GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy nagy szükség volt két év után arra – úgy, ahogy az államtitkár asszony is elmondta –, hogy a gázszolgáltatásról szóló törvény egyes részeit a gyakorlati tapasztalatok és problémák alapján pontosítsa a tisztelt Ház egy törvénymódosítással.
Néhány gondolat, amit szeretnék hozzátenni ehhez a törvényjavaslathoz, miközben általános vitára alkalmasnak tartom, de úgy érzem, hogy módosító indítvány szükséges ahhoz, hogy ebből tényleg egy, a gazdálkodószervezetek számára akár a gázértékesítő, akár a gázszolgáltatók számára hasznos törvény szülessen.
Az egyik: a fogalmak körében, én úgy gondolom, hogy tovább kell menni, mert a fogyasztók meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy milyen az árrendeleti rész, annak a tartalma, és nagyon fontos a pontosítás, hogy az egyes fogyasztói kategóriákat el lehessen határolni, mert különben más csatornán okozunk problémákat és feszültségeket.
Nagyon lényeges a gázértékesítés, a gázszolgáltatók viszonyát, piaci magatartását meghatározó rész. Itt figyelemmel kell lenni arra, hogy már részben magántulajdonban lévő cégek piaci viszonyát kell szabályozni.
Nagyon lényeges – amit az államtitkár asszony is említett –, hogy a tulajdonhoz való jog sérelme nélkül, de a biztonsági kérdéseket meg kell oldani. Én úgy gondolom, hogy ebben a törvényben mindenképpen megoldást kell találni arra, amikor ma néhány állampolgár pont a tulajdoni viszonyokra való hivatkozással megakadályozhatja több tíz, esetleg több száz fogyasztó ellátását. Teljesen egyetértve államtitkár asszonnyal, én úgy gondolom, itt meg kell keresni azt a kompromisszumot, amikor már az építési hatóság amúgy is korlátozott bizonyos építési területeket, ezeket figyelembe lehetne venni a gázszolgáltatásnál is.
Nagyon lényeges a gázvezeték létesítésének feltételeit meghatározni, és minél előbb kijelölni az illetékes szolgáltatót, mert a törvénynek azon fejezetei, azon szakaszai, amelyek a legkisebb költség elvére, a leggazdaságosabb szolgáltatásra vonatkoznak, ezek az elmúlt években bizony elég súlyosan sérültek azáltal, hogy itt megjelenhettek idő előtt olyan szervezetek, akikre nem volt kötelező ennek a törvénynek a rendelkezése.
Befejezésül egy nagyon fontos gondolatot, az előterjesztők is és az államtitkár asszony is érintette a tervfelülvizsgálatok kérdését. Ezt a kérdést nemcsak arról az oldalról kellene vizsgálni, hogy a hatósági jogkörében esetleg visszaélhet a szolgáltató, hanem próbáljuk meg a másik oldalát is megvizsgálni, hogy köztudomású, hogy az energiafelhasználás legjelentősebb része a lakossági körben valósul meg.
Tehát a környezetvédelmi kérdések, a gazdaságossági kérdések azok lehet, hogy a gázértékesítő és a gázszolgáltató kezébe delegálhatók, az egy természetes számomra is, hogy meg kell találni azt a pontot, ahol ezt számon lehet kérni, és számon lehet kérni azt, ahol valaki ezzel megpróbál visszaélni. De sokkal nagyobb hozadéka lehet ennek, mert gondoljunk arra, hogy milyen készülékeket használnak a fogyasztók. Ha ebbe senki nem fog belebeszélni, akkor továbbmegyünk azon a pazarló úton, amin eddig jöttünk.
Összességében még egyszer megismételném, nagyon örülök, hogy benyújtották képviselőtársaim ezt az indítványt, és én azt vélem, hogy azok a lényeges kérdések, amelyeket én személy szerint fontosnak tartok, kiegészíthetők, beolvaszthatók ebbe a törvénybe. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit