UNGÁR KLÁRA

Full text search

UNGÁR KLÁRA
UNGÁR KLÁRA (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. A Szabad Demokraták Szövetsége a kezdetektől fogva támogatta a nyugdíjreformot. Támogattuk a benyújtott kormánytervezetet is, és próbáltuk módosító indítványokkal jobbá tenni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó együttműködés alakult ki a bizottságokban a módosító indítványokat benyújtó képviselők és a kormány tagjai között. Ezt bizonyítja, hogy számos indítványt a kormány elfogadott, tehát ténylegesen egy jó nyugdíjreform, egy jó magánnyugdíjrendszer kialakítása volt az előkészítők és a döntéshozók szándéka is, és eszerint is cselekedtek.
A szabaddemokraták a magánnyugdíj intézményrendszerét támogatják egyrészt azért, mert magán, és a magántulajdont erősíti; ez a szabaddemokraták értékrendjével teljesen egybevág, sőt azt gondolom, hogy leginkább a szabaddemokraták értékrendjét képviseli.
Támogatjuk azért, mert a gazdaság számára a jelenlegi nyugdíjrendszerhez képest lényeges előnyöket nyújt a gazdaság számára is. Tehát minden olyan érvelést, amely azt állítja, hogy először gazdasági fejlődésnek kell megtörténnie, és aztán kell nyugdíjreformot csinálni, el kell vetni, hiszen a gazdaság fejlődését elő kell segíteni úgy is, hogy a gazdaság számára hátrányt okozó nyugdíjreformot, nyugdíjrendszert korrigálnunk kell, meg kell reformálnunk. Minden olyan felvetést el kell vetni, és vissza kell utasítani, amely azt mondja, hogy a jelenlegi nyugdíjasok számára ez a reform bizonytalanságot okoz. Nem! A jelenlegi nyugdíjreform a jelenlegi nyugdíjasok számára is lényegesen nagyobb biztonságot nyújt, lényegesen nagyobb garanciát nyújt arra, hogy a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíja értékálló lesz, és valóban lépést fognak tudni tartani az aktív keresők jövedelmeivel.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit