DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Full text search

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen az elhangzottakat. Azért van még néhány probléma. Az az emelkedés, amely ebben a költségvetésben szerepel, döntően a dologi kiadásoknál jelentkezik. Ott 600 százalékra emelkednek a dologi kiadások, míg a személyi kiadásoknál a '94-es tervhez képest 25 százalékos visszalépést jelent ez a 261 millió forint. Tehát a pótköltségvetésben beszűkített összeghez képest előbbrelépés van, a '94-es tervhez képest nincs a személyi résznél.
S még egy dologra fel kell hívnom a figyelmet. Az egyes munkahelyek, amelyek doktoranduszt alkalmaznak, általában nem kapják meg a dologi kiadásokat, tehát ennek valamiféle normatív kezelését kellene bevezetni, különösen, ha hatszorosára emeljük az összeget, hogy oda jusson el és ne az egyetem általános kosarába, mert különben nem lesz érdekelt a munkahely.
(15.00)
Egyébként az a 26 millió forint, amely most többletet jelent, mindössze háromezer forintos többlet. De ha ezt a háromezer forint/főt elfelejtem és arra gondolok... - (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.) Lejárt az időm. -..., hogy ez szeptembertől aktuális, akkor is marad a 18 ezer, amit egy picit összevetek az elhangzott 70 millióval, és azt gondolom, kell még itt dolgozni a jövedelmek kiegyenlítéséért. Köszönöm szépen. Elnézést az idő túllépéséért.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit