DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt ötöd Ház vagy nem tudom, hányadrésznyi Ház, a képviselők számát illetően. (Brúszel László kezével mutatja: Tized!)
Akkor, ha valaki már tizenötödiknek vagy tizenhatodiknak szól egy témához, annak a kenyerét már nagyrészt elveszik. Ezért én nem akarok ismétlésbe bocsátkozni, ez a Ház az ismétléseket nagyon sokszor megtette már.
Surján László képviselő úr beszélt hozzászólásában az elvesztegetett időről, pedig az idő az erőforrások közül a legfontosabb, semmi más erőforrással nem pótolható. Ha egy parlament jól akar gazdálkodni, akkor elsősorban az idővel kell gazdálkodnia. Az idő visszahozhatatlan és az időkapacitás egészében tökéletesen rugalmatlan.
A napokban olvastam Herczeg Ferenc Hűvösvölgy című regényét, amelyben a következőket írja: "Fájdalom, a nemzet nem aknázta ki az óriási és soha többé vissza nem térő esélyt. Az időt kicsinyes és meddő politikai huzavonákkal tékozolják, melyek elterelik a közfigyelmet a nemzet igazi érdekeitől és olyan gyűlölködést lobbantanak lángra, amely vészesen meglazítja a nemzeti összetartozás érzését."
Azt hiszem, az MSZP-t nem érheti az a vád, hogy az időpazarlás útjára lép. Bennünket nem a rivaldafény, nem a televízió-közvetítés nagyszerűsége, hanem egészen más gondolatok foglalkoztatnak; mi nem fényleni, hanem használni akarunk.
Ezek után engedjék meg, hogy a költségvetési törvényjavaslat kapcsán csak a gazdaságpolitikai háttérrel foglalkozzak, hiszen említettem, hogy néhány hozzászóló már elvette a kenyeremet. Azt hiszem, az itt lévők mindegyike, mindegyik képviselőtársam elismeri, hogy a szükség diktálta restrikciós monetáris és fiskális politika érvényesül. Még egyszer hangsúlyozom: a "szükség diktálta". Ha azonban a fejlett országok gazdaságának működését megnézzük, azt tapasztalhatjuk, hogy az erős restriktív monetáris vagy fiskális politika hosszú távon nem lehet eredményes.
Adam Smith az 1700-as években, Vizsgálódás a nemzeti vagyonosság természetéről és okairól című művének ötödik könyvében a közjövedelemmel foglalkozik, elemzi, hogy melyek a fejedelem - most, mai értelemben az állam - szükséges kiadásai és azokat hogyan lehet biztosítani.
(16.50)
Az 1995. évi költségvetési törvényjavaslat csak a szükséges kiadásokkal számol, azonban ennek mértékét a GDP szintje nagymértékben befolyásolja. A kiadások és bevételek szerkezetének - még egyszer hangsúlyozom: szerkezetének - finomítására bizonyára, a GDP mértéke alapján, több módosító javaslatot nyújtanak be képviselőtársaim. Adam Smith híressé vált négy adószabályában elsősorban azt rögzíti, hogy - idézem - "A polgárok az állam oltalma alatt szerzett vagyonuk, különösen jövedelmük arányában egyenlékenyen terhelhessenek adóval". Egyenlékenyen! A törvényjavaslat ezt az egyen-lékenységet jórészt megvalósítja, többek között azzal is, hogy nem az adóalapból, hanem az adóból vonja le a különböző kedvezményeket.
Helyes az, hogy a költségvetési törvényjavaslat a felhalmozás-fogyasztás arányát az egyensúlyi követelményeknek megfelelően kívánja befolyásolni. Azonban olyan piaci körülményeket kell megvalósítani a többi irányítási-szabályozási rendszerrel együtt, amelyek elsősorban az állóalapok, a korszerű állóalapok felhalmozását segítik elő.
1985-ben Szarvas Péter kutatónak volt egy anyaga, amelyben bebizonyította, hogy az OECD-országokhoz viszonyítva a felhalmozást illetően Magyarország a harmadik helyet foglalta el. Mégis nagyon rosszul állt a gazdaság szénája, mert nem az állóalapok felhalmozása, hanem a forgóalapok felhalmozása történt meg. Tehát még egyszer hangsúlyozom, olyan hátteret kell biztosítanunk a piacgazdaságban, hogy elsősorban a korszerű állóalapok felhalmozása valósuljon meg.
Egyet lehet érteni azzal, hogy a piacgazdasági rendszer kiépítése során a hazai adottságokat is figyelembe kell venni. A gazdaság működését ugyanis nemcsak a termelési tényezők, a már annyiszor emlegetett erőforrások, hanem a hosszú időszak során kialakult erkölcsi normák, hagyományok és az intézményi rendszer is jelentősen befolyásolja.
A költségvetési törvénytervezet foglalkozik a megtakarítási hajlandósággal. A megtakarítási hajlandóság, a jövőbeni fogyasztás nemcsak a jelen fogyasztását, hanem a beruházásokat is számottevően formálja. A fejlett országokban tapasztalható folyamatok azt igazolják, hogy a kiegyensúlyozott növekedés csak kiegyensúlyozott megtakarítási hajlandósággal valósítható meg. Samuelson, Nordhaus és a többi neves kutató például Amerikában megvizsgálták azt, hogy a beruházások, a növekedés milyen mértékben alakult az elmúlt 75-85 évben, és minden esetben csak azt tudták igazolni, hogy csak kiegyensúlyozott megtakarítás biztosíthatja a növekedést.
Az 1995. évi költségvetési törvényjavaslat és az azt megalapozó adórendszer a tartós megtakarításokat azzal segíti elő, hogy a betéti kamat adója 0 kulcsos, a tartós megtakarítást ösztönzik az élet- és más hosszútávú biztosítások is. Az egyéni életbiztosítások kedvezménye csak tíz évnél hosszabb idő után válik esedékessé.
Ennek kapcsán eszembe jut, és egy kicsit irigykedve gondolok arra, hogy Japánban az összes megtakarítás 55 százaléka lakossági megtakarítás. Azonban a japán kormány olyan komplex gazdaságpolitikát dolgozott ki, amely minden oldalról a megtakarítások irányába viszi a lakosságot, a vállalatokat és az egyéb szervezeteket. Ebből a szempontból is nagyon sok olyan eszközt vehetünk át Japántól - a magyar sajátosságokat figyelembe véve -, amelyek ezt a vonalat erősítik.
A fejlett országokban élő közgazdászok közül Mitschke, Feldstein, Peterson és a többiek már régen bizonyították, hogy alacsonyabb adókulccsal hosszú távon nagyobb a költségvetés adóbevétele is. Ezt Mitschke a volt NSZK példáján igazolta. Hiszen ezáltal a vállalkozónál több profit marad, így nagyobb a fejlesztési lehetősége, nő az adóalap, emiatt az alacsonyabb adókulcs ellenére is több lesz az állam adóbevétele.
(17.00)
Az alacsonyabb adókulcs egyben csökkenti a feketegazdaságot és a teljesítmény visszafogását is. Az 1995. évi költségvetési törvényjavaslatot alapozó adórendszer ennek eleget tesz egyrészt azzal, hogy - mindenki által ismerten - a társasági adókulcs 36 százalékról 18 százalékra csökken.
A vállalkozók a megtakarítások felhasználásánál, a beruházásoknál nemcsak a hitel-kamatláb nagyságát veszik figyelembe, hanem a tőke határteljesítő képességének alakulását is. Ezért a profitkilátások is nagy mértékben befolyásolják döntéseiket. Annak érdekében, hogy a profitkilátások alapján a vállalkozók beruházásokba fogjanak, nagyon sok tennivalónk van.
Kaldor mondja egyik írásában, hogy a profitkilátás sokszor hit kérdése is, de ezt a hitet a kormánynak kell megalapozni.
A növekedés csak akkor elfogadható, ha a passzív alkalmazkodás helyett áttérünk az aktív alkalmazkodásra, ami lényeges strukturális változásokat követel meg. Ennek alapján többek között fejleszteni kell a komparatív előnyöket biztosító ágazatokat, azokat az ágazatokat, amelyek hosszú távon bírnak komparatív előnyökkel, és az információs szektort egyaránt. Az elmúlt években az amerikai statisztika azt igazolja, hogy az információ-szektor nagyobb részben járult hozzá a GDP növekedéséhez, mint a mezőgazdaság és az ipar együttvéve. A költségvetési törvényjavaslat fiskális eszközeivel a kutatás és az oktatás fejlesztése érdekében sokat tehet az információs szektor fejlődéséért. Az oktatást és a kutatást azonban nem csak pénzügyi kérdésekre kell koncentrálni - persze, fontos az is, hogy mennyi pénzt kap a kutatói és az oktatói bázis -, hanem nagyon sokat kell tenni a kutatás és az oktatás hatékonyságának javítása érdekében, magyarul, hogy a kutatásra és az oktatásra fordított pénz megtérüljön a nemzetgazdaság javára.
A délelőtt folyamán és korábban hozzászólók - érthetően - nagyon a pénzügyi oldalra helyezték itt a hangsúlyt, holott az oktatás és a kutatás hatékonysága szempontjából más területeket is érdemes megvizsgálni.
Megalapozott költségvetés csak megalapozott információs rendszerrel készíthető el. Ezen információs rendszer bevezetését azonban megnehezítik a piaci viszonyokban bekövetkezett változások. Nemcsak a KSH-t kell tehát nekünk ezért elítélnünk, hogy ilyen vagy olyan az információs rendszer, mert elég nehéz a KSH és más információt feldolgozó intézmények helyzete akkor, amikor a piaci viszonyokban olyan gyors változások mennek végbe. Ennek ellenére meg kell tenni mindent azért, hogy a jövőben a költségvetési törvényjavaslat igen jól megalapozott információs bázison készüljön el. Ezzel kapcsolatban képviselőtársaim már sok észrevételt tettek.
A délután Surján úr és sok képviselőtársam által elmondott makrogazdasági összefüggésekkel kapcsolatban - amikor kifejtik, hogy a keresletvisszafogó vagy a kínálatösztönző gazdaságpolitika a helyesebb - hadd említsem meg, hogy a makroökonómiában a világon mindenütt úgy tanítják - nemcsak Magyarországon Dittmar és Simonits Zsuzsa a közgazdasági egyetemen, hanem Nordhaus, Samuelson és a többi neves amerikai közgazdász is -, hogy ha egy országban a bérek nem nőnek, akkor a munkaerő iránti kereslet megnő; ha a munkaerő iránti kereslet megnő, akkor a foglalkoztatottság is nő; ha a foglalkoztatottság nő és a feltételek egyébként biztosítva vannak, akkor nő a kibocsátás; és ha nő a kibocsátás, akkor szükségszerűen csökken az infláció. Elnézést, hogy erről az összefüggésről szóltam.
Ehhez az összefüggéshez azonban hozzá kell tenni azt is, hogy a bérek növekedhetnek, és ez a kumulatív folyamat akkor is beindul. A bérek növekedését azonban ebben az esetben a termelékenység növekedésének kell kísérni, vagy még pontosabban: a termelékenységnek jobban kell nőni, mint ahogy a bérek emelkednek. És hogyha Magyarországon a termelékenység növekedése eléri azt a szintet, amit jó lenne, ha elérne, akkor a bérek növekedésének nincs akadálya.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
