DR. OROSZ ISTVÁN

Full text search

DR. OROSZ ISTVÁN
DR. OROSZ ISTVÁN, az oktatási, tudományos és sportbizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy vélem, hogy nagyon fontos dologról szólt Szabad György napirend előtti felszólalásában. Valóban mindaz gond, amit ő itt elmondott, hiszen a kistelepülések értelmisége, a falvak értelmisége tulajdonképpen három nagy csoportból áll: a lelkészekből, az agronómusokból és a tanítókból. Nem kell mondanom, hogy milyen nagy gond van a lelkészek ellátásában. Az elmúlt negyven évben a lelkészek képzése olyan lehetőségek között mozgott, ami ma sajnos nem teszi lehetővé, hogy minden kistelepülésnek lelkésze legyen - ne adj' isten, ha két valláshoz tartoznak, akkor két lelkésze, vagy ha három valláshoz tartoznak, akkor három. Ezért is fontos az én megítélésem szerint az, hogy a lelkészképzés állami támogatása olyan mértékű legyen, hogy ez a probléma megoldódjék.
Az agronómusok helyzetéről most nem kívánok szólni, mert az messzire vezetne. Szólni kell azonban a tanítókról, a tanárokról; azokról a tanítókról, tanárokról, akik valóban megérdemelnék azt, hogy valamilyen pótlékkal ismerjük el a munkájukat. S nem is kellene nagyon messzire menni, az én ifjabb koromban a feleségem tanyasi tanítóként, pedagógusként kezdte, s ezért tanyasi pótlékot kapott. Bizony jó lenne, ha valamilyen pótlékkal most is elismernénk azokat, akik lámpás szerepre vállalkoznak.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit