionalizálásával kell felgyorsítanunk az államháztartási reformot, hogy év közben a költségvetés egyensúlyi pozícióját tovább lehessen javítani.
Kérem a tisztelt Házat, mérlegeljék a válaszokat, az elfogadásra ajánlott módosításokat, és azokat szíveskedjenek megszavazni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
