DR. SZEKERES IMRE

Full text search

DR. SZEKERES IMRE
DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván nem tisztünk eldönteni, hogy Szabó Iván volt pénzügyminiszterként, mai ellenzéki politikusként tudja-e azt, hogy Magyarországon mintegy kétezer olyan áruféleség és szolgáltatás van, amely döntő módon meghatározza az inflációs rátát, és egy-egy ilyen tényezőnek a súlya természetesen eltérő lehet, nem kötelességünk eldönteni. Nyilván, ha tudja, akkor le lehet egyfajta következtetést vonni, hogy ezt a tudását most nem használja, ha pedig nem tudja, akkor nyilván majd olvasni fog róla.
De itt a tények a lényegesek, nevezetesen, hogy 1995-ben – és ez tény – Magyarországon az infláció 28 százalék volt. Tény, hogy 1996-ban – legalábbis 11 hónap adatai alapján – 23 százalék körül alakul az inflációs ráta. Ezt mutatják az utóbbi hónapok adatai. Emlékeztetni szeretnék arra a nyilvánosságra került novemberi adatra, amely 20 százalékos november/november inflációs rátát mutat.
Tehát tény, hogy '95-ben 28 százalék, tény, hogy '96-ban 23 százalék, ebből pedig – és ennek a tendenciának a folytatásából, egy átgondolt politika mellett, amelyet ez a kormány folytat – reális a 18 százalék.
Tulajdonképpen az a kérdés, hogy érdeke-e az ellenzéknek, hogy valóban 18 százalék legyen Magyarországon az infláció, mit helyez előtérbe? A társadalom érdekét, vagy a saját politikai érdekeit?
Az infláció rendkívül érzékeny kérdés. Nagyon sok lélektani, politikai összetevőtől függ, és ha a magyar ellenzék nap mint nap azt hangsúlyozza, hogy nem reális a 18 százalékos infláció, ennek tényleg lesz hatása, és tényleg kedvezőtlenebb helyzet alakulhat.
Tessék, döntsék el, hogy mi a fontos önök számára: egy pillanatnyi politikai siker vagy az ország érdeke! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit