DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE
DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Barátaim! A szövetkezeti törvénnyel kapcsolatban nem akarok belemerülni számadatokba, rendeletszámokba, mert nem vagyok közgazdász, én egy egyszerű vidéki parasztgyerek vagyok, akinek ugyan megvan az aranykalászos gazdatanfolyama; a számoknak nem vagyok embere, de következtetni tudok és a tapasztalatomat el tudom mondani.
De nem is akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen az előttem felszólalók már kimerítették; persze ez egy olyan anyag, amit nem lehet kimeríteni, erről estétől reggelig, reggeltől estig lehetne beszélni. Egy biztos: valóban úgy van, hogy a szövetkezeti mozgalommal a magyar paraszt tudomásom szerint - amelyet megértem - az 1930-as évek óta foglalkozik, hiszen e foglalkozás gondolatával jött létre a Hangya szövetkezet és egyéb áruértékesítő szövetkezetek. Ezek mentek is csodálatosan, szinte állami támogatás nélkül. Én hasonlókban szeretnék gondolkodni, tekintettel arra, hogy a sertésállomány nem jó, kifogás alá esik, nem hússertést tenyésztenek a magyar gazdaságban, csak egyes telepeken vagy egyes egyéni gazdálkodók. Ezzel még nincs is nagyobb baj, mert ez egy év alatt meghozza a maga eredményét, ha egy olyan fajtát kiválasztunk, takarmány-szükséglettől függetlenül. Ezt azért kell mindenképpen előtte elmondanom, hogy egy kis fogalmat adjak a magam vidékéről, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből és Törökszentmiklósról, ahonnan jöttem.
A szarvasmarhánál már nehezebb a helyzet. Olvasom itt a Gazda újságban, hogy Magyarország szarvasmarha-állománya, tehénállománya 251 ezer, ez rendkívül alacsony. A magyar ember szólását idézem - és nem véletlenül - és ezt alá tudom húzni, hogy minden katasztrális holdra egy számos állat tehető. Ezért gondolkodott az ezelőtti ember lóban, szarvasmarhában, esetleg anyakocában, de baromfiban egyáltalán nem; az volt, az van, azt sem tudta, hogy mennyi volt az udvarán, mert még orozva is kelt aratás után meg még ilyenkor is. Élte az a baromfi a maga életét és csodálatos húst adott, adta a magyar termék minőségét anélkül, hogy minőségi bizonyítvánnyal el lett volna látva.
Tehát a szövetkezeti politikában gondolkodott és itt egy pillanatra meg kell állni. Amikor ország-világ előtt hangoztatja a kormány - vagy napilapok, sok ember, sok újságíró, mi, szakemberek -, hogy a magyar mezőgazdaságot körülbelül 8-10 százalék foglalkoztatottság jellemzi, én ezt megcáfolom, ez így nem igaz. Én inkább 50-60 százalékban gondolkodom. Nemcsak azok az emberek foglalkoznak mezőgazdasággal, akik fogják az eke szarvát, mélyen tisztelt hölgyeim és uraim. Nagyon szorosan hozzátartozik az, hogy a mezőgazdasági terméket előállító üzemek is a mezőgazdasághoz kötődnek; hogy ez nagyon régen volt, ezzel egyetértek, nem is akarnék oda visszamenni, mert elfáradnának azok az emberek, akik ma élnek, ha egész nap, egy hétig szántanának egyfolytában, gyalog.
Abban gondolkodik, hogy igenis, addig szövetkezeti politikáról nem beszélhetünk, amíg azok a mezőgazdasági termékeket feldolgozó üzemek vissza nem integrálódnak anyagilag az alaptevékenységhez, a mezőgazdasághoz. Én ezt úgy jegyeztem meg egy héttel ezelőtt Szolnokon, egy agrárfórumon, hogy az állam ne használja tovább a mezőgazdaságot itatóspapírként. Ez nem bír el mindent; mert itatóspapírként használjuk, a cukorgyári ember már mindjárt iparos ember lett, a húsfeldolgozó ugyanúgy, pedig abból a termékből dolgozik. Egy eklatáns példát említettem a múltkor egy felszólalásomban, hogy nyolc kiló búza egy kiló kenyér ára. Talán jó volna abból a nyolc kiló búzából lett kenyér árából visszaforgatni a mezőgazdaságba, hogy azok a termelőszövetkezetek, amelyek még jók, ne menjenek tovább tönkre és azok a termelőszövetkezetek is, amelyek tönkrementek, hogyan mentek tönkre? Nem mindegyik ezért ment tönkre, hangsúlyozni kívánom. Itt azért a szövetkezetek mellé állok, hogy nem mindet lopták el, egyszerűen lehetetlen helyzetbe kerültek.
Ezek azok a problémák, amelyek engem foglalkoztatnak, addig szövetkezeti politikáról igazán nem beszélhetünk, míg az onnan megtermelt áruk jövedéke vissza nem jön valamilyen formában. Úgy gondolom, ha egy közös szövetkezetet alakítunk, feltétlenül részt kell vállalni a gabonaiparban egy malomrészvényben, egy vágóhídi részvényben, egy cukorgyári, egy növény-olajiparban vagy egy baromfifeldolgozó-ipari részvényben. Én a baromfifeldolgozó-iparból mentem nyugdíjba, 27 esztendőt töltöttem el a törökszentmiklósi Barneválban, a baromfifeldolgozó vállalatnál, láttam a csirkék minőségét, hogy az egyenesen csapnivaló.
Volt valamikor egy mondás, hogy "te csirkefogó vagy," az a csirkefogó valóban megszenvedett, mire megfogta vasárnap reggel a pörköltnek valót délre, mert elfáradt ő is meg a csirke is. Ma ha az a csirke leesik a kocsiról, az ott marad, nem megy el! (Derültség, zaj.) Ebből nem lesz jó íz, könyörgöm! (Szórványos taps.)
Itt gondolkodom abban, hogy a magyar mezőgazdaság a belterjes gazdaságra volt szorítkozva, részben muszáj volt, az adottsága is követelte tőle. Az én apám 32 katasztrális hold földön gazdálkodott, ott tehén, ló, anyakoca, baromfi, pulyka, kacsa, liba, gyöngyös rengeteg volt, amelynek kiváló zamatát azt hiszem, mindnyájan ismerjük. Van olyan 40 éves ember, aki talán nem is ismeri a hízott kacsa csodálatos ízét. Erre utalok én, hogy be kellene integrálni azokat a vállalatokat, amelyek a gazdaság felépítésében szolgálnak.
(15.30)
A szövetkezeti politikára visszatérve - illetve annál vagyok -, csak a lényeget mondom el. Nagyon várom a mezőgazdasági kamara felállását. S azt beszéljük Törökszentmiklóson, meg egész Szolnok megyében is, hogy a kamarának az lesz a feladata - és legyen az a feladata -, hogy ezek az üzemek valamilyen formában, egy jogász vagy közgazdász kidolgozásával többedmagukkal integrálják vissza az alaptevékenységbe a jövedelmi forrást. Mert azt nem lehet tovább tűrni, hogy dupla vagy háromszoros termésünk van búzából, s mégsem tud eleget enni az egyszerű gyári munkás vagy a munkanélküli. Igaza volt annak a képviselőnek az elmúlt ciklusban, aki azt jósolta, hogy 100 forint lesz egy kiló kenyér. Kérem, már 76 forintnál tartunk. Még egy pár hónap és meglesz a 100 forint. Ezt nekünk, földműveléssel foglalkozó országnak nem szabad megengedni.
A szövetkezeti törvénynek egy alapgondolata kell hogy legyen az, amit én itt elmondtam. Nem követelem én ezt, csak kérem az Országgyűlés valamennyi tagjától, valamennyi képviselőtársamtól, hogy ezen nagyon gondolkozzunk el. Ha elhamarkodjuk, meg lehet szavazni. De akkor én a magam részéről mindenképpen azon leszek, hogy az új törvényhez, amit megszavaz a parlament, módosító indítványt nyújtsak be a következő esetekre, amikor ezeket a problémákat mindenképpen meg kell oldani.
Még egy pillanatra igénybe veszem az idejüket, bár nem akarom tovább önöket untatni, de van időnk, úgymond dologidő van, itt ez a dologidő. De nem akarom tisztelt képviselőtársaim idejét feleslegesen rabolni. A vagyonrésszel kapcsolatban néhány mondatot szeretnék mondani; hadd foglaljam össze a saját esetemet. Mert nyilván az embernek a saját példáján keresztül lehet a legjobban ecsetelni azt, amit mondani akar. Nem véletlenül ágálnak nekem személyesen a szövetkezeti tagok, mert minden hónapban egyszer találkozom valamelyik község képviselőjével, és kétségbeesetten mondják azt; hogy lehet az, hogy nem kapunk szarvasmarha-támogatást, amikor eltűntek a szarvasmarhák a falvakból. Nincsenek.
