DR. SZAKÁL FERENC

Full text search

DR. SZAKÁL FERENC
DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Úgy éreztük, hogy szükséges indokolni a Kereszténydemokrata Néppárt szavazatát, mivel a frakció egységesen nemmel szavazott. Az indoklásra azért van szükség, mert bár - ahogy itt a Házban hallották - részünkről is elhangzott olyan felszólalás, amely aggodalomnak adott hangot a törvénytervezettel kapcsolatban, mégis úgy gondoltuk, hogy a fűszerpaprika körül kialakult helyzet gyors és hatékony rendezésére ez a törvényjavaslat alkalmas lehet.
Ezért magam is személyesen aktív szerepet vállaltam a mezőgazdasági bizottságban a törvényjavaslat finomításában, illetve igyekeztünk körüljárni a problémát, hogy az esetleges aggodalmakat megszüntethessük.
Kezdettől fogva abban a felfogásban támogattuk a törvényjavaslatot, hogy ez pusztán arra irányul, hogy a jövedéki törvény által nyújtott eszközöket hatékonyan fel lehessen használni a fűszerpaprika ellenőrzésére. A pénzügyminiszter úr azonban a törvényjavaslat lezárásakor elmondott előadói beszédében bejelentette, hogy 10 százalékos fogyasztói adót kívánnak a fűszerpaprika-őrleményre kivetni.
Tudom, hogy a pénzügyminiszter úr szerint ez a 10 százalék nagyon csekély adó, mégis a vitában említésre került, hogy a Fűszerpaprika Terméktanács Egyesület is legfeljebb 2-3 százalékot tudott volna elfogadni. Erre lehetne azt válaszolni, hogy ilyen alacsony adó esetén talán meg sem éri, a kezelési költség több lehet ennél.
Mégis úgy éreztük, azáltal, hogy mégis csak jelentős fogyasztási adót vetnek ki a fűszerpaprikára, utat nyitottunk, hogy később - esetleg inflációra hivatkozva - ezt emelni is lehessen. Hangsúlyoztuk, hogy a fűszerpaprika különbözik más jövedéki termékektől abban, hogy az alapvetően - a magyar étkezési szokások szerint - élelmiszer. Ez volt az oka, hogy végül a végszavazásnál a kereszténydemokraták nem támogatták a javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit