DR. RASKÓ GYÖRGY

Full text search

DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF): Köszönöm, alelnök úr. Csupán annyit szeretnék megjegyezni, hogy ilyen gúnyos kijelentést nem tettem az Új Magyarországnak, tehát nem tudom, az Új Magyarország ezt honnan vette, de rögtön hozzáteszem, hogy továbbra is abszolút egyértelmű meggyőződésem, hogy a külföldiek földtulajdonszerzése, ha megfelelő korlátok között van, akkor az ország bizonyos területein - főleg elmaradott térségekben - kifejezetten előnyös lehet mind Magyarország, mind az ott élő állampolgárok számára. (Közbeszólás a jobb oldalról: Úgy mint eddig?) Nem beszélve arról, hogy tudomásom szerint az ország egyértelműen a közöspiaci csatlakozás mellett kötelezte el magát, és a Közös Piacon belül a föld és más tőkejavak szabad forgalmazása megengedett. Természetesen vannak bizonyos korlátok, de abszolút tiltás sehol sem lehetséges.
A következő megjegyzésem pedig az, hogy a földtulajdonszerzés, amennyiben helyi szinten - tehát az önkormányzat, vagy az ott élő gazdák, vagy az általuk létrehozott egylet vagy szövetség által - helyeselt, akkor legyen lehetőség ilyen földvásárlásra, az ott élő gazdák és az önkormányzat egyetértésével, abban az esetben, ha kifejezetten mezőgazdasági termelési céllal történik a föld vásárlása, nem pedig valamiféle spekulációs céllal.
Ezért a földtörvény ilyen irányú módosítása véleményem szerint elfogadható.
Természetesen a korlátokat jól meg kell határozni, mert egészen biztos, hogy a választási körzetemben, tehát Kapuvár környékén, sokkal szigorúbbaknak kell lenni ezeknek a korlátoknak - természetesen helyi önkormányzat által meghatározottan -, ugyanakkor lehet, hogy Békés vagy éppen Szabolcs-Szatmár megyében ennél sokkal lazább korlátok is elegendőek, kifejezetten az ott élő állampolgárok érdekében. Ennyit erről a kérdésről.
A többiről az a véleményem, hogy inkább a látványos politizálás kategóriájába tartozik, nem pedig azon ésszerű gondolkodás körébe, amely egy európai csatlakozáshoz minden területen - így a mezőgazdaság területén is - szükséges lesz számunkra. Köszönöm. (Szórványos taps .)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit