DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Én úgy érzem, hogy a keddi viharfelhők azért eloszlottak, de kétségtelen, hogy most a derült égbolt alatt ennyi felszólalás után sok újat már nem lehet mondani a Házszabály tervezetéről. Ezt a kockázatot én valójában nem is vállalom, de az általános vita jellegének megfelelően néhány kérdéssel kapcsolatban egy pár gondolatot szeretnék megfogalmazni.
Ugye az első kérdés az, hogy egyáltalán szükséges-e az új Házszabály. Engedjék meg, hogy mielőtt ezzel a kérdéssel kapcsolatban szólnék, formabontó gondolattársítással megemlítsem: a múlt ciklusban lezajlott angol parlamenti küldöttségi látogatásnak az emléke merül fel bennem, amikor a parlamenti küldöttséget vezető alelnök azzal nyugtatta meg beszélgetőpartnereit, hogy drága uraim, aki képviselőségre adja a fejét, annak nagyon edzettnek kell lennie, el kell viselnie a vitákban esetleg még a személyeskedés határát súroló hangnemet is s legjobb, ha beletörődve tudomásul veszik, hogy a képviselők olyan ördögök, akiket mindig az angyalok választanak meg négy vagy öt esztendőre.
A pokol nyilvánvalóan veszélyes üzem, és már ezért is indokolt, hogy a fortyogó katlanok között ügyködő ördögök azért megkíséreljék szabályozni ennek az üzemnek a működési rendjét, a víz hőfokát, az egyes fő-, al- és közepes ördögöket terhelő kötelezettségeket, és valahogy eredményessé és hatékonnyá kívánják tenni ennek az üzemnek a működését.
Most a második kérdés az, hogy nézzük már meg, vajon mennyiben sikeres vagy mennyiben hiányos és sikertelen az elkészült műalkotás. Már elöljáróban szeretném bevallani, hogy Shakespeare Antoniusával ellentétben én nem temetni jöttem, hanem dicsérni, nem temetni a parlamenti demokráciát, hanem dicsérni - persze mértéktartóan - az elkészült alkotást, és a dicséret nem jelenti a kisebbségi törpe hódolatát a hatalmat megtestesítő Hófehérke előtt, pláne akkor, ha az a Hófehérke nem is olyan biztos, hogy olyan makulátlanul hófehér. A hatalom előtti hódolat pedig egy teljesen sikertelen vállalkozás. Annak idején már Roosevelt szellemesen megjegyezte, hogy hiába simogatod a tigrist, sose lesz belőle cica.
Most a javaslat új rendelkezéseit én két csoportba sorolnám. Az első csoportba tartoznak a kétségtelenül a hatékonyságot növelő és az eredményes működést elősegítő rendelkezések. Kérem szépen, a felszólalók ezt már annyiszor leltározták, hogy szükségtelen ismétlés lenne a leltár. Egyet nem említettek például, hogy a sürgősség elrendelése esetén a törvényjavaslatot legkésőbb a sürgősség elrendelésétől számított 30 napon belül napirendre kell tűzni. Érdekes statisztika lenne, az elmúlt Országgyűlés hány törvényjavaslatot vett sürgősséggel tárgysorozatba, és hány maradt megtárgyalatlanul az íróasztalfiókban. Tehát nyilvánvalóan nagyfokú módon elősegíti a hatékonyságot, hogy a sürgősséggel elfogadott törvényjavaslatokat azért most már 30 napon belül mindenképpen napirendre kell tűzni.
Más felszólalásokkal ellentétben én a részletes vita új szabályozását nagyon hatékonynak tartom, különösen a szavazási rendet és a felszólalás szabályozását is, mert ezzel a hatékonyságot feltétlenül növeli.
A második csoport rendelkezéseit - ne vegyék rossz néven - én a kegyes malaszt címszó alatt foglalnám össze. Sőt, ha nagyon szőrszálhasogató lennék, akkor ebben a tárgykörben is egy kettős beosztást lehet alkalmazni: az egyik a reális kegyes malaszt, a másik a virtuális kegyes malaszt. A reális malaszthoz tartoznak azok az ellenzéknek tett engedmények, amelyek azért kikényszeríthetőek. Mint ahogy kikényszeríthető, ugye, a négyötödös szavazási rendben a kivételes eljárás vagy kikényszeríthető a Házszabálytól eltérő eljárás módja. Ezek a reális malaszt címszó alá tartoznak. Itt is részletes leltárt végeztek képviselőtársaim, tehát fölösleges ismételni.
A virtuális alcsoportba tartoznak azok az ellenzéknek tett engedmény címén megfogalmazott rendelkezések, amelyek látszólag látványosak, kétségtelenül demokratikusak - gyakorlatilag azonban pihekönnyűek és súlytalanok.
(17.20)
Tetszetős szabály, hogy a házbizottság csak egyhangú döntést hozhat. De ha ez nem sikerül, akkor mi történik? A plenáris ülésen berobog a gőzhenger és szem nem marad szárazon. Szép szabály és tiszteletreméltó rendelkezés a vizsgálóbizottság, a politikai vita, de a politikai vitát le lehet söpörni majd egyszerű mondattal az asztalról: Na, megint hangoskodik az ellenzék. Tehát a politikai vita, ha megkapja valóban a politika vita jellegét, akkor a virtuálisból nyilvánvalóan átmegy a reális kegyes malaszt körébe.
Félreértés ne essék, a kegyes malaszt címszóval illetett rendelkezések kétségtelenül egy parlamenti ellenzék számára biztosított garanciáknak minősülnek. De ezek a garanciák valójában csak egy óriási erejű sodrás felé kinyúló törékeny ágacskák, amikben a pillanatnyi megkapaszkodás is szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik. A parlamentáris demokrácia érdekében magába a sodrásba kellene beleépíteni a garancia zsiliprendszerét, mert akkor ez a sodrás nem pusztító jellegű lesz, mert a zsiliprendszer fékezni tudja a pusztító sodrást.
Ez a Házszabály valójában akkor fog igazán jól működni, ha a - kétségtelenül a választók akaratából és a választási jogszabály alapján létrejött - jelenlegi arányszám módosul, és a sodrás elviselhetővé válik.
Engedjenek meg az általános vita keretében néhány kérdésről, néhány részletkérdésről egy-két mondatot.
Vitatható, hogy a Házszabályba foglalt, a távolmaradást az alapdíj csökkentésével szankcionáló határozatot nem kellett volna-e beépíteni a képviselők jogállásáról szóló törvénybe. Nem tekinthető-e hamvába holt megoldásnak az el nem fogadott interpellációk következményeinek a szabályozása, hiszen az utolsó lépcső, hogy az Országgyűlés a hatáskörrel rendelkező bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kéri fel - és kész.
Túlzottan rózsaszínű az indokolásban felcsillantott az a reménykedés, hogy az új Házszabály meg tudja majd gátolni a képviselői jogokkal való visszaéléseket, azokat a méltatlan közjátékokat, amelyek az elmúlt négy évben lejáratták a demokratikusan választott Országgyűlést a magyar közvélemény előtt.
A szigorúan megfogalmazott, elítélő kritikát azért én egy kicsit méltánytalannak és eltúlzottnak, a változás reményét pedig kissé megalapozatlannak tartom, mert nyugodjunk bele, hogy az Országgyűlés nem csak a Magyar Köztársaság legfelsőbb államhatalmi és népképviseleti szerve, amely a népszuverenitásból eredő jogokat gyakorol, hanem egy kicsit az alkotmányos demokráciának a színpada is, ahol a nyilvánosság miatt elfojthatatlan a szereplési késztetés, és ahol nemcsak értelmi érvek, hanem a vita hevében szenvedélyek is ütközhetnek, és a rendreutasítás, valamint a szó megvonása szerintem nem lesz alkalmas a szenvedély túlcsordulásának a meggátlására.
Hálátlanság lenne az Országgyűlés részéről, ha a plénum előtt nem történne említés a tervezet elkövetőinek az érdemeiről. Hack Péter már sorolt egy névsort, azokat nem kívánom megismételni, de azért név szerint említsük meg az elmúlt ciklus ügyrendi bizottságának a tevékenységét és benne a Dávid Ibolya tevékenységét.
Én külön szeretném megemlíteni Hack Péter tevékenységét ebben az előkészítésben és abban a rugalmasságban, ahogy a Házszabály a jelenlegi formájáig módosult. Utána most már a - nem tudom: - hatpárti vagy ötpárti egyeztetésben részt vett személyeket is nevezzük már meg név szerint: Bihari Mihályt, Gáspár Miklóst, Trombitás Zoltánt.
A Házszabály tervezetének az indokolása nagyon szép mondatokat rögzít. A Házszabálynak biztosítania kell a képviselői tevékenység szabadságát, ugyanakkor az Országgyűlés tevékenységét szervezetté, hatékonnyá kell tenni, s meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek az eredményes munkát a legjobban biztosíthatják.
Befejezésül meg kell állapítani, hogy az alkotás ugyan nem rendelkezik, s nyilvánvalóan nem is rendelkezhet a tökéletesség minden kellékével, de a kitűzött célnak és az elvárásoknak megfelel, s valójában most rajtunk: az ördögökön a sor, hogy lelkiismeretes munkával és a ránk mért felelősséggel a hatékony munka műhelyévé tegyük a parlamentet, s a mandátum lejártakor kivívjuk a minket megválasztó angyalok megérdemelt elismerését.
Tudom, hogy a nem nagy létszámú frakciónk szavazata nem elengedetlettenül szükséges a kétharmados többséghez, de igenlő szavazatunkkal hozzá kívánunk járulni a konszenzust tükröző még fényesebb eredményhez.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
