MIKLÓS LÁSZLÓ

Full text search

MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költségvetés zárszámadásának, különösen akkor, ha ilyen közel van az új költségvetés, mindig vannak olyan momentumai, amilyeneket Szabó Iván frakcióvezető úr is megfogalmazott, hogy mi az, ami tanulságul szolgálhat a következő költségvetésben. Egy-két momentummal egyetértek, néhánnyal vitatkozom; ami két percbe belefér, azt szeretném most frissen elmondani.
Egyetértek azzal, hogy meg kell szüntetni a tb-alapoknak az állami forgóalapba történő átjárását. Tegnap erről a kormányzat tisztviselői tárgyaltak is az önkormányzatokkal. Nem veszik ezt szívesen az önkormányzatok, de ez teljesen ésszerű és racionális lépés.
Amiben vitatom Szabó Iván képviselőtársam állításait, az az, hogy önmagában a fogyasztási adó és az áfa növelése egyértelműen bevételcsökkenést jelent vagy nem jelent olyan bevételnövekedést, amit ettől remélünk. Nem jelent akkor, ha néhány éven keresztül szó nélkül elmegyünk a mellett a tény mellett, hogy mondjuk, változatlan belföldi kőolajtermék-forgalom mellett '93-ban 27 egész valahány tized milliárddal elmaradt a fogyasztásiadó-bevétel a tervezettől. Ennek nyilvánvalóan oka van. Ha elmegyünk szó nélkül amellett - ahogy ezt az APEH elnöke nem túl régen nyilatkozta -, hogy Magyarországon az alkoholból származó fogyasztásiadó-bevétel a '90. évinek 40 százaléka. Ennek is oka van. Akkor tehát, amikor a fogyasztási adó növelésére sor kerül, természetesen ehhez hozzá kell rendelni azt is, ami most megjelenik az új beterjesztett törvényjavaslatokban, hogy hogyan szedje be az állam az őt megillető bevételeket, a közpénzeket - enélkül ugyanis az egész nem lesz hatásos.
A beinduló növekedésnek nem elsősorban a társasági adóban kellett volna megjelennie, hanem a végső fogyasztásban, az áfabevételek növekedésében, amely viszont nem történt meg. És ennek a növekedésnek az elmúlt 18 hónapban olyan ára volt, hogy - mindannyian tudjuk - több mint 5 milliárd dollárral nőtt nettó eladósodottságunk.
Végül pedig még egy mondat: a külföldi tőkét persze szeretnénk behozni mindannyian, de hát annak ennél bonyolultabb feltételrendszere lesz. (Taps a bal oldalról.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit