DR. DOBOS KRISZTINA

Full text search

DR. DOBOS KRISZTINA
DR. DOBOS KRISZTINA (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ennek a levélkének két alapvető kérdését kell tisztázni. Az első kérdés az, hogy vajon hogyan egyeztethető össze a Művelődési Minisztérium koncepciójával, hogy kötelező minden bizonyítványba betenni ezt a levélkét, hiszen lehetne azt rábízni a pedagógusokra, az iskolákra, hogy vajon hogyan kívánják tájékoztatni a szülőket, mert az 1993. évi közoktatási törvény erről rendelkezik. Amennyiben a miniszter úr nem bízik abban, hogy a pedagógusok elmondják a véleményüket, természetesen lehet ilyen levelet írni és ezt kötelező jelleggel betetetni a bizonyítványokba. Számos igazgató elmondta, hogy ő maga ezt nem kívánta megtenni.
A másik kérdés pedig maga a tartalom. Én úgy gondolom, hogy a tartalomban alapvetően tévedések vannak. Alapvetően tévedések vannak, hiszen végül is azt a mondatot leírni, hogy a nemzeti alaptanterv, illetve egészen pontosan, ahogy egy kormánypárti szakértő fogalmazott, a kormány követelményrendszere lehetőséget biztosít arra, hogy a pedagógusok személyisége megjelenjen az oktatásban, ez azt mutatja, hogy az elmúlt negyven-hatvan, sőt ezeréves iskolarendszerben valahol kimaradtak a pedagógus személyiségek, ami természetesen nem igaz.
A leglényegesebb kérdés azonban mégis az, hogy valóban válaszol-e már a kormány egyszer arra, hogy milyen típusú iskolákban gondolkodik, mert hiszen itt, ebben a Házban - mármint a másik, a felsőházi teremben - több százan voltak jelen, amikor a felsőoktatás stratégiájáról beszéltünk, és nem hajlandó elmondani, hogy milyen iskolastruktúrában gondolkodik, nem hajlandó arról nyilatkozni, hogy az amúgy szétszakadó társadalmat hogyan szakítja tovább (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ez a kormány-követelményrendszer, mint ahogy még számos kérdésben.
(9.30)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit