DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Igen Tisztelt Képviselőtársaim! Akkor, amikor a Független Kisgazdapárt nevében kifejtem a feketegazdaság elleni harc különböző lehetséges politikai eszközeit, hadd térjek ki mindenekelőtt arra, hogy nemcsak a feketegazdaság ellen, hanem a feketepolitizálás ellen is kell küzdeni, ezért a politikai kultúra nevében először is hadd üdvözöljem a Kereszténydemokrata Néppárt elsöprő győzelmet arató új vezetését. (Taps az FKGP padsoraiban.)
Úgy gondolom, hogy a feketegazdaság elleni küzdelmet elsősorban nem rendőri eszközökkel, hanem gazdasági eszközökkel kell megvívni, hiszen mindaddig, amíg elviselhetetlen adó- és közterhek hárulnak a vállalkozókra, addig a vállalkozók egy igen tekintélyes hányada – és köztük olyan vállalkozók, mint a kényszervállalkozók, akik azért mentek a gazdaságba, hogy ne kelljen a munkanélküliség keserű kenyerét enni – végül is rákényszerülnek a feketegazdaságra. Tehát álláspontunk szerint a feketegazdaságot a kormányzat burjánoztatja dilettáns, tehetségtelen politikájával.
A Független Kisgazdapárt ugyanakkor nem tagadja, hogy szükség van büntetőjogi és rendőri eszközökre is a feketegazdaság elleni küzdelemre, de itt felhívja a figyelmet, mint ahogy a rendőrtábornokok leváltása kapcsán is felhívta a figyelmet arra, hogy kellene végre egy új büntetőkódex, kellene végre egy új büntetőeljárás-jog, az egész igazságszolgáltatási rendszerünket hatékonyabbá, gyorsabbá kellene tenni. Ezt kéri a kisgazdapárt (Az elnök pohara megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) az illetékes kormánytagoktól, hogy ennek érdekében tegyenek lépéseket, akkor lehet eredményesen a feketegazdaság ellen küzdeni. Köszönöm a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit