DR. SZÁJER JÓZSEF

Full text search

DR. SZÁJER JÓZSEF
DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Meglehetősen kellemetlenül érezzük itt magunkat, és azt szeretnénk, ha ez a vita minél előbb befejeződne ebben a Házban. Ez csak arra jó, hogy lejárassa mind a parlamenti képviselők, mind pedig a parlament tekintélyét. Úgy gondolom, ez ennek az intézménynek a tekintélyét rombolja, ezért az lenne jó, ha minél előbb befejeződne.
Azért szólok a Fidesz nevében, mert a Fidesz képviselői között régen sem volt és most sincs senki, aki abba a kategóriába beleesne, amelyet itt az előző miniszter úr, illetőleg a jelenlegi miniszter úr említett.
A mostani vita megalapozza azt az igényt, amelyet már sokan láttak és amelyet a Fidesz javaslatával is megerősített, hogy a gazdaság és a politika közötti összeférhetetlenséget világosan kell szabályozni. Ennek a világos szabályozásnak az érdekében nyújtottuk be Kósa Lajosnak a javaslatát, és bízunk benne, hogy azt mind a két oldalról támogatni fogják.
Ez jelentős mértékben korlátozza azt, hogy a jelenlegi parlamenti képviselők igazgatótanácsi tagok legyenek, illetőleg a gazdaságban olyan pozíciókat tölthessenek be, amelyek befolyásolják döntésüket, nemcsak az állami vállalatok területén, hanem a magánvállalkozások területén is.
Kérjük a képviselőtársainkat, hogy az ilyen vitáknak a jövőbeni megelőzése érdekében támogassák ennek napirendre vételét. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit